Hogyan válhatnak a gyerekek rugalmas és boldog felnőttekké?

Kihívásokkal teli életet élünk, amelyben a versenyszellem mellett gyakran a haraggal, a gyűlölettel és az intoleranciával is szembetalálkozunk – nemcsak mi, de a legkisebbek is. Éppen ezért fontos, hogy jó példát mutassunk a gyerekeknek, többek között a következő módokon.

A ma felnövekvő nemzedékek (is) leginkább a felnőtt szüleikre támaszkodnak a mindennapjaik során. Éppen ezért fontos megmutatni nekik, hogy a világ egy elfogadással, toleranciával, kölcsönös tisztelettel és szeretettel teli hely lehet, hiszen így szebb és élhetőbb jövő várhat rájuk.

Fontos, megtanítani a gyerekeinknek, hogy…

…ők az egyetlenek, akik a személyes életüket fel tudják építeni, hogy abba boldogságot és sikereket csempésszenek. Tudniuk kell, hogy nem várhatják másoktól a megoldásokat, hanem csak a saját munkájukon és eredményeiken keresztül érhetik el a céljaikat. Így nem fog előfordulni az, hogy esetleg másokat hibáztatnak majd a kudarcaikért.

…hogyan lehetnek optimisták, és hogyan tehetnek különbséget a dolgok között. Ezek mellett fontos a megfelelő önbecsülés, az önmagukba vetett hit és bizalom, valamint az, hogy a helyén tudják kezelni a sikereiket és a hibáikat egyaránt.

…miként lehetnek tisztességesek és alázatosak.

…nem baj, ha néha elbuknak, sőt ettől lesznek a jövőben sokkal jobbak. Mindenért érdemes megküzdeni, ami fontos a számukra.

…a kudarcok nem határozzák meg a valódi tudásukat. Az élet tele van nehezebbnél nehezebb kihívásokkal és időnként bizony komoly döntéseket is meg kell hozniuk. Ezek viszont mind-mind tapasztalatot, sőt sok tanulságot adnak. A próbatételek nem azért vannak, hogy tönkretegyék, sokkal inkább azért, hogy megerősítsék őket.

…sose tegyenek olyat a családjukkal, a barátaikkal, valamint a számukra fontos személyekkel, amit később megbánhatnának. Minden, amit tesznek, meghatározza az életüket és a róluk kialakult képet is.

…felelősséget kell vállalniuk a cselekedeteikért. Muszáj megtanulniuk, hogy a hibáik és a kudarcaik nem egyenlők a személyükkel, ugyanakkor azt is, hogy ha nem vállalják fel a tetteik következményeit, vagy éppen túlságosan sok ideig hibáztatják önmagukat, azzal árthatnak saját maguknak.

…mennyire fontosak a barátok. Ők azok, akik segítenek, ha baj van, méghozzá úgy, hogy cserébe semmit sem kérnek. Ehhez persze az is szükséges, hogy mindkét fél kellő empátiával és toleranciával rendelkezzen. Egyetlen kapcsolat sem működik kölcsönösség nélkül. Ezekre pedig szintén a szülői példamutatás lehet nagy hatással.

A. A. Milne nagyszerű művében, a Micimackóban található gondolattal egészítenénk ki a tanácsok sorát:

„Ígérd meg, hogy mindig emlékezni fogsz: bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.”

 

Még több gyerekneveléssel kapcsolatos témáról olvashattok a Nők Lapja Gyerek különszámaiban!

Szöveg: L. J.

Nyitókép: Thinkstock

(psychologytoday.com)