Amikor soha semmi nem jó... Miért elégedetlenkedünk folyton?

„Már rég nem itt kellene tartanom” – tegye fel a kezét, aki nem nyomasztotta még magát ezzel a gondolattal! Számtalan dolog miatt vagyunk hajlamosak az elégedetlenkedésre, holott, ha magunkra figyelve, objektívebben szemlélnénk az életünket, rájöhetnénk: a legtöbb esetben semmi okunk a panaszra. De akkor miért tesszük mégis? Ennek jártunk utána Mayer Máté pszichológus, párterapeuta segítségével. Filákovity Radojka írása.

Ha az elégedetlenkedőkért misét mondanának, az én nevem az elsők között hangozna el a szertartáson – és nem csak azért, mert ennek a cikknek a bevezető sorait „csupán” hatszor írtam át. Ahogy számomra is, úgy sokaknak ismerős érzés: mindig találni valamit, ami szerintünk nem működik jól, ami hiányzik az életünkből, ami miatt úgy érezhetjük, le vagyunk maradva. A barátnőnkhöz képest, aki már kétgyerekes anyuka, az ismerősünkhöz, akinek már összejött a saját lakás, a kolléganőnkhöz, akit most jegyeztek el, a volt csoporttárshoz, aki előrébb tart szakmailag, sőt az influenszerhez képest is, akinek az Instagram-oldalát végigpörgetve minden reggel kicsit felerősödik az önbizalomhiányunk. Vajon teljes mértékben bennünk van a hiba, esetleg a modern kor elvárásai hatnak ránk frusztrálóan? Egyáltalán, mit érdemes kezdeni az elégedetlenséggel: a környezetünkön vagy magunkon kellne változtatni?

Állandóan csak a hiányokra koncentrálunk

Mindig hiányzik valami – legyen az egy új ruha, egy élmény, de akár saját magunk kiegyensúlyozottabb, vékonyabb kiadása, más munka vagy egy új kapcsolat –, valahogy mintha nem, vagy csak nagyon nehezen tudnánk megelégedni az aktuális helyzetünkkel, azzal, amink éppen van. Tegyük hozzá, a fogyasztói társadalomban nem könnyítik meg a dolgunkat: folyamatosan arra hívják fel a figyelmünket, mit kell(ene) még birtokolnunk, milyen élményeket kell(ene) még átélnünk, és milyen irányba kell(ene) még fejlesztenünk önmagunkat testileg-lelkileg, hogy igazán boldogok lehessünk.

A folyamatos elégedetlenség bizonyos mértékben kortünet is – Mayer Máté pszichológus, párteraputával beszélgetve legalábbis erre a megállapításra vagyok kénytelen jutni. Gondoljunk csak bele, hogy míg néhány évtizede az emberek nagy átlaga itthon hasonlóan élt, hasonló lehetőségek és életpálya-modellek álltak előttük, ma már bármit elérhetünk, bármit megszerezhetünk, bárki lehet belőlünk – a lehetőségek tárháza végtelen. Ahelyett azonban, hogy a választás szabadsága felszabadítana, hatalmas terhet ró ránk, ami sok esetben inkább a frusztrációinkat erősíti – ennek azonban megvannak a maga okai.

„A kultúránk sokkal inkább azt pártolja, hogy a hiányokra koncentráljunk, akkor fogunk ugyanis fogyasztani. Az elégedetlenség pörgeti a gazdaságot, ezt pedig a reklámcégek remekül ki tudják használni. Azt hirdetik, hogy mindent megérdemlünk, és minél több dolgot, élményt szerzünk meg, annál többek lehetünk. Holott, hiába igyekszünk velük betölteni a bennünk tátongó űrt, ez csak ideig-óráig fog elégedetté tenni. Arról nem is beszélve, hogy ma már szinte társadalmi elvárás önmagunk egyre jobb és jobb kiadását megteremteni, így viszont fennáll a veszélye annak, hogy úgy érezzük, mintha benne ragadtunk volna egy félkész állapotban. Mindig találunk majd valamit, aminek éppen nem vagyunk birtokában, vagy amin változtatni lehet. Ha pedig állandóan a hiányokra koncentrálunk, az tartós elégedetlenséget szülhet” – magyarázza a szakember.

Ők a legelégedettebbek itthon

Két évvel ezelőtt készült el Magyarország első boldogságtérképe, amiből kiderült, hogy itthon általánosságban a nők a legelégedettebbek az életükkel. Emellett boldogabbak, akik magukat gazdagabbnak tartják, 30-50 év közöttiek, a Dunántúlon vagy kisebb településen élnek, kapcsolatban vannak vagy családosak, akiknél négy vagy több gyerek van és foglalkozásukat tekintve vállalkozók, maguk irányítanak. Az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriuma és a Jobb Veled a Világ Alapítvány felmérését idén is elkészítik, a kérdőív itt érhető el.

 „Bezzeg az ő élete mennyivel jobb”

Annak ellenére, hogy tisztában vagyunk vele, a közösségi média olyan virtuális kirakat, amit mindenki csak és kizárólag a legszebb „portékájával” pakol tele, mégis sokszor megfordul a fejünkben, hogy klasszisokkal kiegyensúlyozottabbak lennénk, ha nem szembesítenénk magunkat többet azzal, hogy mennyivel izgalmasabb, tartalmasabb életet élnek mások. Ma már felmérések is alátámasztják, hogy ezeknek a platformoknak a használata sok embernél összefügg a boldogtalansággal.

„Az Instagram és a Facebook általában felerősíti az elégedetlenség érzését, hiszen ott nagy dózisban szembesülünk azzal, mennyivel előrébb tartanak mások, mi mindenről maradtunk le eddig. A másokkal való összehasonlítás azonban csak akkor kelthet elégedetlenséget, ha abból az aspektusból szemléljük a dolgokat, hogy mi az, amiben a másik több nálunk” – mondja a szakértő. Hangsúlyozza, ilyenkor beszűkült tudattal általában csak egy-egy dologra koncentrálunk – például arra, ha a másiknak már sikeres karrierje van –, mintha a személyiségünket csak az az egy-egy komponens határozná meg, a többi pedig nem is lenne fontos. Ezzel szemben, ha úgy szemléljük egy-egy ismerősünket, hogy mi az, amiben ugyanott tartanak, vagy éppen amiben ők van lemaradva hozzánk képest, akkor a mérleg nyelve már másfelé billen.

Jogosan merül fel tehát a kérdés: elégedettebbek lennénk a saját életünkkel, ha kevesebb időt töltenénk a közösségi oldalakon? A pszichológus nemleges választ ad, majd hozzáteszi, hogy ez a jelenség általában már a tünete, a következménye egy bennünk lapuló problémának. Hiába korlátozzuk a Facebookon vagy az Instagramon töltött időt, ha alapvetően nem vagyunk jóban önmagunkkal, akkor nem fog semmilyen pozitív változás bekövetkezni az életünkben.

Nagyon szeretnénk megfelelni a szerepeinkben

„Az emberek többségének nincs reális képe arról, hogy mit várhatnak egy párkapcsolattól vagy a családtól, ahogyan arról sem, hogy ők mit tudnak nyújtani ezeken a területeken. Annyi biztos, hogy nagyon szeretnének megfelelni a szerepeikben, azonban nem definiálják magukban, mit is jelent ez pontosan” – fejti ki Mayer Máté arra a kérdésemre válaszolva, hogy mi állhat a párkapcsolati, magánéleti elégedetlenség hátterében.

Példaként hozza fel, hogy amikor valaki jó szülő próbál lenni, és úgy próbál mindent megadni a gyermekének, hogy közben szinte beleroskad, akkor több szinten mutat neki rossz példát. Amellett ugyanis, hogy szülőként hogyan viselkedünk a gyerekünkkel, az is nagyon lényeges, hogy magunkkal, illetve a párunkkal hogyan bánunk – mit kezdünk mondjuk a párkapcsolatunkban felmerülő konfliktusokkal. Ha elégedetlenek vagyunk a társunkkal valami miatt, azt megpróbáljuk megbeszélni vele, esetleg végiggondoljuk, hogy valóban a másikról szól-e a dolog vagy igazából rólunk? Esetleg rögtön arra a következtetésre jutunk, hogy ki kell lépnünk a kapcsolatból?

„Ha a párkapcsolatunkban valami elromlik, vagy ha csupán elillan a kezdeti hév, sok esetben nem a problémák megoldására törekszünk, hanem továbblépünk. Azonban be kell látni, hogy minden szerelem elmúlik egyszer, lehet folyamatosan a nagy őt keresni, de önvizsgálat nélkül valószínűleg újra és újra ugyanoda fogunk jutni. A mozaikcsaládok ma már szinte gyakoribbak, mint a klasszikus modellben élők, ha pedig valaki azt látta gyerekként, hogy a házastársi konfliktusra a válás a megoldás, akkor ő is megtanulja a válást – mondta annak idején Lux Elvira. Persze időnként tényleg a szakítás a legjobb döntés, amit két felnőtt meghozhat, én azonban azt vallom, hogy ha nincs fizikai és verbális erőszak, ha nincs szexuális bántalmazás a kapcsolatban, ha a felek nem hanyagolják el teljesen egymást érzelmileg, és van még fizikai vonzalom közöttük, akkor nagyjából bármilyen kapcsolat orvosolható és javítható” – fejti ki a szakértő. Ilyen esetekben el lehet kezdeni újra közeledni a másik felé: új helyzeteket teremteni, amelyek segítségével kilépünk a rutinból, más oldaláról ismerjük meg a párunkat. Fontos, hogy ne készpénznek tekintsük a reakcióit, és igyekezzünk felidézni azokat az értékeit, amik miatt belé szerettünk és amik miatt kötődünk hozzá. Ez lehet akár az is, hogy a másik az életünk tanúja, és ezt fontosabbnak tartjuk megőrizni, mint feladni pár jó percért valaki mással.

A szakértő szerint nem életszerű azt hinni, hogy ha megtaláljuk a nagy őt, akkor boldogan és problémamentesen élünk majd vele életük végéig, ezért fontos lenne, ha a tananyag részeként már fiatalon meg lehetne tanulni az iskolákban, hogyan lehet kommunikálni a másikkal, konfliktust és stresszt kezelni, illetve, hogy egyáltalán hogyan néz ki egy életút.

Ha egyedül nem megy

Persze előfordul, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudunk megszabadulni a tartós elégedetlenségtől, illetve a miatta kialakult szorongástól. De mikor jön el az a pont, amikor érdemes szakemberhez fordulni? Mayer Máté szerint, ha az ember elakadást észlel, és akárhogyan is próbálkozik, nem tud továbblendülni rajta, sőt az már az életét is akadályozza valamilyen számára fontos területen, akkor érdemes felkeresni egy pszichológust. „Az elakadás sokféle lehet, például van, akinél alvászavarban jelentkezik, vagy van, akinél a túlzott fogyasztásban mutatkozik meg – óriási pénzeket szór el felesleges dolgokra, akár hitelbe is veri magát. De olyan is előfordulhat, hogy valakinek a társas kapcsolataira van hatással: ha azt veszi észre, hogy már a sokadik párkapcsolata vagy házassága ér ugyanúgy véget, mint az előzőek, akkor érdemes szakértőhöz fordulni” – tanácsolja. 

Mit kezdhetünk az elégedetlenséggel?

Az elégedetlenség önmagában nem feltétlenül problémaként jelentkezik, sok esetben ugyanis értékes motiváló szerepet tud betölteni az ember életében – egyedül a mértéke kérdéses. Aki vonzó testre vágyik, és ezért megállás nélkül edz és diétázik, miközben már elég vékony és sportos, annak érdemes belátnia: úgy sosem lesz elégedett, ha a személyiségének csupán egyetlen oldalát fejleszti. De, aki alapvetően jóban van önmagával, aki szereti magát – természetesen nem nárcisztikus értelemben –, illetve igyekszik reálisan szemlélni az életét, arra sokkal kevésbé lesz jellemző az elégedetlenség. Fontos komponens emellett, hogy figyeljünk önmagunkra, hogy ítélkezésmentesen, a hiányosságainkat elfogadva szemléljük saját magunkat – csak így tudunk változni, változtatni, ha szükséges.

„Ha elégedetlenek vagyunk, hiába próbáljuk kívülről – tárgyak vagy élmények felhalmozásával, esetleg párkapcsolatok váltogatásával – betölteni a bennünk lévő űrt, arra ugyanis senki és semmi más nem képes, csak mi magunk. Szőnyi Magda szerint egy helyzettel tulajdonképpen két dolgot kezdhetünk: vagy magán a szituáción, tehát a külvilágban próbálunk változást generálni vagy saját magunkban. Ha csupán a körülményeken változtatunk, az elégedetlenség előbb-utóbb újratermelődik, és egy következő helyzetben is szembetaláljuk magunkat vele. Ha azonban magunkon változtatunk, akkor sokkal inkább el tudjuk majd fogadni az adott szituációt, amiben vagyunk, és könnyebben meg tudunk elégedni vele. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezentúl minden pillanatban jól fogjuk magunkat érezni, vagy, hogy maradéktalanul boldogok leszünk. Ugyanakkor, ha képesek vagyunk felidézni, miért vágtunk bele – akár az aktuális munkánkba, akár a kapcsolatunkba –, az erőt ad a nehezebb időkben is, reménnyel tölt el, hogy visszatalálhatunk ehhez a kezdeti állapothoz. De az is hasonlóan lényeges, hogy megtanuljuk megfelelően szabályozni az érzéseinket. Ez lényegében két fontos komponensből áll: egyrészt, hogy felismerjük és definiáljuk, hogy mit érzünk, másrészt, hogy felmérjük, mit tudunk kezdeni vele – például hogyan tudjuk megnyugtatni magunkat, ha stressz ér vagy hogyan vagyunk képesek kezelni a saját dühünket.” A szakértő szerint ezek a módszerek elengedhetetlenek ahhoz, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb és elégedettebb életet éljünk.

Szöveg: Filákovity Radojka

Nyitókép: Thinkstock