A szív, ha megszakad – A szakítás anatómiája

Bizonyára nem létezik olyan ember a földön, akit ne hagytak volna el legalább egyszer. A szakítás hétköznapi dolog, legalábbis addig, amíg másokat érint. Ám amint nekünk kell szembenéznünk vele, úgy érezzük, ezer kard hasogat minket belülről.

Ha egy szakítás után összetörik a szívünk, azt még a zsigereinkben is érezzük, a gyomrunk fáj, szédelgünk és gyengék vagyunk. Nem csoda, ha szeretnénk minél hamarabb túl lenni rajta, pont, mint egy kiadós influenzajárványon. De mégis hogyan gyorsíthatjuk fel a folyamatot, és milyen apróságokra érdemes odafigyelnünk?

Az elutasítás fájdalma

A fájdalomérzet, amely a szakítással jár, egyáltalán nem egyedi. Kutatók MRI-vizsgálat során bebizonyították, hogy az agynak a fájdalomért felelős része aktivizálódik akkor is, ha a volt párunk fotóját látjuk. A vizsgálat alatt az alanyok agya ugyanúgy reagált a fotóra, mint a fájdalmat okozó magas hőmérsékletre. De az a mondásunk sem véletlenül alakult ki, hogy „megszakad a szívünk”, ugyanis a szakítás következtében valóban előfordulhat gyenge szívelégtelenség, nem ritka ilyenkor a mellkasi fájdalom, a görcs és a fokozott stressz.

Megbirkózni a vesztességgel felér egy elvonókúrával

A szakításon átesett ember hasonlóan éli meg a fájdalmát, mint egy leszokó drogfüggő. A lelki megterhelés, amely során igyekszünk megszabadulni a vágytól, és a vágyott személytől kínzó lehet. Ezen időszak alatt olyan tünetekkel kell megbirkóznunk, mint a dekoncentráltság, elégtelen alvás, étvágytalanság, letargia, sírógörcsök és a depresszió. Ráadásul, pont mint egy kokainfüggő, úgy érezzük, hogy ezt a pusztító fájdalmat csak az elvesztett személy képes enyhíteni.

A közösségi média csapdája

Sajnos a napunk nagy részében jelen lévő közösségi média csatornák sem könnyítik meg számunkra a szakítást. Bár elsőre azt gondolnánk, hogy gyerekes dolog letörölni vagy letiltani a másikat, egyáltalán nem az. A fájdalom enyhítése érdekében szakítsuk meg a kapcsolatot  minden formában, hiszen nagyon nehéz úgy elfelejtenünk valakit, hogy minden nap felbukkan az arca a Messenger felületén vagy az üzenőfalon.

Nem elmebaj

Szakítás után nem vagyunk önmagunk, úgy érezhetjük, hogy elment az eszünk, és sokszor kiszámíthatatlanul viselkedünk. Mindez abszolút normális. Segít a helyzeten, ha találunk valakit, akinek kiönthetjük a szívünket. A veszteség feldolgozásának legjobb módja még mindig az, ha kibeszéljük magunkból a fájdalmat. Egy 210 fős csoport bevonásával végzett kísérletben a résztvevők egyik felének négy kérdést tettek fel a szakítással kapcsolatban, a többieket pedig hazaengedték. A kísérlet végeztével az a csoport, aki válaszolt a kérdésekre, könnyebben és gyorsabban dolgozta fel a szakítás élményét.

Tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:

Mikor vetted először észre, hogy a kapcsolatotok a szakítás felé tart?

Mit csináltál abban az időszakban, amikor te és partnered elváltatok egymástól?

Mennyi kontaktusod van a volt pároddal? Milyen típusú ez a kapcsolat?

Milyen hatással van ez a szakítás a későbbi romantikus kapcsolataidra?

A kérdéseknek egyetlen célja van, hogy helyreállítsák a megtépázott önbizalmunkat, és hogy eljussunk a „hiányzik belőlem egy rész” érzéstől addig, hogy „újra megtaláltam önmagam”. A válaszok kapcsán az ember felismeri a saját értékeit, amelyek mentén könnyebben indul tovább az úton. A múltban való elmélyedés segít, hogy merre és hogyan tovább, de ezt az elmélyedést ne keverjük össze az önmarcangolással!

Ne idealizáld az exed!

„Idővel minden megszépül” – sajnos ez a mondás az egyik legnagyobb hátráltatója annak, hogy minél hamarabb feldolgozzuk a nehézségeket. Ha a kapcsolat végeztével, mint egy perpetum mobile, nap nap után visszaidézzük a legszebb pillanatokat, azzal még inkább felerősödik bennünk a veszteség fájdalma. Ne helyezzük piedesztálra az exünket azzal, hogy csak a jóra emlékezünk, mert ezzel még tovább húzzuk ezt az amúgy is nehéz időszakot.

Ne keress válaszokat!

Persze egyszerű mondani, hiszen egy szakítás után gyakorlatilag állandóan a kérdéseken és a lehetséges válaszokon jár az agyunk. Miért hagyott el? Miért nem kellek neki? Mit rontottam el? Ezek a kérdések azonban nem vezetnek sehova, csak frusztrációhoz, depresszióhoz és kétségekhez. A találgatás tovább rombolja az amúgy is sebzett önbecsülésünket és büszkeségünket. Valószínű, hogy soha nem fogjuk megérteni a másik motivációját. Bármilyen hosszú kapcsolaton is vagyunk túl, bármilyen régóta ismerjük a volt párunkat, nem könnyű megérteni egy másik ember tettei mögött a pontos gondolatot. Éppen ezért a legjobb, amit tehetünk, ha megnyugtatjuk magunkat azzal, hogy a kettőnk kapcsolata valamiért már összeegyeztethetetlen, és nem együtt kell folytatnunk az utunkat. Ez sokkal produktívabb és egészségesebb megoldás, mint a hosszas önmarcangolás.

Gyászfeldolgozás a szakítás után

Csakúgy, mint egy szerettünk halálakor, a kapcsolat felbomlása után is kénytelenek vagyunk végigmenni a gyász öt szakaszán. Ha képesek vagyunk átlátni a folyamatot, akkor tudhatjuk, hogy hol tartunk, és mikor szabadulunk meg a kínzó érzéstől. A folyamat első része a tagadás, ezzel oldjuk a veszteséggel járó sokkhatást. A második szakaszban a haragé a főszerep, felelősöket keresünk, vagy indokokat, az emlékezetünkben vizslatjuk a kapcsolat minden pontját. A harmadik etap az alkudozás időszaka, amikor sorra vesszük a „mi lett volna, ha…?” kezdetű kérdésinket. „Mi lett volna, ha megértőbb vagyok, ha többször főzök, ha jobban odafigyelek, ha elmegyünk terapeutához?” Ezek a kérdések szükségesek, de fontos tudni, hogy az önostorozásnak semmi értelme. A gyász negyedik szakasza a depresszió időszaka, ilyenkor csak a szépre emlékezünk, és jelentős hiányérzettel kell megküzdenünk. Végül jó esetben eljutunk az elfogadás fázisába, ahol már nincs bennünk csalódottság, fájdalom, bűntudat vagy harag. Visszatér az életkedvünk, van célunk, és a szociális kapcsolataink is helyreállnak.

Szöveg: M. M.

Fotó: Unsplash

(health.com)