Vajon elég szépnek lenni, vagy annak is kell látszani?

A szépség területén (is) egyszerre két, egymásnak ellentmondó elvárásnak kell(ene) megfelelnünk. Legyünk sugárzóak, mert ezt várja el a világ, és erre vágyunk mi is, és tegyük ezt erőfeszítések nélkül, mert aki láthatóan foglalkozik a saját szépségével, azt könnyen felületesnek, butának bélyegzik. Jónap Rita írása.

 

szépség

Egyetemi vizsgára készültünk, az egész napos tanulástól elcsigázva, kissé fásultan ültünk a tételek fölött, amikor a munkamorált megsemmisítve az egyik barátnőm megkérdezte, hogy ha a kezünkben lenne a döntés, mit választanánk; nagyon-nagyon szépek lennénk, vagy nagyon-nagyon okosak. Fiatalok voltunk, ami innen visszatekintve egyenlő a szépséggel, és a jövőnket az eszünkre, a megszerzett tudásunkra alapoztuk, mégis kivétel nélkül mindannyian a szépséget választottuk. Ez egy kicsit önmagunk számára is csalódás volt, de nevettünk a saját gyarlóságunkon. A legújabb kutatások eredményeit tekintve azonban úgy tűnik, mégiscsak tudtuk, mitől döglik a légy. Az nem újdonság, hogy a férfiak párválasztáskor a szépséget előrébb sorolják az észnél, de ma már azt is tudjuk, hogy a nagyon okos nők kifejezetten rémisztik őket.

SZÉP, VAGY ANNAK ÉRZI MAGÁT?

A szépség erejét nem szabad lebecsülni, de érdemes végiggondolnunk, kit is találunk szépnek. Valóban kiemelkedően szabályosak, gyönyörűek ők, vagy egyszerűen csak rendben vannak magukkal, és a magabiztosságuk teszi őket sugárzóvá? Meskó Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének kutatója szerint a szépség kapcsán alapvetően három dolog mosódik össze a hétköznapokban.

– Először is vannak veleszületett jegyek, amelyek kultúráktól függetlenül vonzóak az észlelő számára. Ilyen például a sima, hibátlan bőr, az egészséges fogazat, a plasztikus mozgás, a kórokozóktól mentes hajzat, a szabályos formájú arc, az alacsony derékcsípő arány. Ezek olyan biológiai markerek, amelyek megbízhatóan árulkodnak tulajdonosuk egészségi állapotáról, és szétválaszthatatlanul összefonódnak az egyetemes értelemben vett vonzerővel. Másodsorban vannak a kulturálisan meghatározott szépséggel összefüggő vonások. Erről árulkodik a koronként változó szépségideál, amely bizonyos értelemben megmondja, hogy miként kell kinéznie annak, aki szép akar lenni. Eszerint napjainkban például sminkelnie kell az arcát, szőrtelenítenie a lábát, és bizonyos körökben mellnagyobbító műtétnek kell alávetnie magát egy nyugati nőnek. A kérdésre azonban leginkább talán a szépség harmadik megközelítése reflektál. Arról a szépségről van itt szó, amely leginkább a belső harmóniával függ össze. Ehhez többek közt olyan önismeret és önelfogadás vezet, amely segít magunkat reálisan látni és teljesnek, értékesnek megélni. Az ilyen nők jóban vannak önmagukkal, ismerik az előnyös és hátrányos fizikai tulajdonságaikat, és a megjelenésük alakításakor ezeket veszik figyelembe. Az ilyen „belülről vezérelt” emberek egy belső mércének akarnak megfelelni akkor is, amikor belenéznek a tükörbe. Ha ez a belső mérce elég rugalmas, akkor az pozitív képet mutat, és alapvetően szépnek látja magát az egyén. Ha ez a belső mérce túlontúl szigorú, merev, akkor az egyén megszakadhat az igyekezettől, sosem látja magát elég szépnek. Van egy harmadik eset is, amikor az illető nem tükörbe néz, mert nem az a mérce számára, hanem mások elismerését szeretné kiváltani, nekik szeretne tetszeni, és csak akkor éli meg a saját szépségét, ha elegendő pozitív visszajelzést kap. Ő a legkiszolgáltatottabb.

TUDATOSAN

Ha jól érzem magam a bőrömben, akkor vonzó vagyok, ha pedig szépnek látom magam, boldogabb vagyok. Ez egy könnyen átlátható folyamat, éppen ezért érdemes a saját jókedvünk érdekében törődnünk a külsőnkkel. Ternyák Katalin harminckét éve dolgozik fodrászként, és őszintén hiszi, hogy többet és hatékonyabban kellene kommunikálnunk a külsőről, a megjelenésről, mert ezáltal magabiztosabbak, boldogabbak lehetnénk.

– A szépségiparban dolgozók részéről sokkal nagyobb odafigyelésre lenne szükség; arra, hogy időt szánjanak a vendég meghallgatására, a személyisége feltérképezésére, és hogy őszintén beszélgetve megtalálják a hozzá illő színeket, formákat. A vendégeknek pedig nem ártana a nyitottság, és az igény, hogy megtalálják a saját stílusukat. Erről kellene szólniuk a szalonoknak. Évekig dolgoztam a modellkutatásban, a felfedezett lányoknak segítettünk megtalálni az egyéni adottságaikhoz passzoló színeket, formákat, ők pedig megtanulták azokat biztos kézzel kiválasztani és öntudatosan viselni. De nemcsak a modelleknek kellene ezt az utat bejárniuk, hanem a civileknek is. Rengeteget segít, ha valaki tudja, hogy ő milyen típusba tartozik – ősz, tél, tavasz, nyár –, és ennek megfelelően célirányosabban, bátrabban nyúl a hozzá passzoló színekhez, anyagokhoz. Aki tudja, hogy típusának és alkatának megfelelően mi áll neki jól, az jobban tudja a saját adottságait a divatirányzatokkal párosítani, ez a magabiztosság pedig rengeteget segít a magánéletben és a munkában is. Meggyőződésem, hogy a külsővel való törődésnek az oktatásban is helyet kellene szorítani, a tinédzserek életét megkönnyítené, ha hiteles szakértők segítenének eligazodniuk akkor, amikor állandó feszültséget jelent a változó külsejük.

A teljes cikket a Nők Lapja 2018/7. lapszámában olvashatjátok el – a magazint február 14-től keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Jónap Rita

Fotó: Thinkstock