5 dolog, amiért nosztalgiázni igenis jó, sőt, egyenesen hasznos

Bár korábban – a 17. század végétől a 19. század közepéig – a nosztalgiát betegségnek tartották, sőt, sokáig szoros összeköttetésben emlegették a depresszióval, addig mára a nosztalgiakutatók bebizonyították, hogy a múltba révedni kifejezetten egészséges. Pontosan miért?

Mert általa könnyebb szembenézni a jövővel

„Olyan még sose volt, hogy valahogy ne lett volna.” Ismerős? Ha tisztában vagyunk a múltunkkal, és vissza-visszagondolunk a nehéz időszakokra, akkor máris könnyebben vesszük a ránk váró akadályokat. Számtalan feladatot teljesítettünk már életünkben, és ez a sikerélmény képes megerősíteni a lelkünket, és nem hagy minket belesodródni az „én erre nem vagyok képes, ez nekem nem fog menni” című gondolatspirálba.

Mert csökkenti a szorongást és a stresszt

Talán nem is annyira meglepő, hogy azzal, ha felelevenítjük a legkedvesebb emlékeinket, csökkenthetjük a stresszt. Nem véletlen, hogy egy fárasztó nap után jólesik felidézni a nyár legszebb pillanatait, egy régi kirándulást vagy a gyerekkorunk jelentős mozzanatait. A régi képek nézegetéséről nem is beszélve…

Mert a magány ellenszere

A nosztalgikus emlékeink általában személyekhez kapcsolhatók. A családunkhoz, barátainkhoz, szerelmünkhöz, vagy éppenséggel egy furcsa idegenhez. Ezért van az, hogy magányos óráinkban egy-egy ilyen visszaemlékezés kilendít minket a kissé depresszív hangulatból, és rávilágít arra, hogy milyen klassz társaság vesz minket körül.

Mert fittebbé tesz

A gyerekkori emlékeinkben általában csupa aktív tevékenység kap helyet, mint a szánkózás, az erdei séták, a nagy biciklizések. Ha ezekre gondolunk, nagyobb eséllyel fogunk bele felnőttként is egy-egy, akár új mozgásformába, ha másért nem is, hogy újra megidézzük a gyerekkori kalandos erdőjárások pillanatait.

És kreatívvá is

A visszaemlékezés beindítja a fantáziánkat, sokszor olyan dolgok is „eszünkbe jutnak”, amik meg sem történtek. De az sem ritka, hogy szokatlan gondolattársításokat teszünk nosztalgiázás közben, ami jó „táptalaja” az új ötleteknek.

 

A Nők Lapja 2018/3. lapszámának fókuszában a nosztalgia áll – a magazint keressétek január 17-étől az újságosoknál!

 

Szöveg: M. M.

(huffingtonpost.com)

Fotó: Thinkstock