Fogadalommentes boldog új évet!

Szakíts a hagyományokkal, és kerüld el a könnyelmű újévi fogadkozásokat! Az ez irányú felmérések ugyanis kimutatták, hogy tízből legfeljebb ketten valósítják meg azt, amit szilveszter éjjelén elterveznek. Lássuk be, kevés az esélye annak, hogy pont abba a húsz százalékba tartozunk, amelyik hű lesz a magának tett ígéretéhez. Akkor meg mi értelme, hogy tudatosan bevállaljunk egy nagyjából előre sejthető kudarcot? Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus írása.

 

Az év utolsó napján általában párás szemmel búcsúztatjuk az óévet és köszöntjük az újat. Mindenkiben kettős érzések viaskodnak ilyenkor. Számvetést készítünk, és tervezünk. Gyászoljuk az elszalasztott lehetőségeket, bosszankodunk a tévedéseink, csalódásaink miatt. Ezzel párhuzamban viszont elképzeljük a reményteli jövőt, a következő 365 napot. Tiszta lappal indulunk. Már aki. Merthogy csalódások ide, kudarcok oda, rendületlenül fogadkozunk és ígérgetünk. Mindezzel pedig önmagunk számára komoly lelki terhet jelentő esküt teszünk.

Ha beindul az iparág

Míg a Valentin-nap kapcsán kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a virágárusok és az édességgyártók honosították meg nálunk az ajándékozást szinte kikövetelő alkalmat, az újévi fogadalmak terén még viszonylag újszerű a felismerés. Valószínű, hogy a szilveszteri ígérgetések divatját nem az erre „szakosodó” szolgáltatók terjesztették el, de az biztos, hogy sokan élnek az alkalommal és marketingeszközt fabrikálnak a fogadalmakból.

Szilveszter éjjelén akarva-akaratlan azt mantrázzuk magunkban, hogy jövőre minden másképp lesz, mindent másképp csinálunk. Na jó, ha nem is mindent, de néhány dolgot: lefogyunk, leszokunk, lejárunk, megváltozunk, átalakítjuk, átalakulunk. És láss csodát, hirtelen (vagy legalábbis néhány napon belül) meglátjuk a hirdetést. Ott vibrál a felhívás a szemünk előtt, amely segít lefogyni, leszokni, lejárni, megváltozni, átalakítani és átalakulni. Nincs is ezzel semmi baj. Egészen addig, amíg nem hisszük azt, hogy „ez egy jel”, amely csakis azt hivatott megmutatni, hogy igen, valóban eljött az ideje az éppen aktuális fogadalmunk megvalósításának! Ez ugyanis nem más, mint egy sajátos optikai csalódás, ami jelen esetben csak tovább erősíthet minket az elhatározásunkban, de a megvalósítást aligha garantálja.

Én megpróbáltam, de…

A lesújtó statisztikák dacára – vagyis hogy az újévi fogadalmak alig húsz százalékát sikerül betartani – vannak, akik minden évben ígéretet tesznek. Érdemes egy kicsit megnézni közelebbről, ki és milyen típusú „esküt” tesz. Ha ezt megismerjük, talán érthetőbbé válik, vajon miért is fullad kudarcba a szilveszter éjjelén tett legtöbb vállalás.

Mondhatjuk, hogy nemtől, kortól iskolai végzettségtől, lakóhelytől, sőt anyagi helyzettől is független a fogadkozásra való „hajlam”. A buzgó ígérgetőkben mégis van valami közös: az elégedetlenség érzete. Mivel a legtöbb vállalás valamilyen változásra irányul, valami nem jó úgy, ahogy most van. Legalábbis a fogadkozók szerint. Noha sokan némi pezsgővel módosított tudatállapotban teszik meg a maguk újévi ígéretét, tisztában vannak azzal, hogy a külső körülményekre nem igazán van ráhatásuk, ezért – jobb híján – magukat és magukon akarnak „módosítani”. Mindez azt jelenti, hogy az esküt tévők eleve egy vélt vagy valós hátránnyal indulnak neki az új évnek. A fogadalommal ugyanis azonosítják, hogy mivel elégedetlenek magukkal kapcsolatban.

A cikk folytatásában a fogadalomtétel „ötparancsolatáról” is szó esik – keressétek a Nők Lapja Psziché 2017/8. lapszámában!

Szöveg: Szigeti Ildikó

Illusztráció: Getty Images