Ha nem elég jó a szex... (18+)

Mi az oka, ha valaki képtelen a szexre, vagy ha mégis eljut a szeretkezésig, abban nincsen számára semmi öröm? Egy friss felmérés szerint 10 felnőttből 3-4 biztosan küzd valamilyen szexuális problémával, annak ellenére, hogy a legtöbb zavar orvosolható. Mégis hallgatnak, szenvednek vagy hárítanak, ami akár a párkapcsolat végét is jelentheti. Ványik Dóra írása.

A szexuális problémák jelentős része a szakember szerint abból ered, hogy az emberek valójában nincsenek azzal tisztában, hogy mit is jelent a szexualitás. Ez ugyanis a legritkább esetben az a téma, amelyről megkérdezhetjük a szüleinket tinédzserként, vagy amiről az emberek többsége szívesen beszélne nyíltan. Sokszor még a partnerével sem, arról pedig főleg nem, ha valami nem működik jól lelki vagy fizikai szinten.

A szex vajon mi?

„Ha megkérdezzük az embereket, hogy miképp határoznák meg a szex jelentését, akkor kilencven százalékuk ezt kizárólag az aktussal azonosítja – mondja Rozs Erika szexuálpszichológus. – Pedig mindaz, amit azért teszünk, hogy szexuális izgalomba hozzuk a másikat, mind-mind ennek fontos része. A férfiaknál, természetesen, ha gyakran elmarad az orgazmus (mivel sokkal könnyebben jutnak el a csúcspontra), az probléma lehet, ám a nők sokszor azokat az együttléteket is az »elég jó szex« kategóriába sorolják, amelyeknél ugyan nincs orgazmusuk, de nagyon kellemes élményeket élnek át a partnerükkel. Egy hosszú távú kapcsolatban pedig erre törekedjünk, ugyanis az »elég jó szex« lehet, hogy nem tökéletes élményt jelent, ám mégis mélyíti az intimitást, biztonságban, dédelgetve érezzük magunkat.”

A szakember szerint az egyik legfőbb probléma, hogy nem kapunk tanácsot, hogyan kell szeretkezni, így a legegyszerűbb megoldáshoz nyúlunk: a felnőttfilmekhez. Ezek alapján azonban a nagy többség azt gondolja, hogy minden együttlét során legalább nyolc pózban ajánlott kényeztetni a partnerünket, a végén pedig minimum csillagokat illik látni a gyönyörtől. Ez viszont köszönőviszonyban sincs a valósággal.

„Az is gondot jelenthet, hogy milyen céllal megyünk bele a szexuális együttlétbe. Ezek a célok nagyjából öt csoportra oszthatóak: szeretnénk, hogy nekünk jó legyen fizikailag, hogy a másiknak jó legyen, esetleg azért, mert itt az ideje (a gyerek pont táborban van, mindig vasárnap reggel szoktunk szeretkezni), érzelmi többletet szeretnénk tenni a kapcsolatba, vagy éppen valamilyen anyagi érdekünk fűződik hozzá. Ha ez a cél aztán mégsem teljesül, akkor ez egy negatív, problémás szexuális kör volt, amely elégedetlenséget, frusztrációt okozhat.”

Évekig öröm nélkül

Léteznek azonban olyan szexuális problémák, amelyek jóval túlnőnek azon, hogy egy adott szeretkezés pozitív vagy negatív élményt nyújtott.

„Lacival 6 éve alkotunk egy párt, az élet minden területén nagyon jól megértjük egymást, kivéve a szexualitást – meséli Anna. – A kezdetektől nem éreztem magam komfortosan vele az ágyban, már az első együttléteinknél begörcsöltem »odalent«, és fájdalmas volt a behatolás. És miközben alig vártam, hogy végre vége legyen, természetesen fel sem merült bennem, hogy hol marad ilyenkor az én örömöm. Egy év után aztán arra kértem, hogy kényeztessük egymást minden más módon, de hanyagoljuk az aktust, mert ez nekem nagyon fájdalmas. Végül öt év telt el úgy, hogy nem is próbálkoztunk a hagyományos szexszel. Öt év után aztán szexuálpszichológushoz fordultam, bevallom, nem azért, mintha ez nekem így nem felelt volna meg a továbbiakban, de szeretnénk gyereket, így vállaltam, hogy terápiára járjak, és megkeressük a problémám gyökerét.”

A téma folytatását keressétek a 2017/8. Nők lapja Pszichében, a 92. oldalon! A magazin december 6-tól kapható az újságosoknál.

Szöveg: Ványik Dóra

Illusztráció: Shutterstock