Jóga = harmónia és elégedettség

A jóga nem egyszerűen mozgásgyakorlatok sora, ennél jóval több: élni tanít. Segít elengedni a stresszt, helyrebillenteni a harmóniánkat, és a helyes életvitellel tudatosabbá nevel. Segítségével a problémáinkat is könnyebben fogjuk megoldani.

joga_lelek

Korábban fenntartással közeledtem a keleti tanításokhoz, mert nehezen tudtam elhinni, hogy a nyugati ember világában, gyökeresen más tradíciók és életmód mellett működhetnek. Egy végtelenül intelligens, általam tisztelt középkorú férfi győzött meg az ellenkezőjéről:

– Engem sem érdekelt a spirituális üzenet, mégis meglepődve tapasztaltam, miként juttat el a jóga pusztán a gyakorlatok segítségével a szellemi és lelki megtisztulásig. Akkorra már súlyos depressziós tüneteim voltak, mondhatni, meghasonlottam az életemmel, a pályaválasztásommal, hovatovább leülni se tudtam a munkám elé. Az utolsó pillanatban fedeztem fel magamnak a jógát. Remek mestert találtam, és már első alkalommal feltűnt, milyen jól érzem magam óra után. El tudtam kezdeni a napot. Majd kitartó gyakorlással eljutottam oda, hogy már örömet találtam a különböző ászanák egyre tökéletesebb kivitelezésében. A testem érezhetően rugalmasabbá vált, néhány hónap után meg tudtam érinteni a lábfejemet, ami soha azelőtt nem sikerült. Elértem, hogy ma, negyvennyolc évesen jobb erőben érzem magam, mint fénykoromban. Elhagytam a nehéz, magyaros ételeket is, amelyekért régen odavoltam, mert nem illettek a jógaéletformához, és biciklire cseréltem az autómat. Igyekszem mértéktartóan, egészségesen élni, és napról napra érzem a jótékony hatását. Például újra van kedvem szeretkezni a feleségemmel, amitől hirtelen kiszínesedett az életünk. Eleinte még megmosolyogtam a mantrákat, a monoton „Om”-ozást, aztán rájöttem, hogy annak is határozott célja van. Lecsendesít, és megvilágosodik az elmém. Ma már ezzel kezdem a napot, és végre kezdem látni, merre tovább.

FŐ A HELYES ÉLETVEZETÉS

– A jóga a helyes életvezetés művészete – szögezi le Selmeci József Csongor, a Magyar Jóga Akadémia alapítója, minősített vezető jógatanár, amikor arról kérdezem, valójában mi megy végbe bennünk élettanilag, amikor jógázni kezdünk. – Ez egy évezredes tudás, amit az indiai brahminok gyűjtöttek össze és foglaltak rendszerbe, de a mai orvostudomány minden tételét igazolni látszik. Végtelenül egyszerű a képlet:

A pontos képletről a Nők Lapja 2016/22. számában olvashattok, ha pedig kipróbálnátok a jóga valamely formáját, görgessétek végig nagy jógaválasztónkat!

Szöveg: Koronczay Lilla

Illlusztráció: iStock