Mazsola

A nagyobbik fiam nemrég megszerezte a jogosítványt, és mi azonnal felragasztottuk a T betűt az autómra. Ő csak akkor használja a kocsit, amikor késő este megy edzésre, egyébként én furikázom vele. Olyan volt hirtelen ez a nagy kék matrica, mint egy hirdetés: mindenki vigyázzon, itt jön egy mazsola! Felkészültem a legrosszabbra, biztos voltam benne, hogy majd elém vágnak, rám dudálnak, a lámpánál legyorsulnak. És mi történt? Semmi. Két hónapja járom az utakat tanulóvezetőnek álcázva, és eddig egyetlen kellemetlen élményem nem volt, sőt, sávváltásnál segítőkészen beengednek, a parkolóban pedig türelmesen várnak, hadd korrigáljak. Kiderült, hogy a többi vezető nem ítél elsőre, és ez elgondolkodtatott.

Elismeréssel adózunk annak, aki gyorsan reagál, ha kérdés nélkül tudja a helyzetet elemezni, majd azonnal dönt, cselekszik. Magam is törekszem a hatékonyságra, hosszas mérlegelés helyett általában a legvalószínűbb magyarázat mentén alakítom ki az álláspontom, és ennek megfelelően reagálok. Mivel a gyorsaság kifizetődik, az ember egy idő után hajlamos akkor is következtetést levonni, amikor még nem tiszta a kép. A probléma nyilván érzékenyebben érint, amikor engem ítélnek meg elhamarkodottan. Régen rendszeresen bébiszitternek gondoltak, és úgy is szóltak hozzám, mondván kizárt, hogy egy barna nőnek három szőke, kék szemű gyereke legyen. Ezt mondjuk egy mondattal helyre tudtam tenni, de abba hamar belefáradtam, hogy a férjem testsúlya miatt szabadkozzak. Vékony, tehát a felesége nem tud vagy nem akar főzni. Magyarázkodjak? Inkább nem, de magamban szűklátókörűnek bélyegzem a másikat. És innen már könnyű látni a folyamatot; elég egy elkapkodott következtetés, egy fel nem tett kérdés, és ott maradunk mindannyian az előítéleteinkbe betonozva. Pedig kifejezetten felszabadító, amikor az ember hagyja magát meglepni, és elfelejti a precízen legyártott sztereotípiáit. Emlékszem, kezdő tanárként mennyire örültem, amikor kiderült, hogy az a diák, akit én az angolórai kommunikációja alapján a nem túl eszes kategóriába soroltam, valójában egy fizikazseni. A dolog fordítva is működött: akivel a matektanár vért izzadott, én azzal szárnyaltam az irodalomórán. Az osztályozó konferenciák, a tanáriban elejtett megjegyzések új világokat tártak fel.

Az ünnepek tájékán különösen fontos lenne, hogy elfelejtsük a skatulyáinkat, és mások megbélyegzése, lemazsolázása helyett nyissunk egymás felé. Mert attól, hogy nem süt fonott kalácsot, vagy szállodába megy ünnepelni, még lehet szerető, gondoskodó anya. Az, aki karácsonykor nem volt jó passzban, lehet, hogy már alig várja a találkozást. Az, aki másképp gondolkodik a világról, ugyanolyan értékes ember, mint akivel egy követ fújunk.

Jónap Rita

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/16. lapszámában jelent meg.