Mennyit érek, mennyit érsz

„Sok pénzért szakítanál a pároddal?” Egy romániai, meglehetősen távoli ismerősöm tette fel ezt a kérdést a barátainak. A kérdező és a kérdezettek egyaránt huszonévesek, a kilencvenes években vagy környékén születtek. Ismerősöm a „mini kutatás” eredményét a Facebookon osztotta meg.

Sokkoló eredményeket kapott. A kérdésre tízből nyolcan igennel válaszoltak. Tízből nyolcan egy óriási pénzösszegért otthagynák a szeretett (?) személyt! Ami még megdöbbentőbb, hogy a kiírás alatt sokan nyíltan megvédték ezt az álláspontot. „Szép dolog a szerelem, de az albérlet költségeit nem tudom kifizetni belőle. Ennyi pénzből viszont vennék egy házat…” (Azt nem tudom, hogy a kommentelő mégis kivel szeretne megöregedni abban a bizonyos házban.) Másik vélemény: „Ezek a válaszadók legalább őszinték. Lehet, hogy egyébként is boldogtalanok a kapcsolatukban, a pénzfelajánlás jó kibúvó, lehetőség a kilépésre. Ebben a generációban sokan vannak így.” (Kérdezem, ha boldogtalanok, miért nem szakítanak mindenféle felajánlástól, pénztől függetlenül. A leírásból ugyanis az is kiderült, hogy a megkérdezettek átlagos szociális-gazdasági helyzetűek, nem gazdagok, de átlagosan jól élnek.)

Elhangzik, hogy korunk fiataljaiból hiányoznak olyan alapvető értékek, mint az elköteleződésre való képesség, a hűség, a kitartás.  „Nem könnyű gyakorlatban is megvalósítani az elméletet, de könnyebb, ha a párom jól keres.” Ilyesmiket írnak sokan. Végig sem olvasom, inkább számba veszem a hasonló korú barátaimat. Én is huszonhét éves vagyok. Az ismerősömtől eltérő, fordított eredményt kapok. Tíz barátom közül talán ketten válaszolnának igennel. Ők egyébként is panaszkodnak a párkapcsolatukról. Gyanítom, ha a kérdés olyan pillanatban találná meg őket, amikor kiderült, hogy a kapcsolatuk reménytelen, nem működik, akkor lehet, hogy elfogadnák a pénzt. Viszont a többiek, nyolcan, de lehet, hogy kilencen is, semmiképp!

Veszélyes szubjektív adatok, kis csoportok alapján általánosítani. Máshogy gondolkodunk, mások a körülményeink, mások a lehetőségeink. Akkor is, ha egy generációba születtünk. Azért azonban, hogy milyen emberekkel vesszük körbe magunkat és miféle döntéseket hozunk, mi felelünk. Mindegy, hogy hol és hány évesen, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a boldogság árát nem pénzben mérik.

Gősi Lilla