Szeretni a tavaszt?

A március idusa utáni hosszú pihenést követő másfél hét nem csupán a havazás és a felhők miatt telt nehezen. Gondolom, mások is érzik ezt, ki-ki húsvétot váró hangulata szerint. Aki dolgozik, örül, mert csonka hete volt – és hamarosan újra az lesz –, az orvos fásult a húsvétvasárnapi ügyelettől, a gyerekek várják a nyuszit, a kert hagymásai a napfényt, a barátnőm az igaz szerelmet.

Tegnap is fantasztikusan földobott hangulatban rohant át hozzám, ledőlt a kanapéra, ragyogása fölülmúlta az erőtlen március végi fényekét, és már mondta is a magáét. Többek közt azt – csak úgy egy szuszra –, hogy két új állásajánlatot kapott, az utcán egy kedves úr megdicsérte a kalapját, tizenheten írtak a társkereső hirdetésére, a hentes rákacsintott, miközben mérte a báránybordát, ezért nem számolt utána, és végre vége, túl van a bevásárláson egyszemélyes háztartásához.

Néztem őt, csodáltam, és arra gondoltam, milyen sokan sóhajtjuk a napokban: nyugi, lassan vége! Mert vége jön a télnek, vége a böjtnek, vége a bolti tolongásnak, a bevásárlásnak… Mert mindenki megvette a hétvégi lakomának valót. Ott a sonka, a tojás, a bárány és a kalácskellékek mindegyike, a barkaágon fönt fityeg a sok színes mű- vagy hímes tojás, és csak az van hátra – csak az –, hogy a háziasszony, az anya, a nő, mindezt készre tökéletesítve, odavarázsolja az ünnepi asztalra, kiszórja a kert vagy az erkély füvére az aprónép ajándékát, és máris föllélegezhet.

Nagy menet ez a nagyhét! Nagy menet volt egykoron is. Akkor tömeg kísért egy embert, ma tömegek rohannak a plázák felé, sokaknak csak nagypénteken jut eszébe az elmélyülés, a kereszthalál. Itt a húsvét, várjuk a tavaszt, a külvilág zaja elhalkul, mert az ember ösztönösen másra figyel. Érzi a föld friss szagát, a szellő simogatását, lát bimbót, rügyfakadást, és tudja, tavaszt jelent az is, ha a koros barátnő kalapját észreveszi valaki.

Talán különös, de nekem a föntiekről az jut eszembe, minden összefügg mindennel. A tavasz a hormonok tombolásával, a természet újraéledésével; a húsvét az élettel, halállal, föltámadással; az ember boldogsága az elismeréssel, az egészséggel, a szeretettel. A szeretettel, ami mindenben ott kell, hogy legyen. A szeretet átlényegít, lágyít; ami képessé tesz arra, hogy minden életkorban tudjunk formálódni, a szeretett lényhez igazodni, legyen az földi avagy égi. A szeretet jobbá, tisztábban látóvá, érzékenyebbé tesz, és a fölismert igazságtól aztán ismét erőssé, tartással bíróvá lehetünk. Szeressük hát a tavaszt, az ünnepet, a lótás-futást, az életet, az elmúlást, és jusson eszünkbe, hogy a szeretet mindent legyőz!

Árvai Magdolna

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2018/13. lapszámában jelent meg.