Nézz a szemembe!

Sokáig fogják még elemezni a szakértők, miért nem nyert Oscar-díjat Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása, pedig a kiváló rendező mosolyogva küldött minket, tévénézőket aludni az Oscar éjszakáján, mert biztos volt a végkifejletben. Megértem a mosolyát, hiszen azt gondolom, óriási siker, hogy beszavazták az öt legjobb idegen nyelvű fi lm kategóriájába, és feledhetetlen az alkotás! Ha egyszer sok időm lesz, úgy nézem majd meg újból, hogy kizárólag Borbély Alexandra szemére összpontosítok. A színésznő zseniális: a tekintete önmagában elég ahhoz, hogy érzékeljük a lelkiállapotát. Nem kell horpadt testtartás, rebbenő kézjel, osonó mozgás, ha a szemét figyeljük, értjük. Ahogy a való világban is érthető a másik ember hozzánk viszonyulása, ha a szemét nézzük. Közhely, hogy a lélek tükre, de igaz. Olyannyira, hogy egy kísérletben első osztályos kicsiknek mutattak szomorú, dühös, mosolygós, szerelmes tekinteteket, és a gyerekek hetvenhárom százaléka hibátlanul felismerte az érzelmi állapotokat. A másik ember szeméből való olvasás az evolúciós kutatások szerint mindennél fontosabb volt harci helyzetekben is, mert ha gyilkos indulatot tükrözött, rögtön lehetett menekülni, vagy gyorsabban támadni. S hogy a szemünk a legőszintébb, csalásra legképtelenebb szervünk, amelyet a civilizációs illeszkedésben felvett szerepeink sem tudnak uralni, azt a Kansas Egyetem kutatói is igazolták. Ők a résztvevők szemmozgását követték egy speciális programmal, mert tudni akarták, miként reagálnak az általuk fényképeken mutatott nőkre és férfiakra. Az eredmény szerint a szemmozgásból, a tekintet irányából azonnal kiolvasható, hogy tetszik-e az illető, vagy csak rokonszenves. Aki tetszett, annak akaratlanul összpontosítottak többször az arcára, mellkasára… És még nem beszéltünk az árulkodó pupilláról! A másokat átverni akarók sem tudják elérni, hogy a pupillájuk ne szűküljön össze a dühtől, irtózástól, erős ellenszenvtől, és ne táguljon vagy szűküljön látványosan, ha hazudnak. A gyakorlott hazudozók a közfelfogással ellentétben gyakran a szemünkbe nézve vernek át minket, míg a kevésbé dörzsöltek és az ártatlanabb gyerekek félrenéznek, ha valótlant állítanak.

Mindezt nem az érdekesség kedvéért osztottam meg önökkel, kedves Olvasók, inkább azt próbálom sugallni, jó lenne, ha jobban figyelnénk egymás tekintetére. Szerelmes perceinkben, randevúkon, családi vacsorákon, vagy a társunkkal, gyerekeinkkel, munkatársainkkal folytatott beszélgetések során. Ám ha órákon át ülünk egymás mellett úgy, hogy a telefonunkat böködjük, ha egy párkapcsolati mediáción sértetten mondja a férj, hogy a felesége két és fél héten át nem vette észre, csúnya árpa nőtt a szemére, s a gyerekünkben fel sem merül, hogy nyíltan ránk nézve meséljen önmagáról, akkor e robotizált világban elveszítjük az egymás szeméből olvasás képességét. S olyanok leszünk, mint a kaméleon, aki hiába lát háromszázhatvan fokban, fogalma sincs arról, mit érez és gondol a másik.

V. Kulcsár Ildikó

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2018/11. lapszámában jelent meg.