Rózsaszín cukormázon innen és túl

Kislányként én is azon szerencsések közé tartoztam, akit a szülei megleptek egy eredeti, csodaszép Barbie-babával. Már amikor a sárgás zacskón keresztül megláttam a dobozát, éreztem, hogy most valami igazán jelentőségteljes dolog történik. Nem is tudom biztosan, miért lettem izgatott. Talán, mert anyámtól kaptam, vagy mert a gyerekek mindig örülnek a meglepetéseknek, vagy esetleg azt reméltem, hogy ezzel a babával újdonsült ovistársaim majd végre bevesznek maguk közé. Egy biztos, nem vágytam Barbie-ra igazán. Már gyerekként is praktikusan gondolkodtam, és bár tisztában voltam azzal, hogy Barbie igazi státusszimbólum – legalábbis egy 5-6 éves kislánynak mindenképp –, mégsem lett soha a kedvencem. Ma már azt is tudom, hogy miért.

Rózsaszín tüllszoknyájával, kék szemével, hosszú, szőke hajzuhatagával nem is hasonlíthatott volna kevésbé rám. Ráadásul a szépségén kívül nem volt benne semmi érdekes. Nehéz volt vele játszani, mert nem igazán tudtam beleképzelni magam a helyzetébe. Egyszerű, szépséggel teli élete nagyon különbözött attól, amit gyerekkoromban tapasztaltam, és valamiért ehhez a nagy, rózsaszín álomhoz képtelen voltam kapcsolódni. Amikor egy-két évvel később már vendégségbe jártam a barátaimhoz, és megláttam az ő babáikat, megértettem valamit. Náluk találkoztam először terhes Barbie-val, aki csodálatos édesanya lett, miután kivettük pocakjából a bébit, űrhajós Barbie-val, aki a legmenőbb csaj az univerzumban, és aki az ufókat megtanította hajat fonni, de találkoztam Ken feleségével is, aki párjával csodás családot alapított.

Ekkor – legalábbis amennyire erre egy 8-9 éves gyerek képes – rájöttem, hogy az én babámból hiányzott a motiváció, nem voltak céljai, és ezért soha nem tudtam rá példaképként felnézni. Az idén nőnap alkalmából megjelenő új Barbie-kollekció pont erre a problémára keresett választ. Végre figyelembe vették, hogy a gyerekeknek manapság nagyobb szükségük van igazi példaképekre, mint valaha. Azt gondolom, szerencsés az a kislány, aki kezében tarthatja Frida Kahlót, Amelia Earhartot vagy Katherine Johnsont, mert ezek a nők azok, akik inspirálják, buzdítják a ma kislányait, hogy a holnap sikeres vezetői, kiemelkedő sportolói, tudósai és művészei legyenek.

Ha lenne egy időgépem, és teljesülhetne a vágyam, meglepném magam egy Szabó Magda-babával, akivel a szobám kis sarkából álmodozva megváltanám a világot.

Mészégető Marcsi

 

Nyitókép: huffingtonpost.com