Mire elég 38 perc?

Két héttel ezelőtt, szombat reggel nyolckor üzenet érkezett Oahu lakosainak telefonjára: „Ballisztikus rakéta fenyegeti Hawaii-t. Azonnal keressen menedéket! Ez nem gyakorlat.” A figyelmeztetést bemondták a helyi rádió- és tévéadók is, a sziget lakói pedig próbáltak biztonságos helyre menekülni. Hawaii az észak-koreai rakéták hatótávolságán belül van, a szigeteken több évtizednyi nyugalom és béke után decemberben ellenőrizték, hogy működnek-e még a légószirénák, így nem csoda, hogy az emberek megijedtek.

Mindenki megnyugodhat, Hawaii-on minden rendben, a földi paradicsom továbbra is a tökéletes nyaralás kellékeivel várja a turistákat, a riasztás merő véletlen volt, de érdemes – és kicsit vicces – megvizsgálni, mi történt. A hawaii katasztrófavédelem központjában műszakváltás zajlott, amikor a szokásos rendszerellenőrzés közben az egyik dolgozó rossz gombot nyomott meg, kiküldve ezzel a riasztást. A kormányzót, David Ige-t két percen belül értesítették, az ő feladata lett volna Twitteren keresztül megnyugtatni a lakosokat, és értesíteni őket arról, hogy a riasztás téves volt. Igen ám, de a kormányzó a nagy stresszben elfelejtette a felhasználónevét és jelszavát, így nem tudott belépni a rendszerbe. Negyedórába telt, míg a helyesbítő e-maileket szétküldték, és újabb húsz percbe, mire sms-ben is lefújták a riasztást.

De mit csináltak az emberek abban a 38 percben, amikor azt hitték, hogy egy rakéta közelít az otthonuk felé? A beszámolók és a közösségi oldalak tanúsága szerint próbáltak pincékbe, erős, védett helyekre menni, majd onnan üzentek a szeretteiknek, belekiáltották a világba az érzéseiket, és átértékelték az életüket. Szinte ugyanez a forgatókönyv a légörvényekben küzdő repülőgépeken, a viharba kerülő hajókon, sőt ehhez hasonló változást lehet megfigyelni azoknál is, akik túlélnek egy komolyabb balesetet, vagy katasztrófát. De vajon miért kell ennyire megrázó, erős inger ahhoz, hogy az emberek kívülről tudjanak a saját életükre tekinteni, hogy egy pillanatra megálljanak, és felismerjék mik az igazán fontos dolgok, hogy mik azok a területek az életükben, amiket elhanyagolnak, és melyek azok a kérdések, amelyekkel kevesebbet kellene foglalkozniuk? Nem szeretem a szilveszteri visszatekintést, és az újévi fogalmakat, de ez az eset elgondolkodtatott, hogy talán a naptártól függetlenül és ballisztikus rakéta riadalom nélkül is érdemes lenne időnként végiggondolni, hogy a legfontosabb dolgokkal töltöm-e a legtöbb időt. Filozofálgatás közben rákerestem, hogy élték túl a sokkot a hawaii érintettek, és egy meglepő statisztikára bukkantam. Az egyik legnagyobb pornószolgáltató adatai szerint a riasztás ideje alatt a forgalom nullára zuhant, hogy utána szinte azonnal az égbe szökjön. A megnyugtató híreket követő háromnegyed órában sokan így vezették le a stresszt, majd visszaállt a megszokott rend. Most gondolkodhatom azon, hogy ebből milyen következtetéseket kellene levonnom…

Jónap Rita