Szimulációs hipotézis vs. valóság

Várható volt, hogy korán felkelek, bekapcsolom a laptopot, és a mesterséges fényben, míg odakint még éjsötét van, megírom ezt a cikket. Mert megegyeztünk egy határidőben, és szerencsére rendelkezésemre áll a technológia. Az otthoni kanapén ülve, a kávémat kortyolva olvasom netes forrásaimat. A számítógép az ölemben. Ahogy lenyomom a billentyűket, fekete betűk töltik meg a szövegszerkesztő program fehér hátterét. Arra várva, hogy néhány további kattintásra a szerkesztőm e-mail postafiókjában landoljanak, több ezer kilométerre tőlem. Publikálás után pedig, micsoda irreális feltételezés, mégis valóság, hogy bárki, bárhol elolvashatja a gondolataimat, melyek ebben a pillanatban, ezen a bizonyos kanapén ülve a fejemben kavarognak.

Az imént azt mondtam, valóság, viszont sok tudós megkérdőjelezne: „Valóság? Honnan tudod?” 2003-ban jelent meg Nick Bostrom svéd filozófus Egy számítógépes szimulációban élsz? („Are You Living in a Computer Simulation?”) című cikke. A kutató feltételezésével, miszerint nagy eséllyel egy mesterséges szimuláció az életünk, olyan elmék is egyetértenek, mint például Elon Musk vállalkozó, a PayPal és a Tesla atyja. Jómagam egy filmkritika kapcsán botlottam bele a nem is annyira új elméletbe. Egy, a Fekete tükör (Black Mirror) sorozatról szóló írás feszegette, hogy a sorozat legújabb évada nem csak a technológiai fejlődés veszélyeivel és a társadalom jövőbeli elkorcsosulásával fenyeget, hanem jelenünk visszásságaira mutat rá. Azt üzeni, a jövő a küszöbön van, vagy talán már a nappalinkban – és mindez akár egy szimuláció része is lehet.

Ezen cikkre való felkészülésként megnéztem egy részt az említett évadból. Nem számítottam rá, mégis sokkolt. Brutális, embertelen, bizarr cselekménysorokat követtem végig. Az epizód egy múzeumba vitt el, ahol az emberi tudattal elkövetett bűncselekmények, félresikerült kísérletek eredményeit állították ki. Most is borsódzik a hátam, ha arra gondolok, mindez, még ha csak képzeletben is, valakinek a fejében megszületett.

A napokban meghallgattam egy másik videót, amelyben egy tapasztalt, világlátott újságíró kolléga szólalt meg. Ég és föld! Nagy találmányok helyett arról beszélt, milyen fantasztikus helyen élünk. Mennyire szereti a folyókat. Nézni a hullámokat. Kimenni a természetbe. Találkozni igaz emberekkel. Meghallgatni őszinte, bölcs meséiket.

A cikkre való kutatómunkát hamar berekesztettem. Talán a gondolatfuttatások vég nélkülisége, akár a saját farkába harapó kígyó, talán a nem valóságos valóság lehetősége ijesztett meg igazán. Mindenesetre ismét eljutottam arra a pontra, hogy digitális detoxra vágyom. A cikk leadása után megyek, iszom még egy kávét. Jól fog esni! És, hogy mindezt melyik valóság részeként teszem? Tulajdonképpen mindegy. A játékidő így is-úgy is véges, és én a lehetőségeken való agonizálás helyett szeretném inkább a valóság milyenségének alakításával tölteni.

Gősi Lilla