Soha ne mondd, hogy soha

Bosszankodik a barátnőm: újévi fogadalomként megígérte az unokája, hogy mindig rendben tartja majd a szobáját, gyönyörűen ki is takarítottak együtt, és lám… az íróasztalán ma reggelre megint óriási a kupi. Nem vagyok pszichológus, de úgy gondolom, ez a baj a legtöbb újévi fogadalommal. A mámoros, ünnepi éjszakán a belső hang azt súgta, hogy az elröppenő esztendővel valami mást is magunk mögött kell hagynunk: a rendetlenül ledobott ruhát, a fölös kilókat, a cigit, mindent, amitől már éppen ideje lenne megszabadulni. Ahogy fordul az esztendő – súgja megint csak a jóra csábító belső hang –, úgy válunk mi magunk is jobbá, egy új, szerethetőbb emberré. A csoda három napig, a fogadalom a statisztikák szerint pedig csupán néhány hétig tart. A cigarettaeladás például, amely látványosan visszaesik januárban, márciusban már vissza is áll a megszokott szintre.

Mi a probléma hát velünk és újévi fogadalmainkkal? Ennyire megengedőek vagyunk magunkkal szemben, ennyire gyengék lennénk? Szó sincs róla: a legtöbb fogadalomnak nem a tartalmával, hanem a mértékével van a baj. A szilveszteri hangulat, ahol komoly szerepe van a közönségnek, hiszen a tét nyilvánosság nélkül elenyésző, hőstetteket kíván: ezért elérhetőek helyett merőben irreális célokat tűzünk magunk elé. Mindig legyünk őszinték: rossz szokásainkhoz – amelyek életünk szerves részei – sokkal erősebben ragaszkodunk, semmint hogy egy puszta dátum jelentős változást hozhatna az életünkbe. Az ünnep elmúlik, és rajtunk kívül még annyian tettek fogadalmat, hogy senkinek sem fog feltűnni, ha egyszer csak csendben elfeledkeztünk az egészről. Még akkor is, ha azon a bizonyos szilveszter éjszakán hangosan fogadkoztunk, nem is sejtve, hogy ezzel annak az ősrégi hitnek áldoztunk, miszerint a kimondott szónak misztikus ereje van. E hiten alapulnak az imák, a mantrák, a vallási szertartások és énekek. Megfogalmazni azonban lényegesen könnyebb a magunkkal kötendő szerződés egyetlen pontocskáját, mint betartani annak végrehajtását.

Ezért gondolom, nem árt, ha mindig, minden esetben szerényebben fogadkozunk. Barátnőmnek pedig azt tanácsolom: csaljon egy kicsit. Miután látja, hogy unokája nem boldogul szobája állandó (!) rendben tartására tett ígéretével, csökkentse a tétet. Ne egyszerre várjon változást a család, elég, ha apró lépések történnek: ma a könyvespolcát hozza rendbe, holnap jöhet íróasztalának egy-egy elképesztő állapotú fiókja. Ha meg azt látjuk, hogy a gyerkőc elszántsága töretlen, és fogadalmát, na jó, úgy-ahogy betartja, ne fukarkodjunk a dicsérettel – ha már bennünket nem dicsér meg senki, legalább ő élvezze az elismerést. Ami pedig a cigarettáról való leszokást illeti, tudom, végigcsináltam. Pokoli volt, de talán azért sikerült, mert sohasem mondtam, hogy soha többé. Elég volt azt mondani: ma biztosan nem.

Balázs-Piri Krisztina

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2018/2. lapszámában jelent meg.