A szabadság

Az ember jön, megy – ha a zivatar, a váratlan hőség nem üti ki –, többnyire nyitott szemmel. Látom én is az eddig üresen kongó irodákban, körmöt reszelő kisasszonyokon, hogy megnőtt a forgalmuk. Ketten ülnek, négyen álldogálnak, katalógusokat lapozva, csodálva homokos partot, pálmafát, roskadásig telt svédasztalt. Tervezik a szabadságot, tehetség, pénztárca, álmok szerint.

Aztán az ember kilép, az aluljáróban találja magát, és szeme megakad egy arcon. Napszítta szikár férfié. Haja fakóbarna, szögletes, barázdált homlokot keretez, a ráncok akár a katalógusok szél fodrozta sivataga. Derűjéről fölfelé ívelő száj mesél, ami résnyire nyílik, és kiles a néhány fog a nappali félhomályba. Szeme le-föl jár, motyog, átfut az arcán egy mosoly, végül kimondja, Madagaszkár, és beírja a rubrikákba… Keresztrejtvényt fejt, örül minden odaillő szónak, egész valójából sugárzik, hogy ott, az alujáró kövén, a falhoz tolt matracon is boldognak, szabadnak érzi magát.

Tapintatlanul bámulom, összeakad a tekintetünk, és bár a szeme mosolyog, elszégyellem magam. Zavaromban a metró felől érkezőket mustrálom. A plakátra illő csinos nők magukhoz rántják a tekintetet, a koros hajlott hátúak szánalmat ébresztenek. Időzöm, mélázom, fölszabadultnak látom az érkezőket, a rövidülő szoknyáikkal, az egyre kivágottabb blúzaikkal, és érzem, valamennyi hiszi: stílusa van, divatos, csábosan szép. De mi lehet a gondolataikban, a fejükben? Mernek-e, tudnak-e, szabadon, korlátok, kötöttségek nélkül, szárnyalva élni, a boldogságban kiteljesedni, nyári szabadságot tervezni? Vagy gubancos gondok gúzsba kötött rabjai, akik mellett nincs támasz, család, barát, jó munkahelyi közösség? Kik ők, mennyi közöttük az, akinek csupán a külsőségek fontosak? Melyikük képes ezért a szabadságát – olykor a gondolait is – beáldozni?

Amikor elindulok, egy asszony képe sejlik föl, a porcelánfehér vézna asszonyé, aki karriert, családot álmodott, aki a szerkesztőségben sírta el, hogy egy pillanat alatt vált özveggyé, gyermektelenné. A szabad asszonyé, kinek szabadsága határtalan. Bejárhatná a világot, összevásárolhatná a divatházak kollekcióit, tejben-vajban fürödhetne, ehelyett mesés házába zárkózik, ami számára börtön. Szabadságában, gazdagságában teste-lelke börtönében él, süketen a boldogságról, szabadságról szóló szlogenekre, kínba csomagoltan.

Hazafelé átgondolom, mit jelent a szó: szabadság, és eszembe jut egy régi olvasmány. Arról szól, a szabadság ideális állapot, amikor az ember a tetszése szerinti lehetőségekkel azt tesz, azzá válik, azzal rendelkezik, amivel akar, de ezt úgy teszi, hogy nem rombolja mások szabadságra való törekvését. Megérti és éli a maga életét. És ott állt az is, a szabadság nevében nem lehet mások életét rossz irányba befolyásolni, pusztítani. Amikor beálltam a garázsba, percekig ültem a kocsiban, és föltettem magamnak a kérdést: rombolja-e a szabadságunkat a világ? A világ, amiben élünk, nyári szabadságot tervezve, matracon, mesés házban vagy épp miniben tipegve.

Árvai Magdolna

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2017/22. lapszámában jelent meg.