Mentsük meg a Földet!

Nem tudom, önök mit csináltak március 25-én este fél kilenc és fél tíz között, én éppen a barátaimmal vacsoráztam – alig tudtunk megmozdulni a végén –, miközben, bevallom, eszembe se jutott az éppen zajló WWF Föld Órája akció, amelynek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a világunkban zajló túlfogyasztásra. Azt se vettem észre, hogy erre az egy órára Budapest a világ nagyvárosaival egyetemben sötétségbe borult, lekapcsolták ugyanis a díszkivilágítást abban a reményben, hogy így talán tudatosodik a lakosságban: megbocsáthatatlan módon pazarolja a Föld energiaforrásait, ezáltal szennyezi a környezetét, ami máris végzetes klímaváltozáshoz vezetett. Azt is csak a másnapi hírekből tudtam meg, hogy az ausztrál helyi kezdeményezés néhány év alatt világméretű, egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Egymilliárd ember – és én nem vagyok köztük!

De mivel tudnék én, a kisember, hozzájárulni világunk megmentéséhez? Hiszen amióta a belvárosban lakom, már az autómat se használom! Jól nevelten szelektálom a háztartási hulladékot, és összehajtogatható textilszatyorral indulok bevásárolni, hogy csomagolóanyaggal se terheljem a környezetemet. Következetesen lekapcsolom a családtagjaim után a villanyokat a lakásban, és energiatakarékos égőket csavartam a lámpákba. Az ökológiai lábnyomom hovatovább kisebb, mint egy verébé, de legalábbis nyomába sem érhet egy amerikai állampolgárénak, aki reggelenként minimum ötven kilométert autózik a munkahelyéig, és ehhez uszály méretű „benzintemetőt” használ. És mégis… A nyáron jetskiztem egyet, bűnös módon szennyezve a tengert, kétszer vettem igénybe utazásaimhoz repülőgépet… Ja, és gyerekkorom óta úgy mosom a fogam, hogy közben a csapból folyik a víz.

Öntudatlan pazarlásomra egy berlini barátnőm hívta fel a figyelmemet. Náluk ez a takarékosság már beidegződött, oktatott ki, és a német főváros vízfogyasztása rövid időn belül csökkent is. Arra pedig édesanyám mutatott rá nemrégiben, hogy butaság télen avokádóra meg ananászra költeni a pénzt, amikor van nekünk jó kis almánk meg körténk. A trópusi gyümölcsök ideszállítása valóban indokolatlanul sok energiát emészt fel. Valamint, hogy túl sok maradékot dobálok ki, minek kell ennyi mindent összevásárolnom. Ő, az egykori molnár lánya bezzeg pontosan tudja, mennyi lisztet vegyen ahhoz, hogy hetente kétszer megsüsse maguknak a kenyeret, igaz, már nem kemencét, hanem elektromos kenyérsütőt használ. Zöldség, főzeléknek való kerül a kertből vagy a mélyhűtőből. Nehogy azt higgyem, hogy most találták ki a „Reduce, reuse, recycle!” (Csökkentsd, használd újra, és hasznosítsd újra!) jelszót. S ha még ezen túl is tenni szeretnék valamit, fogadjak örökbe egy tiszatarjáni vízibivalyt! Kihalás fenyegeti szegényt, pedig ha tudnám, milyen mennyei a tejéből készült mozzarella! És akkor azt se kellene Olaszországból importálni… Azonnal regisztráltam a foldoraja.hu internetes oldalon.

Koronczay Lilla

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2017/14. lapszámában jelent meg.