Borban az igazság? Az alkoholizmus lelki és spirituális háttere

Mióta csak ember él a Földön, az s spirituális háttere alkoholtartalmú italokhoz összetett, ellentmondásos viszony fűzi. Kultúránkban a szeszfogyasztás ma is elfogadott, sőt, szinte elvárt társasági rítus – ugyanakkor a kocsmából tántorgókat az emberek többsége megvetően nézi. De vajon miért iszunk egyáltalán alkoholt? És mit árul el a lélek oldaláról nézve, ha valaki az ital rabjává válik? Gál Ildikó írása.

Alkoholizmus

Ott van az éttermek kínálatában, a szupermarketek polcain, születésnapon, keresztelőn, esküvőn, halotti toron. De alapvető kelléke a randevúknak, baráti összejöveteleknek, vagy bármilyen alkalomnak, amikor emberek ülnek le beszélgetni. Magától értetődően fogyasztjuk, hogy megoldódjon a nyelvünk, lazábbak, „jópofábbak” legyünk. Ha viszont valaki nem kér belőle, arra a többiek különc csodabogárként tekintenek. Igen, az alkoholról van szó, civilizációnk elfogadott idegmérgéről. Az etil-alkohol, köznapi nevén szesz ugyanis sejtméreg, amely ahogy lenyeljük, szinte végigdúlja a szervezetünket: nincs olyan szervünk, amelyet ne károsítana. Mégis ősidők óta fogyasztja az emberiség, de még az állatok is szívesen kóstolgatják az erjedt gyümölcsöt.

Az alkohol szerepe, funkciója koronként és kultúránként változik. Az ókorban még elsősorban azért fogyasztották, hogy fogékonyabbá tegye a tudatot a szakrális élményekre – a leghíresebb példa a görög Dionüszosz kultusza, akinek papjai, papnői a részegség transzában misztikus egyesülést éltek át az istenséggel. A kereszténység ezt a funkciót örökítette tovább: a bor, mint Jézus vére, a Megváltóval való azonosulást szolgálja. A középkorban ráadásul a kutak vize fertőzött volt, így szomjoltásra is inkább bort ittak az emberek. Napjainkban azonban e funkciók a háttérbe szorultak. A modern ember elsősorban nem misztikus élményt vár az alkoholtól, hanem azt, hogy egy kis időre elrepüljön egy olyan világba, ahol nem kell aggódni semmiért, minden gördülékenynek és simának tűnik. Csakhogy e kellemes dimenzióban senki sem időzhet sokáig, mert a kijózanodás hamarosan kíméletlenül visszalöki a valóságba – sőt, a kiindulópontnál még mélyebbre veti.

Családi háttér és más okok

Az alkoholbetegségben szenvedők – közismert szóval alkoholisták – mindezt tudják. Mégis újra és újra a pohárhoz nyúlnak, pedig a többségük azzal is tisztában van, hogy a szenvedélye mivel járhat: testi-szellemi leépülés, súlyos betegségek, társadalmi elszigetelődés, családi kötelékek széthullása, bűncselekmények elkövetőjévé, illetve áldozatává válás.

Mégsem tudnak megálljt parancsolni önmaguknak – de vajon miért? Miért lesz hasonló élethelyzetben az egyik ember alkoholista, a másik nem? Miért van, hogy egyesek úgy fogyaszthatnak szeszesitalt, hogy nem alakul ki függőség, és bármikor le tudnak mondani róla, míg mások rövid idő alatt szenvedélybeteggé válnak? Mi áll az alkoholizmus hátterében, van-e esély kilépni az ördögi körből, és ha igen, hogyan?

Közismert tény: az alkoholfüggőség kialakulásában jelentős szerepe van a családi háttérnek, mintáknak. Azt szokták mondani, hogy ha valaki gyerekként áldozata vagy tanúja volt alkohol okozta agressziónak – például egy alkoholista szülő által –, akkor két lehetőség van: felnőttként vagy ő is követi a rossz példát, vagy ellenkezőleg, absztinens lesz. Ez általánosítás, mégis van benne igazság: az alkohollal kapcsolatos gyermekkori élményeink befolyásolhatják az ahhoz való későbbi viszonyunkat.

A teljes cikket a Nők Lapja Ezotéria 2018/03. lapszámában olvashatjátok el! 

Szöveg: Gál Ildikó
Fotó: Thinkstock