Jackie Kennedy Onassis, a nő, aki sosem felejt

Ő az, akinek sok mindenből kijutott: rosszhiszemű pletykák, valós és híresztelt házastársi hűtlenségek, vetélés, pár óráig élt csecsemő, kétszeres özvegység. A mérleg másik serpenyőjében: az emberek csodálata és szeretete. Első férje Amerika elnöke, a második a világ leggazdagabb embere. Se kudarcok, se tragédiák nem tudták legyőzni.

1929. július 28-án született 13 óra 30 perckor, a New York állambeli Southamptonban. Jacqueline Lee Bouvier néven anyakönyvezték. Édesapja Wall Street-i tőzsdeügynök volt, édesanyja előkelő francia származással büszkélkedhetett. Szülei 1940-ben elváltak. Édesanyja másodszor is férjhez ment, e házasságból két féltestvére született. Később a bulvársajtó ezt úgy adta elő, hogy apját Black Jacknek nevezték. Ez azon alapult, hogy a mama hírhedt szerencsejátékos volt, és kicsapongó életet élt – a válogatás nélküli szextől a pénzszórásig tartott a sor. A családfán pedig francia arisztokraták helyett a valóságban szobalányok, szabók, cipészek, kocsmárosok szerepeltek.

Változatos szerelmi élet

1935-ben a híres New York-i Chapin iskola óvodájába küldték, itt végezte el az iskola első éveit is. Majd Marylandban folytatta középiskolai tanulmányait. Egy év múlva iskolát váltott, 1947-ben érettségizett. Mindvégig kitűnő tanuló volt. Tanult Franciaországban is, a grenoble-i egyetemen, majd a Sorbonne-on. Végül a George Washington Egyetemen szerzett diplomát francia irodalomból. Még ebben az évben, 1951-ben újságíróként kezdett el dolgozni. Rovatában szellemes kérdéseket és válaszokat közölt, az interjúalany fényképével illusztrálva. Kérője is akadt, egy tőzsdeügynök, ám az eljegyzést három hónap után felbontották.

Volt, aki úgy írt róla, hogy a szép és fiatal Jackie mindenkit levett a lábáról. Párizsban, ahol a tanulmányait végezte, egykettőre a felső tízezer társaságába került. Sok románc tette színessé az életét. Partnerei között akadtak tanárok, diáktársak és sokan mások. Lady Astor egyik partiján egy hollywoodi filmsztárral is ágyba bújt.

John Fitzgerald Kennedyvel 1952. május 8-án, egy közös barátjuknál rendezett vacsorán ismerkedtek meg. Kezdetben csak ritkán találkoztak, mert Kennedy idejét lekötötte a politikai karrier építése. Miután a későbbi elnököt szenátorrá választották, komolyabbra fordult a kapcsolatuk. 1953 júniusában megtörtént az eljegyzés, majd még ez év szeptember 12-én házasságot kötöttek. Hatszázan vettek részt a szertartáson, az utána következő fogadáson kilencszáz vendég jelent meg.

Sosem felejtett

Az eddigi ellentétek feloldásában sokat segít Jackie horoszkópja. A Nap a királyi Oroszlán jegyében van. Ebből arra következtethetünk, hogy valóban szerette az életet. Az csak természetes, hogy fiatalon, diákkorban nem élt zárdaszűzi módon, ám jó Oroszlánhoz illően, ismerte és betartotta a tisztesség határait. Igyekezett megőrizni méltóságát, mégis elkerülhetetlenül szövődtek körülötte pletykák. Bizonyára azért is így van ez, mert az emberi kapcsolatokat mutató hetedik ház ura, a Vénusz szemben áll a rosszindulatú Szaturnusszal. A könnyed, vidám diákkor még nem azonos a felelőtlen, ledér életmóddal. Lehet, hogy kozmetikázta a családi hátterét. Talán, mert tudta: hiába magyarázná ennek jelentéktelenségét. Jackie aszcendense a Skorpió jegyében van, ami érzékeny, céltudatos, emberszerető és intuitív személyre utal. A Skorpióról elterjedt egyik nagy tévedés a rosszindulat. Talán azért alakult így, mert a jegy szülötte csípős nyelvű kritikus. Könnyen megbántódik, mindig megbocsát, de sohasem felejt. Az ilyen ember élete folyamán sokszor megjárja a mélységeket és a legnagyobb magasságokat is. Az Oroszlán Napnak és a Skorpió aszcendensnek köszönhetően Jackie-t tehát nem lehetett legyőzni, maximum elpusztítani…

Az elnökkel kötött házassága jónak mondható, annak ellenére, hogy a már említett – és a házasságra is vonatkozó – hetedik ház ura, a Vénusz rossz fényszögkapcsolatban áll, méghozzá a halálra utaló nyolcadik házban, az Ikrek jegyében. (Kennedy az Ikrek jegyében született!) Az Ikrek kettős jegy, egynél több házasságra utal, esetünkben kétszeres özvegységre – Jackie-nek mindkét férje előbb halt meg, mint ő.

A First Lady életének asztrológiai elemzése a Nők Lapja Ezotéria 2017/4. számában folytatódik.

Szöveg: Dr. Janák Lajos

Fotó: Getty Images