A Vízöntő kapcsolata a többi csillagjeggyel

A Vízöntőről úgy tartják különc, mert nem hódol be a szabályoknak és nem szereti, ha a szabadságát korlátozzák. Ez azonban sokkal nyitottabbá teszi a többi csillagjegyet illetően, mint bárki gondolná.

vízöntő-hori

Vízöntő és Kos

Mindkét csillagjegy úttörő a maga nemében, szeretnek új dolgokat kipróbálni, szeretik a jelenségek hátterét feltárni, mi több, a szabadságról is hasonlóan gondolkodnak, egyikük sem szereti, ha korlátok közé szorítják. Hasonló temperamentumuk miatt általában jó barátok lehetnek, de ami a szerelmet illeti, ahhoz túlságosan egyformák, és mint tudjuk, két dudás egy csárdában…

Vízöntő és Bika

Dinamizmus és kíváncsiság jellemzi a Vízöntő és a Bika kapcsolatát, ugyanis amíg előbbi világnézete hihetetlenül széles, a Bikáé elég korlátozott, így szellemileg remek kihívást jelentenek egymás számára. Akár barátságról, akár szerelemről van szó, ők ketten minden felállásban jó párost alkotnak.

Vízöntő és az Ikrek

Az Ikrek a Vízöntőhöz hasonlóan levegő jegy, de intellektuális értelemben nem állnak közel egymáshoz. A Vízöntő idealista és hajlamos a megérzéseire hallgatni, ezzel szemben az Ikrek a tudására hagyatkozik, de pont ezért szorulnak egymás ismereteire: az Ikrek a Vízöntő által veszíthet merevségéből, a Vízöntő viszont reálisabban láthatja a világot.

Vízöntő és Rák

Az egyik legkeményebb kombináció a Vízöntő és Rák az állatövben, mert teljesen más prioritásokat tartanak fontosnak az életben. A Rák a személyes kapcsolatokra és az érzelmekre helyezi a hangsúlyt a mindennapokban, ezért számára a Vízöntő, akiknek a szabadság a mindene, túlzottan közönyösnek tűnik az élet dolgai iránt. Az egyetlen, amiben azonos elveket vallanak, a humanitárius kérdések.

Vízöntő és Oroszlán

Ellentétesek, mégis nagyon egyformák, így lehetne jellemezni a Vízöntő és az Oroszlán kapcsolatát, ugyanis mindketten vágynak a reflektorfényre, de más motiválja őket. A Vízöntő az egyént szeretné megmutatni, az Oroszlán viszont a produktumot. Ennek ellenére nagyon jól kijönnek egymással, sőt, mondhatjuk, hogy kiegészítik egymást, nem véletlen, hogy gyakran egy párt alkotnak.

Vízöntő és Szűz

Erős gondolkodók és kommunikátorok, de amíg a Szűz hajlamos az idealizmusra, a Vízöntő egészen más világban él. Pont ezért jó a kapcsolatuk, hatékonyan tudják ugyanis egymás ötleteit – a sajátjukkal kiegészítve – a gyakorlatba átültetni. Mondhatni, folyton a közös nevezőért dolgoznak, ami a munkakapcsolatban nagyon hatékony hozzáállás.

Vízöntő és Mérleg

Mint másik levegő jegy, a Mérleg nagyon jól szót ért a Vízöntővel. Mindketten intellektuálisak és folyton a társadalmi igazságosság miatt aggódnak, sőt, mindketten fontosnak tarják, hogy kapcsolatot tartsanak a környezetükkel. Azonban a Mérleg társfüggő, nem szeret egyedül tevékenykedni, ellentétben a Vízöntővel, akinek nem okoz gondot, ha magára van utalva.

Vízöntő és Skorpió

A Vízöntő tudja értékelni a Skorpió szenvedélyes hozzáállását az élethez, különösen, ha osztja elképzeléseit. Ami viszont az érzelmeket illeti, a Skorpió intenzitása sokszor már túl sok neki, mert ezeket a mélységeket már fojtogatónak találja.

Vízöntő és Nyilas

Idealisták, szabadságvágyóak és nem zárkóznak el a spiritualitástól, hogy csak néhányat említsünk a két csillagjegy hasonlóságai közül. A Vízöntők nagyra értékelik a Nyilasok kalandos, felfedező énjét, hiszen ők maguk is folyton keresik az újdonságot, utóbbiak pedig a Vízöntők magabiztosságát becsülik. Ők ketten akár párkapcsolati téren is egy hullámhosszra kerülhetnek, de barátként igazi lelki társakká válhatnak.

Vízöntő és Bak

Habár ég és föld a két zodiákus, a maguk módján nagyon jól kiegészítik egymást, a Vízöntő talpraesettsége és segíteni akarása ugyanis hozzájárul a Bak ambiciózus és célorientált elképzeléseihez. Ugyanakkor a Bak vaskalapos, konzervatív gondolkodása a Vízöntőt az őrületbe kergetheti, ezért hosszútávon nem tudnak egymás társaságában megmaradni.

Vízöntő és Halak

Az igazságérzet és a rászorulók megsegítése mindkettő jegy sajátja, ám amíg a Halaktól az önfeláldozás sem áll messze, a Vízöntő szervezeteken keresztül próbál tenni másokért. Ami az álmodozást illeti, ebben is nagyon hasonlítanak, kicsit mindketten a föld felett járnak, vagyis az efféle témákban nagyon jól megérthetik a másikat.

Szöveg: D.A.

Fotó: Thinkstock