Borúra derű - Amikor Fortuna a kegyeibe fogad minket...

Biztosan emlékszünk saját életünkből olyan időszakra, amikor úgy hittük, minden összeomlik, és keserűen kérdeztük: lehet még mélyebbre jutni? És ekkor hirtelen, nem várt formában, ránk mosolygott a szerencse.

A „Borúra derű” magyar szólást a rómaiak így ismerték: Post Nubila Phoebus. A „nubila” szó felhőt jelent, a Phoebus viszont Apolló napisten jelzője. Szabad fordításban tehát ez nagyjából annyit jelent: Eső után napsugár. Ez a latin szólás bizonyíték arra, hogy a jelenség tényleg mindig létezett. A szenvedélyes kártyajátékosok is tudják: nem lehet mindig rossz a lapjárás. Ha  egy ideig újra és újra rossz lapot húzunk, akkor számítani lehet rá, hogy hamarosan fordulópont  következik be. Ezért arra, aki jó ideje folyton csak veszít a játékban, kártyapartnerei már úgy néznek, hogy „veszélyes” ember: biztos, hogy nemsokára hatalmas nyeremény üti a  markát.

Láthatatlan igazságosztó

A szerencse vagy a sors forgandóságát milliónyi más szólásmondással is kifejezték: „egyszer fenn, egyszer lenn”, „ma nekem, holnap neked”, vagy amit Jézus tanít a Bibliában: „elsőkből  lesznek az utolsók, és utolsókból az elsők”. A sorselemzők is megfigyelték, hogy gyakran a  kiskorukban sokat szenvedett emberek felnőttként boldogabbak, sikeresebbek lesznek azoknál,  kiknek  felhőtlen gyermekévek adattak meg. Mintha tényleg egy láthatatlan igazságosztó billentené helyre a mérleg egyensúlyát. Tanú rá Anikó, aki 28 évesen úgy érzi: az  élet busásan kárpótolta a kevésbé jól elsült gyermek- és serdülőkorért.

„Utáltam gyerek lenni, alig vártam, hogy felnőjek – kezdi Anikó a történetét. – Anyukám egyedül  nevelt, és nagyon szerettük egymást, de mivel egyke voltam, félénk, visszahúzódó természetű,  sose tudtam feloldódni a közösségben. Nekem minden iskolai nap felért egy pokoljárással,  pedig szerettem tanulni. Főleg a rajzórákat  élveztem: ecsettel a kezemben már akkor is szinte szárnyakat kaptam, és életemben először bátornak, szabadnak  éreztem magam.” Ilyen indulás  után talán nem csoda, ha a tizenéves lány  rossz útra tért. „Mivel a középiskolában sem voltak  barátaim, egy utcai bandában kötöttem ki. Ott nem volt baj, hogy zárkózott vagyok, nem tudok  nevetgélni, feloldódni. A drog és az ital úgyis mindenkinek felszabadította az ösztöneit.”

Elszabadult szánkó

Sajnos a dolog odáig fajult, hogy a banda áruházi lopást követett el. Anikó akkor nem is volt velük, de kiderült, hogy közéjük tartozik, ezért kicsapták a gimnáziumból. Szinte ugyanezen a   héten édesanyja is elvesztette állását, így veszélybe került az albérlet is, ahol éltek. Az asszony  annyit aggódott jövőjük, de főleg lánya sorsa miatt, hogy a szorongás felőrölte az egészségét:  gyomorrákot diagnosztizáltak nála. „Úgy éreztem, mintha egy elszabadult  szánkón csúsznék
lefelé a lejtőn. Nem is csúsznék, szabadesésben zuhannék” – emlékszik vissza Anikó erre a  szörnyű korszakra. – „Suli helyett takarítani jártam egy irodába, hogy anyu gyógyszereit és a lakást fizethessük, de mikor a rendőrségi ügy a főnök fülébe jutott, azonnal repültem.” Egy téli napon a lány az utcán kóválygott, és azon tűnődött: 18 évesen zsákutcába került, ahonnét nincs tovább. „Elképzeltem, ahogy az osztálytársaim lázasan készülnek az érettségire, a  pályaválasztásra. Én pedig fázom, éhes vagyok, az albérletre már a szomszédtól kértünk kölcsön, de ezt se lehet sokáig. Ki fognak bennünket tenni az utcára, Anyu pedig meg fog halni.”

A cikk folytatása a Nők Lapja Ezotéria aktuális, 2015/4. lapszámában található.

Szerző: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock