A család nem vész el, csak átalakul - avagy az együttélés modern formái

Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet − szólt a Mézga család jól ismert dala a hetvenes–nyolcvanas évekből, amely ha nem is szándékosan, de egy korszak végét fogalmazta meg a klasszikus családmodell tekintetében. Hiszen éppen a nyolcvanas évek és főként a rendszerváltás hozta el az új formák, az egyszülős vagy a mozaikcsaládok megjelenését. De milyenek is a mai családok? Kik élnek együtt, milyen típusú kapcsolatokban? És hol kapnak helyet bennük a legvédtelenebb szereplők, a gyerekek? Széles-Horváth Anna írása.

Ma, amikor 36-37 ezer házasság köttetik egy évben, ezzel szemben 23 ezer pár válik ugyanennyi idő alatt, miközben az élettársi kapcsolatok száma folyamatosan nő, a jól funkcionáló család fogalma nehezen meghatározható, és sokféle árnyalattal bír.

A házasság presztízse

A családi életünk a mindennapjainkat, egészségünket sokkal nagyobb mértékben befolyásolja, mint azt elsőre hinnénk. „A jól működő otthoni közösség, a szeretetteljes házastársi kapcsolatok szerepe fontos a deviáns viselkedésformák megelőzésében, az idő előtti halálozásban, sőt bizonyos típusú megbetegedések kockázatát is csökkentik. Ha azonban az említett kötelékek nem jól működnek, az hozzájárul a benne élők személyiségének instabilitásához” – mondja dr. Szabó-Tóth Kinga szociológus, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetője. A KSH 2011-es adatai alapján hazánk lakosságának nagy része, 78 százaléka családban él, ami 7,783 millió embert jelent csaknem 3 millió családra elosztva. „A családformáció jellege azonban még semmit nem mond a kapcsolat minőségéről. Magyarországon a válások magas száma ellenére például a mai napig tartja magát a házassági presztízs jelensége: sokan élnek külön, de jogilag nem válnak el. Ezért is nehéz rendet tenni a párkapcsolatok minőségi és mennyiségi jellemzőit illetően” – fűzi hozzá dr. Szabó-Tóth Kinga. Az egyszülős családok aránya 1990 és 2011 között 16 százalékról 20-ra emelkedett: jelenleg ez a formáció 800 ezer kiskorút érint, 86 százalékukban pedig az anya neveli egyedül a gyermekét. Persze a kategórián belül számos alternatíva létezik arra vonatkozóan, hogy melyik szülőnél mennyi időt töltenek a gyerekek.

Vándorló gyerekek?

Ahogy Tari Annamária klinikai szakpszichológus mondja, a gyermekelhelyezés mikéntje a 21. században nagyban függ attól, hogy a szülők az X vagy az Y generáció tagjai közül kerülnek-e ki. „Előbbiek inkább ragaszkodnak a közös nevelés hagyományos formájához, amely általában kéthetente a hétvégét, valamint egy héten egy hétköznapot ad a távolabb élő szülőnek. Bár nagyobb lemondásnak tűnhet ez a fajta verzió egyik-másik fél részéről, tény, hogy nem véletlenül alakult így anno a felosztás: akkoriban a gyermek érzelmi stabilitásának alapvető tényezőjeként az anyával való együttélést definiálták” – fogalmaz a szakember.

Tari Annamária úgy véli, a manapság gyakori egy-két hét anyánál, egy-két hét apánál felosztás a lehető legmegerőltetőbb megoldást jelentheti. „Ehhez a fajta vándorló élethez egy kisgyermek érzelmi apparátusa nem elég érett. Ha jól érzi is magát mindkét térben, a kettészakadás azzal a veszéllyel jár, hogy egy időben kétfelé kell a stabilitást kialakítania. Az ide-oda ingáztatás sokszor inkább a szülők érzelmeiről szól: valószínűleg egyik fél sem tud lemondani arról, hogy ugyanolyan jó szülő legyen, ugyanakkora arányban részesüljön a nevelésből. Ez különösen igaz az indulatokkal terhelt válásoknál, ahol a felnőttek valójában egymással harcolnak. Pedig a jó szülőség nem ettől függ. Sőt! Gondoljunk csak A kaukázusi krétakör történetére, ahol végül az igazi anya engedi el a gyermeke kezét.” A pár évvel ezelőtt Németországban kitalált fészekmodell speciális formája az egyszülős családoknak: itt egy lakásban, általában az addigi otthonukban maradnak a gyerekek, és a szülők költöznek heti, kétheti váltásban. A formáció szabályai között szerepel az is, hogy anya-apa új párjai nem léphetik át a közös lakás küszöbét. „Bár ebben az esetben a gyerek stabilitása az első, de egy felnőttől sem várható el, hogy folyamatosan költözzön. Ráadásul ez az alternatíva elveszi a lehetőséget a szülőtől, hogy kiegyensúlyozott, felnőtt párkapcsolatot alakítson ki egy új partnerrel, és az új kapcsolati térbe beilleszkedjenek mindannyian” – figyelmeztet szakértőnk.

A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/7. számában olvashatjátok el. 

Szöveg: Széles-Horváth Anna

Nyitókép: Getty Images