"Esténként egy teljes bojlernyi víz és két flakon tusfürdő fogy, a fürdés két és fél óra" - Kényszerbetegség gyerekkorban

Emlékeztek Jack Nicholsonra a Lesz ez még így se! című filmben, amikor kidobott a kukába egy kiskutyát, mert az a földre vizelt, kézmosásonként pedig két egész szappant használt el? Nem agresszív volt, vagy bolond, hanem kényszerbeteg. Hufnágel Gabriella írása.

A kényszerbetegség (ObsessiveCompulsive Disorder = OCD) az emberek 2-3%-át érinti, Magyarországon 2-300 ezerre becsülik az érintettek számát. Jellemzően kiskamaszkorban kezdődik, de 4-5 éveseknél is előfordul, fiúknál kétszer olyan gyakori. Kialakulásában biológiai és pszichológiai tényezők egyaránt szerepet játszanak, sok esetben feltételezhető a betegségre való hajlam, de genetikai háttere nem tisztázott. Ám a negatív környezeti hatások (pl. stressz, családi konfliktusok) előidézhetik vagy súlyosbíthatják a tüneteket. Az érintettek akaratlan, feszültséget keltő kényszergondolatoktól szenvednek, amit úgynevezett rituális cselekvéssorokkal próbálnak enyhíteni, gyakori a fertőzéstől, betegségtől vagy családi tragédiától való félelem. Fontos, hogy időben forduljunk szakemberhez, mivel a tünetek intenzitása kezelés nélkül rövid idő alatt súlyosbodhat.

Hogyan kezdődik?

„Az első tünetek az után jelentkeztek Máténál, a fiamnál, hogy a férjem elhagyott minket. Tizenkét éves kora óta kezelik kényszerbetegséggel – meséli Szilvia. – Megváltozott a gyerek füzetvezetése, a kezdőbetűket iniciálészerűen kiszínezte, a végén már annyi időt fordított ezekre, hogy lemaradt az órai anyagban. A tanároknak csak az tűnt fel, hogy álmodozó, szétszórt, lusta a gyerek. Később jöttek az öltözködési rituálék, ezért reggelente elkéstünk, egy éve pedig megjelentek a tisztasághoz kapcsolódó kényszerek. Esténként egy teljes bojlernyi víz és két flakon tusfürdő fogy, a fürdés két és fél óra.” A kezdeti nehézségekről mesél Éva is, kisfi ánál, Áronnál kilencévesen diagnosztizálták az OCD-t, de már négyéves korában is voltak tünetei. „Kérte, hogy bizonyos sorrendben mossam a testrészeit, a nappaliban párhuzamosra kellett igazítani a szőnyegeket, de mivel a fiam Aspergerszindrómás, annak tudtam be a furcsaságokat – részletezi Éva. – Egyszer elvittem a tűzijátékra, ahol nyomasztották a szórakozó emberek, a tömeg. Az eset után nem mert söröskupakra lépni, mert azt hitte, részeg lesz. Aztán jött a koszhisztéria: az óvodai beilleszkedési problémák elől a mosdóba menekült, ahol először alkarig, majd vállig mosta a kezét, végül a pólóját is. Az iskolában is csak annyit vettek észre, hogy többet rendezgeti a tolltartóját, de otthon »elengedte« magát. Nem pisilt vécébe, mert félt, hogy a visszapattanó vizelettől fertőzést kap, korcsolyázáskor még télen is az utcán pisilt. Az első tünetek megjelenésekor összeomlottam, nem tudtam, hogy fogok így dolgozni, azt hittem, megkergült a gyerek, a kényszereket hülyeségnek, mániának tartottuk. A diagnózis után, amikor ki lehetett mondani, hogy kényszere van, megkönnyebbültünk.” „Az érintett gyerekek általában nagyon szenvednek a tüneteiktől, és tisztában vannak azok irracionalitásával, de előfordulnak kivételek is, különösen fiatalabb korban, így a betegségtudat gyermekeknél nem feltétel a diagnózis megadásához – magyarázza Németh Laura pszichoterapeuta, a Vadaskert Kórház klinikai szakpszichológusa, az OCD-vel élők kezelésére kialakított program létrehozója. – A leghatékonyabb pszichoterápiás kezelési mód a család bevonásával történő kognitív viselkedésterápia, amely során a gyermek megtanulja a kényszerek leküzdéséhez alkalmazható technikákat, de segít a családtagoknak is a helyes hozzáállás kialakításában, illetve a kiterjesztett kényszerek leküzdésében. Súlyosabb esetekben szükség lehet kiegészítő gyógyszeres terápiára is.”

Együnk piszkos kézzel!

A Vadaskert Kórház „Méhkas” terápiás részlegén szervezett tematikus csoportokban a családok pszichoedukáció keretein belül ismerik meg a betegség természetét, a gyerekek pedig játékos formában, kognitív viselkedésterápiás technikákat tanulnak a kényszergondolatok és -cselekvések kontrollálásához. „Ötnapos tréningjeinken összegyűjtjük, illetve listázzuk a cselekvéseket és gondolatokat, amiket hierarchizálunk, vagyis »kényszerpiramist« építünk. A piramis legaljára kerülnek azok a kényszerek, amik a legkisebb szorongást okozzák, a tetejére pedig az, ami a legnagyobbat. A terápia során a könnyebbtől haladunk a nehezebb felé – ismerteti Németh Laura. – A kényszergondolatokat nehezebb megfogni, beszélni róluk, ezért a kényszercselekvésekkel foglalkozunk először. Bevált technika a számcsökkentés, amikor az adott kényszer mennyiségét fokozatosan levisszük, például húsz kézmosás helyett tizennyolc lesz a cél, elemszám csökkentésekor kiveszünk néhány mozzanatot a ceremóniából, vagy kevesebb idő alatt kell végezni a kényszeres cselekvéssorozattal. Hatékony módszer a késleltetés is, amikor a kényszergondolat megjelenésekor azt mondjuk a gyermeknek: »Szólj a kényszernek, menjen kávézni öt percre, és csak utána teljesítsd a kérését«.”

A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/6. számában olvashatjátok el. A magazint szeptember 13-tól keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Hufnágel Gabriella

Nyitókép: Getty Images