"Ha valaki gyomorfájással megy az iskolába, az nagy eséllyel már az óvodába is úgy ment." - Interjú Földi Rita klinikai szakpszichológussal

A gyerek ideges, feszült, furcsán viselkedik. Valami nem stimmel – gondoljuk. Pedig nagyon is stimmel: a gyerek teljesen normális választ ad. Merthogy miért is lenne kiegyensúlyozott egy kimondottan stresszes világban? Rajta ugyanis a sajátjain kívül a mi problémáink is lecsapódnak. Ám a stressz lehet hasznos is, hiszen neki is ebben a közegben kell majd boldogulnia. Két szakembert kérdeztünk a témáról. Kempf Zita interjúja.

Interjú Dr. Földi Rita klinikai szakpszichológussal:

PSZICHÉ: Az iskolakezdés időszakában többen jelentkeznek önnél stresszgyanús tünetekkel?

FÖLDI RITA: Ez inkább november felé kezd tömegessé válni. Ősszel maguk a felnőttek is visszatérnek a megszokott rendszerbe, be kell hozniuk a lemaradásukat. Közben iskolába indítják a gyerekeket, a sulihoz új dolgokat vásárolnak… A kicsiknek pedig meg kell szokniuk egy szabályozottabb napirendet. Sok a változás egyszerre.

PSZICHÉ: Gondolom, fokozottan igaz ez arra az esetre, amikor első osztályba megy egy kisgyerek.

FÖLDI RITA: Hogyne, hiszen az óvodában még nincsenek szigorú szabályok, csak foglalkozáskezdeményezések vannak, játékos feladatok. Nincsenek következményei annak, ha valakinek nincs kedve hozzájuk. Az iskolával jönnek az erősebb kihívások. Sokan szorongnak például a matematikától, volt olyan kisfiú a pácienseim között, aki kimondottan pánikjelekkel reagált arra, ha számítási feladatokat kapott. Azt gondolom azonban, hogy az ilyesmi nem az iskolában kezdődik. Egész korai időkre nyúlik vissza az, hogyan viselkedünk stresszhelyzetben. Még az is befolyásolja ezt, milyen dolgok történtek az édesanyával a várandóssága alatt. Az akkor átélt esetleges trauma ugyanis megváltoztatja a biokémiai működést. Biológiai rizikófaktor, és hatással van az agyra minden, ami a várandósság alatt, a szüléskor vagy közvetlenül szülés után éri a babát. De nem kell ahhoz trauma, hogy stresszes legyen a gyerek. Gondoljunk bele: a „pörgés” korunk egyik pozitív szava. Mindenki „pörög”, úgyhogy nem lehet csodálkozni azon, hogy a gyermekpszichológiában ma a két vezető diagnosztikai kategória a hiperaktivitás (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar: ADHD) és a magatartási zavar.

PSZICHÉ: Örökmozgó – mondják büszkén sok gyerekre. De vajon hagyják pihenni is? Elfogadják, ha az alvás mellett máshogy is kikapcsolódna, mondjuk egy képernyőt nyomogatva vagy csak bambulva – ahogy ő szeretne?

FÖLDI RITA: Az hagyján, hogy az alvás mellett kellene ébren is pihenniük. A nagyobb probléma, hogy sokszor az alvásra szánt óraszám is kevés. Márpedig mindazok az ingerek, amik napközben beérkeznek, alvás alatt rendeződnének. Ezért legalább az első életévben nyugodt, stabil környezetre van szükség, amiben megfelelő helye van mindennek – ébrenlét, alvás, fürdés, evés, lefekvés. Vannak gyerekek, akiknél ezt tökéletesen működik, másoknál nem. Azt azonban én is furcsállom, ha azt mondják nekem, hogy az egyéves gyerek nem alszik. Mi az, hogy nem alszik? Valamilyen módszerrel csak el lehetne altatni. Visszatérve a „pörgésre”: azt várjuk, a gyerek a felnőtt életritmushoz alkalmazkodjon, miközben neki másra lenne szüksége.

PSZICHÉ: Ha nagyobbakról beszélünk, mindannyian ismerjük a képernyőfüggést. Lehet, hogy mi vagyunk maradiak, amikor nem akarjuk megérteni?

FÖLDI RITA: Én hatéves kor alatt egyáltalán nem javaslom a különféle kütyük használatát. Na jó, ne mondjak olyat, ami a 21. században kivitelezhetetlen… A tévén természetesen be lehet nyomni a mesét, de azt nem tartom jónak, ha a metrón odaadják a mobilt a baba kocsisnak. A kiskamaszok azt mondják, hogy ők így pihennek, de az igazság az, hogy mindenféle mozgókép inkább megmozgatja az agyat, mintsem megnyugtatná. Ugyanakkor nem is tiltanám el őket, hiszen az ő életük erről fog szólni. Így tudják majd kezelni az információtömeget, és az fog érvényesülni, aki jól használja az online technikákat. Tehát a légcélszerűbb, ha az eszközök használatát időben limitáljuk, és segítünk megtanulni a hasznos kezelésüket.

PSZICHÉ: Az kiküszöbölhetetlen, hogy az iskola ne járjon stresszel?

FÖLDI RITA: Igen, de nem is kell feltétlenül elkerülni ezt. Iskolakezdéskor stresszfaktor már maga a vadidegen környezet is, új a tanár, újak az osztálytársak. Ettől függetlenül egy tipikus fejlődésű gyerek várja az iskolát. Persze az nem baj, ha fokozatos, játékos az átmenet.

PSZICHÉ: Nagyon várják az iskolát, aztán viszont év közepe-vége felé már van, hogy a gyerek fejfájós, gyomorfájós, nem akar menni. Ma már szerencsére sokféle iskola és sokféle szemlélet működik, de azért az elmondható, nemhogy a hagyományos oktatási rendszer, a sok kiélezett versenyhelyzet és számszerűsített elvárás nem kedvez az érzékenyebb gyereknek?

FÖLDI RITA: Ha valaki gyomorfájással megy az iskolába, az nagy eséllyel már az óvodába is úgy ment. A pszichoszomatikus reakció, vagyis a testi tünetképzés ugyanis tipikusan olyan hárítási mód, énvédő mechanizmus, amit még akkor szokott meg a gyerek, amikor nem tudott beszélni, így a testével fejezte ki a problémáit. Később ez úgy jöhet elő, hogy bár elmondhatna valamit, nehéz beszélnie a dologról. Ilyenkor ugyanúgy a testét használja üzenőfelületként. Az emésztési, székelési zavarok például jellemzőek nagyon erős szülő-gyerek kapcsolatnál, amikor az önállóság, a leválás nem volt zökkenőmentes. Sőt, gyakran a szülő akaratlanul is igyekszik benntartani a gyermekét egyfajta szimbiotikus egységben. Függőség persze mindig van, egészséges viszonyban is, de ez az életkor előrehaladtával és az önállóság egyre magasabb szintjével fokozatosan csökken. És ha egyedül akar csinálni valamit a gyerek, akkor hagyni kell, mert ha mindig elvégeznek mindent helyette, akkor úgy fogja érezni, nincs beleszólása az események alakulásába. Amikor pedig hirtelen kikerül a biztonságos környezetből, szorongás lesz úrrá rajta. De a fejfájás, hasfájás másról is szólhat, például arról, hogy a gyerek megtanulta: ha panasza van, akkor pluszfigyelmet kap.

A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/6. számában olvashatjátok el. A magazint szeptember 13-tól keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Kempf Zita

Nyitókép: Getty Images