A rettegés világbajnoka - Stephen King

Egy magas, vékony, negyvenes éveiben járó férfi fekszik öntudatlanul az irodája padlóján. Szemei csukva, az inge vérben úszik, az éjszaka csendjét körülötte csak néhány denevér huhogása töri meg időnként a viktoriánus kori kastélyban. A fenti jelenet simán elmenne egy Stephen King- regényben is, csakhogy ennek a való életből elcsípett képnek a horror műfaj legnagyobb királya nem az írója, hanem a főszereplője volt. - Oravecz Éva Csilla írása

Bármilyen sokkolónak tűnik is a jelenet, mindez nem csupán egyszer, hanem számtalanszor előfordult vele. A Carrie, A ragyogás, a Tortúra és egyéb, világsikert aratott bestsellerek hetvenéves szerzője saját bevallása szerint a nyolcvanas évek nagy részét olyan drog- és alkoholmámorban töltötte, hogy nem is tud visszaemlékezni azokra a könyvekre, amiket életének ebben a periódusában írt. A drogok és az alkohol menekülő útvonalat biztosított számára a boldogtalanságból, ami gyerekkora óta kísérte. Apja, Donald nőcsábász porszívóügynök volt, aki 1949-ben – Stephen kétéves korában – szívódott fel a család látóteréből. Édesanyja ezek után bármilyen munkát elvállalt, hogy el tudja tartani őt és bátyját, Davidet, s közben kénytelen volt rendszeresen a rokonok felügyeletére bízni a két kisfiút. King az On Writing című önéletrajzi könyvében azt írja, meg volt győződve róla, hogy egyszer az anyja is ugyanúgy otthagyja majd őket, mint az apja.

Az egyszemélyes horror brand

Amióta az eszét tudja, életét mindig félelmek és rémálmok gyötörték. A kezdő íróknak általában azt a tanácsot szokás adni, hogy „írj arról, amit ismersz”, márpedig Stephen Kingnek gyerekkorától a rettegés a „szakterülete”. A bizonytalan lelki bázisú, állandó szorongásban élő kisfiú visszatérő lidérces álmaiban édesanyja mindig egy nyitott koporsóban feküdt, magát pedig egy akasztófáról lógva látta himbálózni, miközben varjak vájták ki a szemét. Egyszerűen mindentől rettegett: félt, hogy beleesik a vécébe, és nem tud onnan kimászni, az átlagosnál erősebb halálfélelem gyötörte, félt attól, megsérül, és a teste deformálódik, és viszolygott a bohócoktól is. Kamaszkorában azonban rájött arra, hogy egyetlen módon képes megbirkózni az őt mindenhová elkísérő mumusaival: ha történetekbe foglalja őket. Írás közben olyan dühvel püfölte használtan vett írógépét, hogy az m betű leesett róla, így a hiányzó m-eket mindig utólag, kézzel kellett beleírnia a kézirataiba. A Maine-i Egyetemen töltött évei alatt – ahol angol nyelv és irodalom szakra járt – azonban a fikciós történetek írásánál veszélyesebb formájára is rátalált a valóság elől való menekülésnek. Rendszeresen fogyasztott füvet, speedet és LSD-t, diplomaosztója előtt egy hónappal pedig a rendőrség őrizetbe vette közlekedési bója eltulajdonításáért, azok után, hogy egész éjszaka egy bárban ivott. Egyetemi évfolyamtársnőjét, Tabitha Spruce-t 1971 januárjában vette feleségül. Lányuk, Naomi már előző év júniusában megszületett, amikor pedig 1972-ben fiuk, Joe is világra jött, az újdonsült kétgyerekes családapa nehezen tudta eltartani négyüket a középiskolai tanári fizetéséből. Az iskolai szünetek idején kénytelen volt egy mosodában dolgozni, miközben tucatszám kapta a visszautasító leveleket a kiadóktól.

Attól félt, bántani fogja a gyerekeit

Frusztrálta az írói sikertelenség, ezért egyre többet ivott, és haragja fókuszába a gyerekei kerültek. Szerette volna nyakon csípni és megverni őket, s bár bevallása szerint ezt soha nem tette meg, mégis bűntudatot érzett amiatt, hogy ilyen brutális impulzusai vannak. Nem volt felkészülve az apaságra, és tudat alatt a gyerekeit okolta, amiért nem szentelheti magát száz százalékig az írásnak, vagyis az egyetlen tevékenységnek, ami megnyugvást jelentett számára. Édesanyja 1973 végén bekövetkezett halála ráadásul olyan depresszióba taszította, hogy azt még első megjelent könyve, a Carrie sikere sem tudta enyhíteni. Pedig ennek az egyetlen regényének a puha fedeles kiadásával szinte egyik napról a másikra százezer dollárt keresett, ami több pénz volt annál, mint amennyiről álmodni mert. Továbbra is gyötörte a vágy, hogy bántsa a gyerekeit, de ekkor jutott eszébe az a technika, amit már gyerekkora óta tökéletesítgetett: meggyőződésévé vált, hogy az a rossz, amiről ír egy sztorit, soha nem fog megtörténni vele. Így született meg A ragyogás, azaz a történet a kisfiúról, akit alkoholista apja megpróbál megölni. De miközben az írással sikeresen kontrollálni tudta a családja felé irányuló ellenséges indulatait, mindez nem segített az alkoholizmusán. Barátai megfigyelése szerint King hat vagy nyolc pohár itallal is végzett, amikor ők még csak a másodiknál tartottak, és a dedikálásokon és felolvasóesteken is rendszeresen részegen jelent meg. Felesége egyszer ki is tette a Maine állambeli Bangorban lévő otthonukból, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy abbahagyja az ivást, mert függőségét a gyerekkori boldogtalanságán túl már egy másik félelme is táplálta. Mivel első bestsellerét, a Carrie-t részegen írta, aggódni kezdett, hogy józanon nem fog tudni írni. Az írásképtelenség lehetősége pedig elképzelhetetlen volt egy olyan embernek, akinek a kreativitás nem puszta úri huncutság volt, hanem szó szerint a túlélés eszköze: ez volt az egyetlen módszer, amivel képes volt megbirkózni sötét gondolataival.

Stephen King történetét keresd a Nők Lapja Psziché 2018/2. lapszámában!

Szöveg: Oravecz Éva Csilla

Fotó: Gettyimages