Mi az a Döstädning és mit kell tudni róla?

Az e heti Nők Lapjában skandináv lázban égünk, így pont ide vág a legújabb takarítási őrület, a svéd Döstädning (magyarul haláltakarításnak lehetne fordítani) témája is, ami az elmúlt hetekben szinte letarolta a lakberendezéssel foglalkozó oldalakat.

Az ősz a nagytakarítás és a rendszerezés időszaka, így joggal hihetnénk, hogy a svédek legújabb, futótűzként terjedő takarítási technikája ennek szellemében született, de valójában szó sincs róla. A Döstädning a svéd halál és takarítás szavak elegyéből származik és arra tervezték – Margareta Magnusson írt róla könyvet -, hogy irányt mutasson az 50 feletti korosztálynak, hogyan tudnak megszabadulni a szükségtelen holmijuktól, még a haláluk előtt. Kissé morbidnak tűnik az ötlet, hogy egy ember élete delén már az elmúlást fontolgassa, azonban jobban belegondolva, még hasznos is lehet ez a szemléletmód. Például ezért:

Búcsút vehetünk a nélkülözhető dolgoktól

Azzal, hogy megszabadulunk a felesleges holmiktól, megkímélhetjük magunkat a felesleges takarítástól.

Gyűjtögetés? Stop!

A gyűjtögetésről való leszokás lassú folyamat, nem lehet egyetlen nap, hét vagy hónap alatt befejezni. Inkább úgy érdemes tekinteni rá, mint egyfajta életmódváltásra, amelyben leszámolhatunk a tárgyakhoz való ragaszkodásunkkal és a felhalmozás kényszerével. Egyszerűen csak álljuk meg, ha szükségtelen holmit akarnánk hazavinni.

Egyszerűbb élethelyzeteket teremthetünk

Nyilván nem az a cél, hogy a halálunk körül forogjanak a gondolataink, de mégis, minél gyakorlatiasabban készítjük elő az otthonunkat, annál könnyebb helyzetet teremtünk az örököseinknek. Vagy, hogy egy hétköznapibb példát említsünk, egy esetleges költözést is felgyorsíthatunk ezzel, hiszen kevesebb holmit kell bedobozolni.

Kidobnivaló szemétből kincs

A kiszortírozott tárgyakat elajándékozhatjuk, és ezzel örömet szerezhetünk másoknak. Lehet, hogy van olyan könyvünk, ami egy barátunk gyűjteményéből hiányzik, de például egy antik fotókerettel is kedvére tehetünk valakinek, aki rajong a régiségekért. Ami számunkra „szemét”, az nekik kincset érhet. És akkor az adományozás örömét még nem is említettük.

Rend a lelke mindennek

A Döstädninget a gardróbban érdemes kezdeni, ugyanis – állítólag – a ruháinkhoz ragaszkodunk a legkevésbé. Ha ezeket átválogattuk, egyszerűbb lesz rávenni magunkat a régóta halogatott pince- és padlásürítésre, ami valljuk be, tényleg időtlen idők óta húzódik. 😉 Vagyis mondhatjuk, hogy a módszer motivációnak is tökéletes.

Terápiának is kiváló

Ez a takarítási módszer nem az elmúlásról szól, sokkal inkább arról, hogy visszanézzünk az életünkre és mérlegeljük, mi az, amire már nincs szükségünk. A folyamat során feleleveníthetjük a kedves emlékeket, minden mást pedig örökre elfelejthetünk, helyet hagyva a még ránk váró boldog perceknek.

Szöveg: D.A.

Fotó: Thinkstock

(time.com, countryliving.com)