Velünk élő titkaink. Hogyan oldhatjuk fel őket?

Kevés olyan család akad, amelyben a múltban ne történtek volna elbeszélhetetlen tragédiák. Márpedig amit nem mondunk el, abból titok képződik, amely falakat képez a generációk között. A múltban lefagyasztott érzelmi csomagjainkat minél előbb fel kellene bontani. Koronczay Lilla írása.

Ugye nem fog elítélni? – zokog fel az asszony a telefonban. – El kell valakinek mondanom a tragédiámat. Szörnyű bűnt követtem el a gyerekem ellen… Nagyon rossz házasságban éltem, a férjem ütött-vert, fogalmam sem volt, mit csináljak, hiszen már volt két gyermekünk. Akkor találkoztam egy régi osztálytársammal.
Őrült szerelem lett belőle, ami huszonöt éven át kitartott. Hamar teherbe estem, alig mertem elmondani neki. Azt felelte, még nem tart ott, hogy felvállaljon engem és a babát. Mit tehettem volna? Bejelentkeztem abortuszra. Félúton azonban visszafordultam, nem volt szívem elvetetni a magzatot. Sok átsírt éjszakámba telt, mire meghoztam a döntést: felnevelem a gyermeket a férjemmel. Huszonkét éven át nem tudta, hogy a kislány nem az övé. Ám tavaly beütött a ménkű – az asszony sóhajt, érzem, hogy szinte úgy kell kilöknie magából a szavakat. – A kedvesem házat vett, és váratlanul bejelentette a lányunkra az igényét. Írt egy levelet a férjemnek, amelyben mindent kitálalt. Kitört a botrány, elváltunk. Most albérletben élek, senki nem akar tudni rólam, még a lányom vér szerinti apja se. De legjobban a gyermekem elutasítása fáj. Nem keres, nem hív. Megbolondulok!

– Ebben a történetben nem elsősorban az anyát kell sajnálni, hanem a gyereket – vélekedik dr. Zseni Annamária pszichiáter, pszichoterapeuta. – Ő az, akinek az identitása megsérült, és aki most zavarodottan keresi, ki ő valójában. Huszonkét évig azt hitte, hogy akihez kötődik, az az édesapja, és most hirtelen gyökér nélkül maradt.
A helyzetét bonyolítja, hogy a vér szerinti apja egykor eltaszította, és eddig hallani sem akart róla. Mit kezdjen most már vele? Az édesanyja pedig egész gyerekkorában hazudott neki. Hogy bízhatna benne? Egyszerre vesztett el egy apát és egy édesanyát. Ez egy gyerek számára óriási érzelmi elbizonytalanodást jelent.
A gyökereire ugyanis mindenkinek szüksége van, onnan kapja az életerőt. Ennek a lánynak talán évekre lesz szüksége ahhoz, hogy ezt a traumát feldolgozza. Mit tegyen az anya? Keresse meg a saját felelősségét a történtekben! Végezze el az önismereti munkát, és a krízis segíteni fogja abban, hogy végre felnőtt, önálló személyiséggé érjen… Komoly érzelmi zavarok származhatnak abból, ha egy gyerek elől eltitkolják a származását! Egyszer egy kamasz fiú került hozzám súlyos viselkedési zavarokkal. Nem volt könnyű kiépíteni vele a bizalmat, de végül elmondta, hogy őt nem az édes szülei nevelték fel.

Ezt azonban csak véletlenül tudta meg. Az történt, hogy egyik nap megharagudott az iskolában egy roma osztálytársára, és otthon mindennek elmondta, hogy így cigány, meg úgy cigány. A nagymama egy ideig hallgatta, aztán rászólt:
„Na, jónak mondod, te is az vagy!” A gyerek faggatni kezdte, mire a nagyanyja elmondta neki a titkot: egy roma családból fogadták örökbe, de mivel világos volt a bőre, úgy gondolták, nem árulják el neki…
A srác összeomlott. Hirtelen világossá vált számára, hogy a mozgékonysága, a szenvedélyessége mind a génjeiből adódnak. Elbizonytalanodott, nem tudta többé, ki is valójában, és súlyosan megsérült a kötődő képessége.

MIÉRT KÉPZÜNK TITKOKAT?

Két nyomós oka lehet, feleli a szakember. Vagy azért válik valami tabuvá, mert a félelem, a szégyen vagy a fájdalom miatt képtelenek vagyunk megbirkózni az elszenvedett traumával, vagy azért, mert úgy ítéljük meg, hogy aki elől titkoljuk a történteket, nem bírná el őket lelkileg. Vannak olyan múltbéli traumák is – a múlt század kataklizmáiban bekövetkezett eltűnések, a több évre nyúló hadifogságok, a málenkij robot, a kommunizmus alatt elszenvedett üldözések vagy kínzások stb. –, amelyeket sem megérteni, sem elbeszélni nem lehet, így a túlélők inkább „lefagyasztják” az ezekhez az eseményekhez kötődő érzelmeiket. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy csomag élelmiszert, amelyet beteszünk a fagyasztóba, és elfelejtkezünk róla. Mindezt azért tették, hogy tovább tudjanak élni. Az életösztönnél semmi nem erősebb. Csakhogy ezekben a lefagyasztott csomagokban életenergiák rejlenek, amelyek ettől kezdve hiányozni fognak a család – családállítási műszóval – energiamezőjéből.
Eszerint az elmélet szerint egy család a legutolsó felmenőig egyetlen energiamezőt képez, ami azt jelenti, hogy a generációk érzelmekkel, élményekkel, emlékekkel kötődnek egymáshoz, amely folyamatban falat képez egy nemzedékeken keresztül kerülgetett titok. Mert a titkok ott lebegnek közöttünk, és kibontásra várnak. A lefagyasztott csomagból kikívánkozik az energia, hogy újra feltöltse a rendszert.

A cikk folytatását a Nők Lapja 2018/20. lapszámában olvashatjátok. A magazint május 16-tól keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Koronczay Lilla

Fotó: iStock