„Nem tudom, mi az a félelem!” – Közeli Dr. Bálint Györggyel

Kevés ismertebb ember van az országban, mint dr. Bálint György, vagyis Bálint gazda. Generációkat tanított kertészkedésre, a természet szeretetére, a fák, virágok titkaira. Generációk hallgatták műsorait, olvasták és olvassák a könyveit. Derűje, frissessége, életigenlése csodálandó. Bő száz nappal a századik születésnapja előtt fölüdülés volt nála vendégeskedni. Árvai Magdolna interjúja.

– Amikor a múlt héten beszéltünk, Gyuri bácsi azt mondta, mostanában zsúfoltak a napjai.

– Sokan keresnek. A héten volt tévéfelvétel, érkezett újságíró Szlovákiából, és tolmáccsal Florence La Bruyère a francia Libérationtól. Érdekes, érdeklődő nő, de magát várva már egész más miatt merültem a gondolataimba.

– Nocsak.

– Sok különös szakasza volt az életemnek, de valamiért az jutott eszembe, egyetemistaként mennyit ültem a Váci utcai Laufer-könyvesboltban. Akkoriban ott egymást érték a könyvesboltok. A Laufernek volt egy szuterénje, ahol bárki bármit kért, elolvashatta. Érdekes társaság verődött össze, és a fantasztikus műveltségű, széles látókörű, korszerű gondolkodású Kürti Hedvig volt a lelke a belső magnak. Hédi a Katona József utcában lakott a mamájával, és ez a mag náluk jött össze időnként, még Fischer Annie és a férje is csatlakozott hozzánk. Irodalomról, zenéről, művészetekről és politikáról beszélgettünk. Legfiatalabbként én voltam a kis Benjámin a sok bölcs között, alig mertem megszólalni, de sokat tanultam tőlük. Talán azért jutott ez eszembe, mert az öregség legnagyobb fájdalma az, hogy már nincs kortárs barát, akivel beszélgetni lehetne.

– A tanulmányok befejezése után vidéken aztán más társaság várta?

– Persze. Befejeztem a Magyar Kertészeti Akadémiát, és hazamentem. Apám nagyon beteg volt, ezért nagykorúsítottak, a család, a gazdaság vezetője lettem. Ma ezt úgy mondják, bedobtak a mélyvízbe.

– Friss diplomával kétkezi munkát végzett?

– Nem, arra voltak emberek, de kiskoromtól munkára neveltek. Kétlaki életet éltünk, volt ház Gyöngyösön és a birtokon, Halmajugrán. Apám a hatodik születésnapomra kis fogatot vett nekem két szürke shetlandi pónival, és az volt a kívánsága, ha ott vagyunk a birtokon, én gondozzam. Tisztogattam, etettem, itattam, trágyáztam. Apám hosszú ideig konzervatív gazdaságot vitt háromszázötven hektáros birtokon, aztán a huszonnyolcas első nagy gazdasági válság idején, ami érintette a mezőgazdaságot, a bor, a búza eladhatatlan lett, gyorsan váltott. Ez megdöbbentette a hevesi gazdákat, mert megcsinálta Magyarország első spárgatelepét, szamóca- és málnaültetvényeink lettek, és sokféle zöldséget és vetőmagokat termelt. Mivel Pozsonyban érettségizett, jó kapcsolatai voltak külföldön, szállított a Heinemannerfurti vetőmag-kereskedésnek és a francia Vilmorinnak is. Ezt a gazdaságot vettem át, igaz, rövid időre, mert aztán ott kellett hagyni mindent, elkergettek.

– Ez volt a negyvenes években, de mi van ma, itt a sashalmi kertben?

– Tavasz. Amíg tudtam, mindent megcsináltam, de ma válogatok. A metszést elvállalta egy barátom, de a korai magokat én vetettem el. Az ásás, hajlongás már nem megy. Tudja, ma mindenhez – fizikai és szellemi munkához egyaránt – háromszor annyi idő kell, mint régen.

– Feltűnt, milyen büszkén beszél az apjáról.

– Nekem ő örök példa, munkában, tisztességben! Egy soha el nem múló világítótorony az életemben! Sok bölcsességet őrzök tőle az emlékezetemben. Ő úgy halt meg, hogy hitte – mivel két jóval idősebb nővérem volt –, én viszem tovább, amit ő elkezdett.

– A Nők Lapjába – éveken át – hétről hétre a kedves húgának írt leveleken keresztül tanította az olvasót, közben nővérei voltak. Mesél róluk?

– Lili tíz évvel idősebb, sportos, szórakozni szerető, de dolgos, művész hajlamú nő volt, bőrdíszművességet tanult, és szépen nevelte a kislányát. A férje megnyerő külsejű, bohém, akinek korán meghaltak a földbirtokos szülei, és nagy mulatásokon húzatta a cigánnyal, így hamar elherdálta az ezerholdas birtokot. Mindhármukat elvitték, Auschwitzban haltak meg. A másik nővérem, Erzsébet – Bözsi – épp a fordítottja volt. Csendes, gondolkodó, folyton kereste, mit újíthatna. Kialakított magának a birtok Sárhegy nevű részén egy levendulatelepet, létrehozott egy olajlepárló üzemecskét. Nem ment férjhez, a szerelme egy tartalékos főhadnagy volt – civilben gyógyszerész –, aki elesett a fronton. Bözsi is elkerült Auschwitzba, de túlélte. Svédországba vitték, gyárban dolgozott, és nem érezte jól magát. Hazahozattam a vöröskereszttel, de nem sokkal később meghalt.

– Feltételezem, félt, miután elvitték a testvéreit.

– Nem. Én sose féltem, nekem megadta a Teremtő, hogy ne féljek. Nem tudom, mi az a félelem. A haláltól sem félek. És ez talán azzal van összefüggésben, hogy nem vagyok elég megfontolt, nem gondolom végig a dolgok jelentőségét, a következményeit sem.

– Az életútját ismerve nehéz elhinni, hogy nem megfontolt.

– Pedig nem vagyok az, még öregen sem. Túl optimista vagyok az emberek megítélésében. Tegnap emiatt összevitatkoztunk Antóniával. Rossz néven vette, hogy ideengedtem valakit, aki zavarta a szlovák újságírónőt, beleszólt a beszélgetésbe. Kikaptam.

– És hogy viseli Gyuri bácsi, ha kikap?

– Rosszul. Látja, Antóniától néha egy kicsit félek.

Az interjú nem ért véget, a folytatást keressétek a a Nők Lapja 2019/15. lapszámában! A magazin április 10-től kapható az újságosoknál.

Szöveg: Árvai Magdolna

Fotó: Falus Kriszta