„Végre önmagam szeretnék lenni” – Címlapinterjú Osvárt Andreával

Nekünk csak Hajnal Tímea marad a gyönyörű címlaplány, holott a fi lm bemutatása óta már épített egy újabb karriert: jelenleg jól menő filmproducer. Olaszországban máig felkapott színésznő, és nemrég a Susotázs című magyar rövidfilmet, amelyben játszik, egy hajszál választotta el attól, hogy Oscar-díjra jelöljék. Siker siker hátán, mégis keveset tudunk róla. Koronczay Lilla interjúja.

Délelőtt tízkor találkozunk az Átrium színház büféjében. A ház kihalt, csak Andi lógatja a lábát egy fotelban, a tejeskávéját szürcsölve. Lány a szomszédból – jut róla eszembe.

– Fogadjunk, hogy már túl vagy az edzéseden!

– Bingó. Fontos, hogy mozogjak, mert már én sem vagyok a régi, így, negyvenhez közel. Még mindig azt hiszem például, hogy a fülem mellé tudom lendíteni a lábam, aztán belenézek a tükörbe, és megdöbbenek: alig ér följebb a csípőmnél.

– Túlzol! De miért egy színházban találkozunk? Talán itt próbálsz?

– Dehogy! Félnék attól, hogy színpadra álljak, ez még csak egyszer fordult velem elő, Rómában. Filmszínész vagyok, és ez külföldön két egymástól élesen elkülönülő műfaj. A közelben lakom, mindössze ennyi.

– Furcsa, már öt éve hazajöttél Los Angelesből, és még mindig nemzetközi mércével méred magad.

– És azzal is fogom. Engem itthon a szakma ledob magáról. Talán mert nem végeztem el a Színművészetit, olasz szakos bölcsészdiplomám van, ráadásul az egyetem után azonnal dobbantottam Rómába. Kevesen tudják, hogy mi történt ott velem, milyen filmekben és sorozatokban játszottam. Nem baj, ettől még jó volt megélni a sikert. Amikor tizenhárom év után hazajöttem, itthon is adódott egy filmfőszerep a Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjátékban, de csak egyszeri alkalomnak bizonyult. Úgyhogy öt évvel ezelőtt nyitottam egy produceri irodát, míg színésznőként inkább külföldön dolgozom. Sokan nem is értik, miért élek Magyarországon, hiszen nem igazán forgolódom itthon filmes körökben, én azonban nagyon szeretem Budapestet!

– Inkább utazgatsz?

– Igen. Csaknem hetente járok Olaszországba, Németországba, tárgyalok, castingolok, bekukucskálok a filmfesztiválokra. Decemberben Los Angelesben is jártam, habár ezúttal csak pihenni. Ősszel készítettük el A miniszter félrelép olasz változatát, ami a Netflixen Ötcsillagos karácsony címmel ma is látható. Rengeteg meló volt, mire megvalósult, de megérte! Én már évekkel korábban felkerestem Andy Vajnát azzal, hogy adja el nekem a fi lm jogait, adaptálnám a Berlusconi-korszak viszonyai közé. Andy jó ötletnek találta, és ez erőt adott. Elkezdtem házalni vele Olaszországban, de csak a múlt nyáron, egy hónappal a jogok lejárta előtt hívtak, hogy végre megvette valaki. Őrült hajtásban megkezdődött a forgatás, egy hónapig nem ettem, nem aludtam, hogy minden rendben menjen. Most is előkészületben van egy olasz–magyar koprodukció, de még hiányzik hozzá egy kis pénz. Bízom benne, hogy ősszel elindulhat a forgatás.

– Ezt nevezem! Kőkemény férfi munka…

– Az. Nagyon nehéz. Ebben mondjuk igaza volt a tamáskodóknak. Képzeld el, egy nőnek nap mint nap megküzdeni egy teljes férfi stábbal. Kordában tartani őket, felügyelni a forgatást, hogy minden flottul menjen. Iszonyúan elfáradok, különösen így, hogy folyton ide-oda repkedek.

– Tulajdonképpen miért jöttél haza Amerikából?

– Hazahúzott a szívem, mint előbb-utóbb mindenkit. Két és fél évet töltöttem Los Angelesben, iszonyú stresszben, meghallgatásokra jártam, küzdöttem, nem is kevés sikerrel, hiszen végül megkaptam például A szállító (Transporter) című tévésorozat egyik főszerepét. De nyilvánvaló volt, hogy még legalább húsz év kellene ahhoz, hogy igazán bedolgozzam magam. Ahhoz meg későn kezdtem, hiszen harmincegy évesen érkeztem Hollywoodba.

– Belenéztem néhány filmedbe, és mindegyikben a „jó nőt” játszod. Úgy tűnik, beskatulyáztak.

– Nagyon nehéz ám ebből kitörni! Még Charlize Theronnak is csak úgy sikerült, hogy harminc kilót hízott A rém című film kedvéért. Egyetlen főszerepem volt, amelyben végre megmutathattam magamból azt, amit mindig is szerettem volna. A Maternity Blues című filmben egy édesanyát játszottam, aki kétségbeesésében megöli mindkét gyermekét. Érzékeny, mély alakításra volt szükség, amikor teljesen le kell ásnod magadban. Minden színész álma. Ehhez persze először le kellett szedni rólam a glamourt. Ott álltam a kamera előtt elgyötörten, lenőtt hajjal, a szemem alatt sötét karikákkal. 2011-ben forgattam a filmet, még Olaszországban, és megkaptam érte a Filmkritikusok díját. Nagyon büszke vagyok rá, azt hittem, ez a szakmai elismerés elég lesz ahhoz, hogy más megítélés alá essek, és kinyíljanak előttem az ajtók Hollywoodban is. Ma már tudom, hogy illúziókat kergettem. Továbbra is csupán a „pretty chick”-et látták bennem a rendezők.

A teljes interjút a Nők Lapja 2019/13. számában olvashatjátok el. A magazin március 27-től kapható az újságosoknál.

Szöveg: Koronczay Lilla

Fotó: Emmer László