Daloló kezek – A Napsugár Anna Zenei Jeltánc Társulat próbáján jártunk

Meglepő, de a kezek ezt is tudják. Tánccal, pantomimmal, jelnyelvvel közvetítik a zenét annak, aki nem hallja. És hogy a kedves Olvasó megdöbbenését fokozzam: ezek a kezek többségükben siket és nagyothalló táncosokhoz tartoznak! A Napsugár Anna Zenei Jeltánc Társulat próbáján jártunk Budapesten, a Down Alapítvány 2. számú Gondozóházában. Koronczay Lilla riportja.

„Legyen a zene mindenkié!” – Kodály Zoltán jelmondata még soha, sehol nem érvényesült úgy, mint ebben az ötször három méteres alagsori helyiségben. Itt folynak kedd délutánonként Napsugár Anna Zenei Jeltánc Társulatának próbái. Ma különösen nagy az izgalom, mert vasárnap fellépés! Kevesen tudják, de a Zenei Jeltánc 2005 óta akkreditált művészeti ág, s mint ilyen, képviselői nevezhetnek a legkülönbözőbb táncversenyekre. Napsugár Anna társulata most éppen a Ritmuscsapatok 2019-es Országos Táncversenyére edz. Nagy a tét: meg kell védeniük a tavaly elnyert bajnoki címet színpadi látványtánc– jeltánc kategóriában! Korábban jöttem, hogy tanúja lehessek az előkészületeknek…

NAPSUGÁR ÉRINTÉSE

A fellépőruhák már előkészítve várnak az előtérben összetolt asztalokon. Zöld, piros selyemszoknyák, mellények, ingvállak, gyöngyös párták. A blúzokhoz az egész gondozóház gyűjtögette a matyóhímzéses terítőket, Napsugár Anna édesanyja, Horváth Zoltánné Rusz Éva pedig kiszabta belőlük a mellrészt. Kezdettől ő varrja a táncosok ruháit, szívét-lelkét beleteszi. Hamarosan szállingózni kezdenek a jeltáncosok. Tízen vannak, többen be se férnének a „próbaterembe”. Kit a szülei hoztak el, mint Takács Jánost, mert halmozottan sérült, ki a gondozóház foglalkoztatójából szaladt le, mint például a látássérült Honti Ildikó, kit pedig az anyukája kísért el ide, mint a Down-szindrómás Német Zsuzsit… Zsuzsi édesanyja, Német Klárika Down-dada nagy segítséget jelent a táncosok öltöztetésénél. Kötözi a szoknyákat, fejre illeszti a pártákat, csatolja a rózsás öveket. Mire mindenki készen áll, Napsugár Anna is berobban.

– Gyorsan, bemelegíteni! – kommandírozza kis csapatát lázas izgalomban. (Nem minden nap vonul ki hozzájuk a média.) Anna különös jelenség. Szemhéján aranyló fények, nyilvánvalóan profi smink (tudom róla, hogy plus size-modell is), és mintha folyton vibrálna az egész nő. Kevés embert láttam életemben, akiből így áradt volna az energia. Közben maga a megtestesült mosoly és közvetlenség. Nem hiába „Napsugár” a neve. Mintha mindegyik táncos a gyermeke volna, körbeöleli őket a tekintetével, végigsimogatja, varázslatos érintésére a sérültek ébredezni kezdenek, mint a bábuk, és máris fülig ér a szájuk. Csodálattal és hálával néznek fel Annára. A szeretet hullámokban pulzál, és lassan teljesen beburkolja őket. Itt most biztonság van, béke, senki nem csúfol, nem bánt, mindent megélhetsz, királykisasszony és királyfi lehetsz, üzeni.

SZÓLJON A SIKET FLAMENCO!

Így is lesz. A Down-szindrómás Zsuzsiból, a nagyothalló Klárikából, a látássérült Ildikóból, a halmozottan sérült Erzsikéből, Nikiből, Rékából néhány perc alatt flamencokirálynők, a két halmozottan sérült fiúból flamencokirályok lesznek. Anna lenyomja a cédélejátszó gombját.

– Szól? Én nem hallom – kapja fel a fejét kérdőn, pedig a zene nyilvánvalóan dübörög: „Aki semmit sem hall, / Mégis táncol az égen át. / Egy éjen át, / Egy életen át.” Ekkor esik le a húszfilléres. Napsugár Anna is siket. Pedig gyönyörűen, folyékonyan beszél. Nem értem, hogyan. Majd később erre is fény derül. Most belemerülök a látványba. Annyi itt a szín, hogy káprázik a szemem belé. A zöld-piros selyemszoknyák suhognak, a hímzett ingvállak úsznak, az angyalszárnyak csattognak, majd beleszédülök. A kezeknek különösen nagy szerep jut, ezzel repkednek, mesélnek, jelelik el a popdalok szövegét, ritmusát, dallamát a táncosok, hogy siket és nagyothalló társaik is részesülhessenek a zene örömében. De nemcsak a kezük jár, a lábuk is ropja, meg a szemük is üzeni, minden porcikájukkal igyekeznek közvetíteni azt, amit néhányan közülük maguk sem hallanak. Hogyan lehetséges ez? Számomra megfejthetetlen, de Napsugár int, hogy egyelőre csak figyeljek, ne kérdezzek semmit. Engedelmeskedem, és lassan elsüllyed körülöttem a világ. Járni kezd a lábam, megemelkedik a lelkem, ha ismerném a koreográfiát, beállnék a táncosok közé. Észreveszik, nevetnek, és táncolnak tovább lazán, lelkesen, mint akik tisztában vannak vele, hogy nem kell azt tudni, hogyan, akkor is „átmegy”. Mágusok.

A teljes riportot a Nők Lapja 2019/12. lapszámában olvashatjátok el. A magazin március 20-tól kapható az újságosoknál.

Szöveg: Koronczay Lilla

Fotó: Bulla Bea