Ördögfiókák – Interjú Ördög Nórával és testvérével, Árpáddal

A képernyő két ellentétes oldalán állnak, és a temperamentumuk, az érdeklődési körük, a viselkedésük is ég és föld. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – nagyon jó testvérek, akik jóban-rosszban támogatják egymást. Szegő András beszélgetett velük.

– Furcsa itt ülni két olyan ember között, akiket egyetlen képernyő választ el: Nóra, te a képernyő innenső oldalán tűnsz fel, vagy jelen, csillogsz, az egyik legszeretettebb, legnépszerűbb műsorvezető vagy. Te pedig, Árpi, a képernyő mögötti technikai dolgoknak lettél mágusa, akit kifelé kevéssé ismernek, de a szakmában, ha van valami probléma, természetes, hogy az ördöngös Ördög Árpi biztosan megoldja…

ÖRDÖG NÓRA: Most valóban a képernyő két ellentétes oldalára kerültünk, de eredetileg én is a túlsó végéről indultam, és a kávéhordástól lépegettem fokozatosan a szerkesztőségig. A gyerekeim születése előtt inkább háttéremberként, mint műsorvezetőként gondoltam magamra, pedig már akkor is évek óta álltam a kamera előtt. Egyébként műsorvezetőként is nagy hasznát veszem, hogy mindig pontosan tudom, mi zajlik a háttérben.

– Készültél is arra, hogy egyszer majd kilépj a rivaldafénybe?

NÓRA: Csak annyira, amennyire rajtam kívül még gyerekek milliói: indultam szavalóversenyen, nyertem érmet Kazinczy-versenyen a szép beszédért, vezettem műsort iskolai rendezvényen. És mindig is érdekelt a tévézés, de nem ez volt az egyetlen életcélom. Fokozatosan vált egyre komolyabbá, egyre kézzelfoghatóbbá, ahogy én magam is egyre jobban belekerültem a média világába. Az első műsorom egy zenei toplista volt, amit egy hétvégi lehetetlen időpontban sugárzott a tévé, aztán jött a Kölyökklub.

ÖRDÖG ÁRPÁD: Amiben sokáig össze is kevertek Szekeres Nórával…

– Árpi, nem lehet, hogy egyszer majd te is átléped a Rubicont, és felbukkansz a képernyőn?

ÁRPI: Az ki van zárva! Sosem volt bennem ilyen vágy, tisztában vagyok a képességeimmel ezen a téren. Sokszor hadarok, pongyolán fogalmazok. Úgy kezdtem, hogy én indítottam a zenét különböző délutáni talkshow-kban, ehhez képest most többek között adásrendezőként, technikai rendezőként tevékenykedem. Ez így nagyon érdekes, jó, inspiráló ténykedés számomra, a másik oldalt illetően pedig nekem elég, hogy testközelből figyelem a nővéremet!

NÓRA: De azért nem úgy kell elképzelni Árpit, hogy ő a hobbijainak élő, visszafogott, csendes ember lenne. Arról szó sincs! A saját baráti körében mindig ő van a középpontban, és a leghangosabb fazon a buliban. Ezzel szemben én például sokkal csendesebb vagyok a civil életemben. Nagyon büszke vagyok az öcsémre, kifogyhatatlan energiái vannak, hiszen a tévézés mellett több céget is működtet. Ő az az ember, aki megélne a jég hátán is. Sose felejtem el, hogy volt egy régi tévénk, amit én már réges-régen kidobtam volna, de Árpi öt perc alatt talált rá vevőt.

– Ilyen jó dumád van, Árpi?

ÁRPI: Nem, rá nem dumálok senkit. Egyszerűen arról van szó, hogy többnyire megtalálom azt az embert, akinek éppen arra a dologra van szüksége, amit értékesíteni akarok.

NÓRA: Nekem az üzleti ügyekhez nincs semmi érzékem. A menedzserem, Erika nélkül megállna az élet. Hiszen én magam is egy értékesítendő termék lettem az évek során, de arra meg aztán tényleg alkalmatlan vagyok, hogy magamat adjam el.

– Volt valaha olyan, amiért irigyelted Nórit?

ÁRPI: Én még kicsi voltam, Nóri már versenytáncolt. Szinte minden hétvégén volt versenye, és ilyenkor ott szurkolt az egész család. Megmondom őszintén, nem repestem a boldogságtól, hogy a nővérkém ugrabugráját kell néznem, nem mindig ez lett volna akkoriban a legkedvesebb időtöltésem…

Az interjú folytatását a Nők Lapja 2019/12. lapszámában olvashatjátok el. A magazin március 20-tól kapható az újságosoknál.

Szöveg: Szegő András

Fotó: Sütő Krisztián