A képzőművészettől a gyógynövényekig - Bartha Gabó élettörténete

Csodákat mutat a kétszáz éves házban Tarcalon, apró magocskákat, amelyeknek szőlőzamatuk van, lósóskából készült szárított fonatot, amely olyan illatú, mint a birsalmasajt, textilgyűjteménye legkülönfélébb stílusú darabjait, és mindehhez mondja a történetét, az élet sűrű szövedékéből felfejtve egy-egy szálat. Bartha Gabó egyszerre bölcsész, kertész és képzőművész, valaki, aki a kertjét egyetlen, csodálatos élőlénynek látja, olyan nő, aki szeret főzni másoknak. Rist Lilla írása.

Ott jártunkkor havas a kert, növények szárai magasodnak ki mindenütt a fehérségből, és három kis fedett ágyás, alattuk most is ehető zöldek. De nyáron se képzeljen senki szabályos sorokat, szépen rendezett növényeket, mert itt inkább baráti társaságok vannak, élőlények, akik születnek, élnek és meghalnak, hogy jövőre újrakezdődjön minden. A ház tornácáról csodálatos kilátás nyílik a tájra itt Tokaj-Hegyalján, az alkonyi nap szinte bearanyozza az egykori polgármesteri hivatal épületét. A vastag falak mögött ott a vendégasztal, ahol bárki megkóstolhatja a kert csodáit, elkészítve, vagy akár nyersen. Gabó menüket mutat, majd egy listát, mi mindenből lehet enni áprilisban, köztük ott a laboda és a mángold, van édeskömény, komlórügy, ibolya, izsóp, lestyán, cikória, podagrafű, csabaíre és még sok-sok növény, olyanok is, amelyeket más kertészek kigyomlálnának, de Gabó kertjében nagy becsben vannak.

A piacok szerelmese

– Balánbányán születtem, egy gyönyörű fekvésű erdélyi városkában – meséli –, amely fölött egy világító sziklavonulat húzódik. Egy kakasos cigányasszony szoptatott, mert anyám nem tudott. Fémkosárban, parázs fölött pattogtatta ki a kukoricát, azaz a kakast. Apám, aki bányamérnök volt, fantasztikus dolgokhoz értett, bútorokat készített fából, vasból, varrt, kötött, paplant csinált, sílécet készített, kosarat font, sok mindenre megtanított, a növények ismeretére is. Akkoriban a szombat munkanap volt, de vasárnaponként kijártunk a Lápos partjára, és ő a fák vízben futó gyökerei között puszta kézzel fogta a rákokat és a halakat, amiket aztán megsütöttünk. Anyámmal a rend miatt folytattunk háborút, mert én már akkor is mást értettem rend alatt, mint ő. Gyerekkorom egyik meghatározó élménye a dédnagyanyám kertje Karcfalván, ami tele volt ribizli- és málnabokrokkal, gyümölcsfákkal és dédnagyapám kedvencével, a vilmoskörtével, aminek a nevét áhítattal ejtette ki mindenki. Selymes szirmú, színes pillangóvirágok nyíltak, én valamiért azóta sem tudom meghonosítani. Fontos a gyergyószentmiklósi szál, ahol a másik dédnagyapám örmény kántor és tanító volt. Náluk mindig a hurutos levest vártam, ezt az erdélyi– örmény specialitást, amit egy ideje én is elkészítek. Aztán Balánról Nagybányára költöztünk, ott minden lakónegyedben működött kispiac, a háziasszonyok mindennapi bevásárlásának helye. A nagypiacra kocsival ment az ember, oda gyakran elkísértem apámat. Rengeteg gyümölcs- és zöldségfajta volt még akkor, sokkal több, mint ami ma kapható, gyűjtögetett, vadon termő növények, például csalán, lósóska, medvehagyma.

A cikk folytatását a Nők Lapja 2019/10. számában olvashatjátok el. A magazint március 6-tól keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Rist Lilla

Fotó: Bulla Bea