Az igazi méregtelenítés - Közeli Rodics Katalinnal, a Greenpeace regionális agrárkampány-felelősével

A klíma melegszik, az emberiség gyarapszik, és nem látszik csillapodni a kapzsiság sem... A kizsigerelt termőterületekbe egyre inkább olyan növények kerülnek, amelyek csak erős vegyszeres „támogatással” képesek teremni. A helyzet az, hogy nemcsak eszünk, de alaposan meg is vagyunk etetve... Hulej Emese interjúja.

Rodics Katalin

– Az olvasóknak a Greenpeace-ről szerintem többnyire bálnamentés, veszélyeztetett fajok védelme, látványos akciók jutnak eszükbe. Némi magyarázatra szorul, miért az élelmiszer-termelés a témánk.

– Előbb-utóbb minden természetvédő szembesül azzal, hogy az élővilágot nem lehet megmenteni csak a védett területek és a védett fajok hálózatával. Ha nem teszünk valamit azokkal a hatalmas szárazföldi részekkel, amelyeket a mezőgazdaság használ, ha nem változtatunk a jelenlegi gyakorlaton, hiába minden igyekezet. Ezt ma már mindenki tudja, vallja, nem véletlen, hogy az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világszervezete, a FAO a század legfontosabb feladatának tartja ezt a kérdést. Nem az egyik legfontosabbnak, hanem a legfontosabbnak.

– A hatalmas monokultúrákról és az agyonvegyszerezésről van szó?

– Igen, erről kellene mielőbb visszatérni a sokszínű, a természet erejére támaszkodó, a tájba illeszkedő, a talajt védő, a kártevők természetes ellenségeit használó termelésre. A helyben termesztésre és helyben fogyasztásra, mert nem normális dolog, hogy Magyarországra Chiléből érkezzen disznóhús. Mint ahogy az sem, hogy ma ugyanaz a krumpli kapható mindenhol. Engem még úgy küldött le az édesanyám, hogy hozzál, kislányom egy kiló ellát, mert gombócnak lesz. Máskor rózsát vagy gülbabát kért, mikor, mire kellett.

– Most meg gyakorlatilag takarmánynak való krumplit eszünk… Csakhogy hatalmas érdekek állnak a mögött, hogy minket betereljenek ebbe az utcába, hogy megvegyük a műanyag dobozba csomagolt műanyag paradicsomot…

– Sajnos itt is koncentrálódik a hatalom és az erő, ahogy más területeken. Mostanra szinte mindent négy-öt multinacionális cég tart kézben, az oktatástól kezdve a felvevőpiacokon át a vetőmag-kereskedelemig. Márpedig aki etet, az diktál. Ők mozgatják a szálakat az Európai Unió és az Egyesült Államok között megkötendő szabadkereskedelmi megállapodás ügyében is, ami nekik üzlet, nekünk veszély. Mi a Greenpeace-nél, és sok más természetvédő úgy döntöttünk, alulról építkezünk. Mert bár ezek nagy erők, a fogyasztók döntése rengeteget számít. Ha ők nem veszik meg az agyonvegyszerezett, a természetet és a családok egészségét tönkretevő termékeket, akkor igenis lehet az erőviszonyokon változtatni.

– Bár kevesebben gondolják úgy, még mindig akad, aki szerint a vegyszerek nem lehetnek olyan károsak, ha a növény életben marad tőlük.

– Nekem is mondta valaki, hogy a vegyszer ellen beszélni olyan, mintha azt mondanánk, hogy a beteg ne szedjen gyógyszert. Csakhogy ez a hasonlat sántít, mert ha az ember egészségesen él, kisebb eséllyel lesz beteg… A növénnyel is így van. A saját környezetébe, egy gazdag talajba ültetett jó fajta növény erős és ellenálló. Lehet kezelni, védeni, de csak olyan anyagokkal, amelyek erősítik az immunrendszerét, nem mérgekkel átitatni. Az ökológiai gazdálkodás nem visszalépés, hanem az egyetlen lehetőség, amelyben ráadásul rengeteg fejlesztés, innováció van.

– Tavasszal, nyáron több gazdával találkoztam, és megdöbbentem, hogy úgy érzik: szél ellen harcolnak. Szenvedélyes emberek, akik minőségi paprikát, paradicsomot, húst akarnak termelni, és nem jutnak földhöz, nem nyernek pályázatot, rengeteg az adóterhük. Ráadásul ők mind a régi magyar fajták hívei. Mi van ezekkel a fajtákkal, amik után állandóan nosztalgiázunk?

– Súlyos gondok vannak velük. A régi fajták zöme kiszorult a termelésből, mert csak olyan szaporítóanyagok kerülhetnek forgalomba, amelyek rajta vannak az EU-s vagy a magyar fajtajegyzéken. De erre felkerülni csak nagyon költséges vizsgálatok után lehet. Szerintem mindenki dönthesse el maga, hogy ha szilvafát akar ültetni, a száz éven át bizonyított csodálatos szatmárit ülteti-e, vagy egy újonnan kikísérletezett fajtát.

Az interjú folytatását a Nők Lapja 2018/41. lapszámában olvashatjátok el. A magazint október 10-től keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Hulej Emese

Fotó: Fiala de Gábor