A nyár, ami soha nem ér véget. Hogyan hat a mindennapjainkra a klímaváltozás?

Sokan élvezték idén a szeptemberi kánikulát, a langyos Balatont, másokat megizzasztott és kimerített a hosszú nyár. Van, aki szerint már a nagyszüleink is éltek át hasonló forró őszi napokat, és van, aki úgy gondolja, ez korántsem természetes folyamat, a klímaváltozás következményei beláthatatlanok, ha nem lépünk fel ellene, katasztrófafilmeket idéznek azok a kilátások, amelyek a nem túl távoli jövőben várnak ránk. Vass Virág írása.

klímaváltozás

Ezeket a sorokat szeptember 18-án írom, a nap hétágra süt, a tetőtéri dolgozószobában zümmög a légkondicionáló. Ez rendkívül szokatlan. Megbízható, több évtizedes statisztikákat vezetek erről a napról, évtizedeken át makacsul reménykedtem, hogy egyszer nyári ruhában ünnepelhetem a születésnapomat. Az iskolai évnyitókon még rendre elájult egy-két ember a tűző napon, előfordult, hogy szeptember közepéig is kitartott a meleg, ám 18-ára menetrendszerűen beköszöntött az ősz. Idén viszont… – Nézd csak, nézd – üzente az ablakon betűző napfény –, már fanyar-kesernyés őszi illatokat sodor a szél, de az aszfalt, a beton ontja magából a forróságot. Csakhogy mostanra már megtanultuk, hogy az ilyen kellemes szeptemberi kánikula nem ajándék. Drágán kell fizetni érte.

FLÓRA ÉS FAUNA

Több ezer kilométerre a tetőtéri szobától, Észak-Amerika partjainál a Florence hurrikán tombol, egymillió embert evakuáltak az otthonukból, tízezrek maradtak áram nélkül. A kutatók szerint az átlaghőmérséklet csupán egyetlen fokos emelkedése mintegy hét százalékkal fokozza a levegő vízgőztartó kapacitását (páratartalmát), a magasabb tengerszint pedig nagyobb hullámokat, egyre hevesebb áradásokat eredményez: Észak- Karolina partjainál ez négy láb (kb. 120 cm) emelkedést jelentett 2018 szeptemberében. Ennyivel voltak magasabbak a hullámok.

Mindeközben valahol Oroszország északi-sarki területein egy 780 ezer négyzetkilométeres gleccser olvadása váratlanul és szélsőségesen felgyorsult. A nemzetközi kutatócsoport Earth and Planetary Science Letters című tudományos folyóiratban publikált jelentése szerint a pillanatnyilag még stabil jégsapkák az eddigi becsléseknél jóval sérülékenyebbek, jóval gyorsabban reagálnak a globális felmelegedésre, mint azt korábban feltételezték. Finnországban, a szintén sarkkörön túli Utsjoki városában idén nyáron 33,3 Celsius-fokot mértek, Görögországban az attikai tűzvésznek kilencvenkét halálos áldozata volt, Svédországban is több mint ötven erdőtűz pusztított a szokatlanul száraz, meleg időjárás miatt.

Hihetetlen sebességgel rohanunk az ismeretlenbe.

Az ókori Egyiptomban, a középkori Kínában vagy a reneszánsz Itáliában az embereknek csupán kezdetleges fogalmaik voltak a földrajzról, klímáról, biokémiáról, a genetikáról, epidemiológiáról, emiatt sokkal kevésbé voltak képesek bármiféle manipulációra.

Az élet mintegy négymilliárd évvel ezelőtti kialakulása óta még sosem fordult elő, hogy egy faj – nevezzük nevén: a Homo sapiens – egymagában megváltoztatta volna az ökológiát. Természeti csapásokban korábban sem volt hiány, ezeket azonban nem egyetlen gyík, dinoszaurusz vagy gombafaj ténykedése okozta, hanem olyan hatalmas természeti erők, mint a tektonikus mozgások, vulkánkitörések vagy az aszteroida-becsapódások.

Most is sokan aggódnak, hogy bekövetkezik egy új, halálos veszedelem vulkánkitörések és aszteroida-becsapódások formájában, ám az igazi istennyila, amely a Föld nevű bolygót fenyegeti, maga az ember. Az elmúlt hetvenezer évben – a kőkorszaktól napjainkig – radikális, eddig soha nem látott módon voltunk képesek beleavatkozni a természet rendjébe. Kezdetben vala a világ. Nem egyetlen ökoszisztéma, hanem lazán kapcsolódó ökoszisztémák összessége, így aztán egy-egy becsapódó aszteroida vagy a tektonikus mozgások, netán a jégkorszak hatása területről területre más és más következményekkel járt. A jégkorszak idején még különbözőképpen reagáltak a klímaváltozásra a fajok a Tokiói-öbölben és Perzsiában, ugyanis a távoli populációk és területek között nem volt közvetlen kapcsolat.

Az ember lázas tevékenységének köszönhetően azonban ledőltek a bolygót ökológiai zónákra osztó korlátok. A világ egyetlen ökológiai egységgé vált, a különböző tájakon élő organizmusok folyamatosan keverednek egymással, valamennyi kontinens flórája és faunája megváltozott. Ahogy őseink sem vették észre az összefüggést az éves mamutvadászatok során elejtett egy-két mamut és az egész faj kihalása között, úgy tűnik, mi sem mérjük fel, mit jelent a kicsivel több poloska, nagyobb vihar, kevesebb eső, több vagy kevesebb műanyag flakon és zacskó.

ÁLLÍTSÁTOK MEG A VILÁGOT!

Mire önök ezeket a sorokat olvassák, talán már elfelejtik, milyen is volt a szortyogó aszfalton a klimatizált irodaház felé tántorogni, miközben a nap sárga dühvel világított a Körút felett. Erős viharokkal köszöntött be az ősz, vacogva legyintünk, persze, fura nyár volt, de hát hányszor volt már fura! Emlékeznek 2003 nyarára? Na, akkor tényleg pokoli hőség volt. Esetleg az idősebbek 1976 nyarára? Akkor is szokatlanul hosszúra nyúlt a kánikula. Csakhogy a világ időjárásának jellegzetességeit kutató World Weather Attribution 2018-as európai hőhullámról szóló jelentése szerint a Föld átlaghőmérsékletének emelkedésével az ilyen hőhullámok egyre gyakoribbakká válnak. Mindig is voltak aszályosabb és forróbb évek, de korábban a kánikula több rövidebb hőhullámból állt, a hőségnapok száma nem haladta meg az évi tízet, ma pedig akár 35-40 nap is előfordul egy-egy szezonban. Az idei nyár csupán hozta a papírformát, igazolta a klímakutatás és -modellezés eredményeit.

A teljes cikket a Nők Lapja 2018/41. lapszámában olvashatjátok el. A magazint október 10-től keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Vass Virág

Fotó: Thinkstock