„Mérhetetlen szabadságvágy él bennem” – Közeli Falusi Mariannal

Befordul a sarkon egy őrülten színes autó, és azonnal tudom, hogy akire várok, megérkezett. Beszélgetés közben pedig alig tudom levenni a szemem a haja és a szemüvegkerete színéről, mert mindkettő a kedvenc árnyalatom. Falusi Mariann izgalmas nő, akinek a tehetsége és életöröme sok színt hoz a világba. Oravecz Éva Csilla interjúja.

Falusi Mariann

– Nincs hátránya, hogy ilyen könnyen azonosítható az autód?

– Kicsit idegesítő, hogy mindig mindenki tudja, hol vagyok a városban, és ha éppen valaki más vezeti a kocsimat, rögtön felhívnak, hogy ellopták. A mostani a tizedik születésnapjára kapta a díszét, de minden korábbi autómnak is egyéni festése volt. Van egy öreg, ‘74-es Volkswagenem, annak nagy állatok vannak az ajtaján, és volt egy dzsipem, aminek az oldalára az elvágott nyakú csirkétől kezdve minden volt festve. Nekem fontos, hogy a körülöttem levő tárgyak olyanok legyenek, amikre jó ránézni. Imádom az egyedi dolgokat, és nem az a lényeg, hogy kitűnjek vele, hanem, hogy érzelmek fűzzenek hozzá, és legyen benne poén. Ne olyan legyen, amilyen mindenki másnak van.

– Ruhában zavar, ha valaki ugyanazt viseli, amit te?

– Abban nem, mert ugyanaz a ruhadarab rajtam úgyis máshogy áll.

– Ma már akár hatvanas, egyébként konszolidált külsejű hölgyeken is látni színes hajat, de amikor ti a Pa-dö-dővel elkezdtétek, még meredeknek számított egy kék vagy rózsaszín frizura. Mi volt a célotok, polgárpukkasztás?

– Egész munkásságunk során mindig arra törekedtünk, hogy valami újat csináljunk. Nekünk volt először digitális lemezünk Magyarországon, és mi csináltunk először szagos lemezt is, vagy olyat, ami formára volt vágva.

– Miért fontos, hogy elüss az átlagtól?

– Csak. Mert nem jó belesimulni a tömegbe. De ha nem érezném jól magam ezekben a ruhákban, nincs az a menedzser vagy stylist, aki rám tudná kényszeríteni. Nekünk a színpadi ruháink is ugyanazok, amiket a mindennapokban viselünk.

– Egy napon van a születésnapunk, de nem tudom, ennek van-e jelentősége a véletlenen túl. Abban viszont hiszek, hogy születésünk körülményei meghatározzák az életünket. Születésedkor a nyakadra tekeredett a köldökzsinór, s mintha egész életedben egy láthatatlan kötél szorításából igyekeznél szabadulni akár a szakmai, akár a magánéletedben.

– Sosem bírtam a kötöttségeket, ez igaz, mérhetetlen szabadságvágy él bennem. Én hiszek az eleve elrendelésben, a Pa-dö-dőben például mindig Rákokkal, Bikákkal és Kosokkal tudtunk jól együtt dolgozni az elmúlt évtizedek során, és se Skorpiók, se Nyilasok, se Vízöntők nem maradtak meg körülöttünk. Szerintem van predesztináció, a tarotban Bikaként az én kártyám az a kép, ahol a figura hozza magával kis kocsin a cuccait, a múltját, a családját, a tárgyait. A Vízöntő aszcendensem meg egyetlen tarisznyával indul el a világba, és minden érdekli. Amint bármi stabilitás jelenik meg az életemben, és erőt vesz rajtam a totyakos Bikaság, azonnal menekülőre fogom, és továbbállok. Nincsenek nagyon bútoraim, nincsenek olyan dolgaim, amik visszatartanának.

– Rengeteg műfajban kipróbáltad magad. Azért nem félsz ugrálni köztük, mert pontosan tudod, ki vagy?

– Nem útkeresésből próbálok új dolgokat, nem magamat akarom megtalálni. Azért csinálom, mert érdekelnek. Minden érdekel, szeretem megmérni az erőmet, és saját magamat szórakoztatom azzal, hogy elvállalok egymástól távol esőnek tűnő dolgokat. Azért, mert érdekes, s mert miért ne. Repetitív dolgokat nem vállalok, de egy koncert vagy színdarab minden este más, azt nem érzem ismétlésnek.

– Te találod ki, mit próbálnál ki szívesen, vagy megtalálnak a lehetőségek?

– Összesen három estem volt, amit én találtam ki, minden másnál engem kerestek meg.

– A Presser Gáborral közös tavalyi lemezed is az ő ötlete volt?

– A mi barátságunk Sík Olga tanárnőnél indult harminc évvel ezelőtt, ehhez képest huszonnyolc éven át nem merült fel a közös lemez gondolata. Annak idején elhívott a Rémségek kicsiny boltjába énekelni, Györgyit is ott ismertem meg, nyolc évvel ezelőtt pedig szólista vendégnek hívott az Aréna-beli koncertjére. És ő mondta most, hogy csináljak szólólemezt, ami magamtól eszembe nem jutott volna, mert nem vagyok az a nagy önmegvalósító típus.

– Eszerint az élet mindig magától feldobja neked a labdákat, amiket csak le kell ütnöd?

– Soha nem megyek semmi után, és nem keresek nexusokat „valamire ez az ember is jó lesz” alapon, hanem abból, ami jön, kiválasztom, ami tetszik. Valószínű, az előző életemben sok nehézségem lehetett, mert a mostani ajándéknak tűnik. Minden, amihez nyúlok, sikeres, kivéve a magánéletemet, persze, de hát valamit valamiért.

– Számodra mikor vált egyértelművé, hogy énekesnek születtél?

Mariann választás és az interjú folytatását a Nők Lapja 2018/37. lapszámában olvashatjátok el. A magazint szeptember 12-től keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Oravecz Éva Csilla

Fotó: Fiala de Gábor