Híd a kórház és az iskola között - Riport a KórházSuliból

A tanulás nemcsak azt jelenti a magántanulói státuszban lévő, betegségből felépülő gyerekek számára, hogy tarthatják a lépést az osztálytársaikkal, hanem hogy a kórházi vagy az otthoni négy fal közül vissza is kerülhetnek közéjük. Azaz lehetnek újra barátaik, lesz miért kikelniük az ágyból, és lesznek sikerélményeik. Ebben segíti őket az a sok-sok önkéntes diák, tanár és szervező, akik három éve kitalálták a KórházSuli programot. Szigeti Hajni riportja.

kórházsuli

Hellooo Jázmin!

Végre itt van, megérkezett…. *dobpergééééééés* …

AZ ELSŐ TANANYAGOD TŐLÜNK! juhuuuuuuuuuuuu!!

Reméljük tetszeni fog, ahogy megpróbáljuk minél érdekesebben átadni neked az olasz egység létrejöttét.

Szeretettel: Luca, Panni és Anna

Először is lássuk az előzményeket! Mit tudunk Olaszországról? Az 1848–49-es forradalmi hullám ide is elért, azonban minden próbálkozást egyszerűen levertek a hatalmak. De miért ment nekik ez ilyen könnyen? Az Itáliai-félszigeten nem volt egységes birodalom a római kor vége óta, az meg aztán jó régen volt, igaz? Majdnem 1400 éve!! Most, a tizenkilencedik században egy része osztrák fennhatóság alatt állt, egy másik a Pápai Állam, a maradék pedig vagy a Szárd–Piemonti Királyság része volt, vagy a Szicíliai–Nápolyi Királyságé. Már csak a gondolatától is fáj az ember feje! Hogy lehet ezt mind megjegyezni? Még nagyobb kérdés, hogy hogyan tudták így az ott élő olaszok létrehozni az egységet? Nem volt egyszerű. De azért néhányan megpróbálták, és végül sikerült is nekik. Érdekel, hogyan? Akkor olvass tovább…!

Így kezdődik a KórházSuli önkénteseinek egyik történelemleckéje. És így is folytatódik. Vidáman, érthetően, szórakoztatóan. Személyre szabottan. Hogy címzettjének, a hosszan tartó betegség miatt kórházi kezelésre és otthoni lábadozásra kényszerülő Jázminnak kicsit több kedve legyen tanulni.

kórházsuli

FÁJDALOM, FÉLELEM, MATEKLECKE

A KórházSuli Alapítvány tevékenységével egy partin ismerkedünk. A Köszi, srácok! nevű éves bulit a zuglói Bethesda Gyermekkórházban tartják, Szántóné Sorompó Anett gyermekvédelmi, szociális- és oktatási osztályvezető szervezésében. A programban dolgozó önkéntes középiskolások és egyetemisták itt találkozhatnak a kórház dolgozóival, gyógytornásszal, zeneterapeutával, szociális munkással, kórházpedagógussal. Megnézhetik, milyen körülmények között gyógyulnak azok, akiknek a tananyagokkal, a korrepetálással segítenek, „kipróbálhatják”, milyen terápiákon mennek keresztül a felépülésük során. És ha épp itt vannak a kórházban, a segítettjeikkel is összefuthatnak.

Magyarországon az iskolák kötelessége, hogy felkészítsék a szakorvosi vélemény alapján tartós gyógykezelésben részesülő, és emiatt magántanulói státuszban lévő tanulókat, ám az iskolákban sem eszköz, sem idő nincs arra, hogy külön figyelmet fordítsanak ezeknek a diákoknak a felzárkóztatására. Támogatás nélkül pedig lassan, de biztosan kiszorulnak az intézményes oktatásból. Egyrészt a betegségben, kórházban töltött időszak nem egy aktív helyzet: fájdalommal, félelemmel teli, ahol a mateklecke nincs a top10 fontos teendő között. Másrészt a betegek csehovi időtlenségben töltik napjaikat: a hétköznapok keretei szétesnek, nincsenek kötelezettségek, az állapotuk kiszámíthatatlansága miatt nem tudnak előre tervezni.

– Aki hosszú időre kiesik az iskolából, veszít tanulási készségeiből és baráti kapcsolataiból. A szülő úgy gondolja, csak gyógyuljon, az a legfontosabb, ami érthető is, emiatt viszont a gyerek érzi, hogy nincs felé elvárás a tanulással kapcsolatban, plusz bármikor kijátszhatja a betegségkártyát, amit meg is fog tenni akkor is, ha már jobban van. A kortársak segítsége viszont óriási pluszenergia, ami segíthet visszajönni – mondja Tóthné Almássy Monika, a Kórház- Suli vezetője, miközben a Bethesda kertjében gyülekező fiataloknak innivalót önt, és pogácsával kínálja őket. A parti már elindult, az önkéntesek kisebb csoportokban ismerkednek a kórházi léttel: az egyik csoport a kerekesszéket próbálja hajtani („Ha nem befékezve mennél vele, könnyebb lenne!”), aztán egymást etetik joghurttal („Nem gondoltam, hogy ilyen kiszolgáltatottnak érzem majd magam, megrázó volt.”), illetve lekötött ujjakkal – égési sérüléseket, bénulást szimulálva – kell bekötniük a cipőjüket, vagy más, egészségesen egyszerűnek tűnő tevékenységeket végrehajtaniuk. Hogy jobban bele tudják élni magukat azoknak a helyzetébe, akiknek segítenek.

A riport folytatását a Nők Lapja 2018/32. lapszámában olvashatjátok el. A magazint augusztus 8-tól keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Szigeti Hajni

Fotó: Szász Marcell