Az igazság Pampalinije - Közeli Agárdi Tamással

Agárdi Tamás tényleg minden volt már, csak akasztott ember nem. Jogot végzett, majdnem tíz évig az MTV szerkesztő-riportere volt, megalapította a Grafológiai Intézetet, elvégezte a pszichológia szakot, és dolgozott a Dél-pesti Kórház elmeosztályán, majd igazságügyi szakértő lett, s ma a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke. Oravecz Éva Csilla interjúja.

agárdi tamás

– Az izgalom ígérete miatt akart gyerekkorában oroszlánszelídítő lenni?

– Volt ennek praktikus oka is, ugyanis az egyik iskolatársam nagybátyja volt az Állatkertben a nagymacskák főápolója. A kicsi kutya, kicsi nyuszi engem soha nem izgatott, számomra az igazi kutya sem a bokámnál kezdődik.

– Rengeteg szakmája volt az évek során. Rosszul tűri a monotonitást?

– A monotóniatűrésem viszonylag alacsony, de ha megnézi közelebbről ezt a listát, markáns közös vonásokat fedezhet fel a foglalkozásaim között. Ilyen például a rejtélyek, titkok utáni nyomozás. Felfedező alkat vagyok, olyan utakon szeretek csak járni, ahol más még nem járt.

– Az emberi lélek kifürkészhetetlen területeinek Pampalinije?

– És ha véletlenül olyan útra tévedek, ahol előttem már járt más, onnan elég gyorsan lekanyarodok. A kilencvenes évek elején mindenki azt állította a grafológiáról, hogy nonszensz, ilyesmiből Magyarországon nem lehet megélni. Ehhez képest a Grafológiai Intézet már huszonhét éve működik. Majd amikor a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöki pozícióját elvállaltam, mindenki azt mondta, normális ember ezt a pozíciót nem vállalja.

– Mire azt felelte, akkor ott a helye, ide önnek az oroszlánt is?

– Nem érdekel olyan feladat, aminek a megoldására bárki képes. Nem azt mondom, persze, hogy a monoton rutinmunkában nem lehet semmi érdekes, hiszen monotónia például, ha kint ülök órákon át a vízparton, és horgászok. Látszólag nem történik semmi körülöttem, mégsem érzem monotonnak: leszáll egy szitakötő, csobban egyet a hal. Az extrovertált és introvertált emberek közötti különbségről ráadásul ma már pontosan tudjuk, hogy konkrét fiziológiai alapja van, az introvertáltak belső élete ugyanis olyan gazdag és felfokozott, hogy ezért nincs szükségük erős külső ingerekre. Önmagunkhoz igazán közel kerülni viszont mindig tartalmaz egyfajta veszélyt, ezt látjuk a terápiákban is.

– A felfedező sosem tudhatja, hol köt ki a következő pillanatban, ahol korábban a madár se járt, és mit talál ott… Akár oroszlán is lehet?

– Egyesek vagyonokat fizetnek, hogy eljussanak a Maldív-szigetekre, mások pedig eljutottak a Holdra, mert kalandokra, kihívásokra és élményekre vágytak. Pedig legalább annyi izgalom, ha nem több van abban, hogy kiderítsem, mi van bennem.

– A személyi igazolványába, amikor még jegyezték a foglalkozást, mi volt beírva?

–Szakképzettsége „gépkocsivezető, doktori cím viselésére jogosult”. Amikor az MHSZ-nél leraktam a hivatásos gépkocsivezetői vizsgát, ez lett az első szakmám. Amikor pedig elvégeztem a jogi egyetemet, nem azt írták be, hogy jogász, csak hozzátették a gépkocsivezetőhöz, hogy doktori cím viselésére jogosult. Szóval, ha úgy tetszik, doktor gépkocsivezető lettem, de az érettségi környékén már újságíró szerettem volna lenni.

– Mert minden érdekelte, de semmi nem eléggé ahhoz, hogy rátegye az életét?

– Vittem be a szerkesztőségekbe a cikkeimet, le is hoztak néhányat, de azt mondták, jó-jó, de egy diploma nem ártana. A családban sok jogász volt, így jelentkeztem a jogi karra, és a mai napig nagyon szeretem a jogot. De már a jogi karon, a harmadik évben jelentkeztem a Riporter kerestetikbe, akkor kezdtem el az egyetem mellett televíziózni.

– Minden eddigi szakmája, a gépkocsivezetést leszámítva, a hazugság leleplezésére épül. Ennyire izgatja az igazság?

Az interjú folytatását a Nők Lapja 2018/32. lapszámában olvashatjátok el. A magazint augusztus 8-tól keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Oravecz Éva Csilla

Fotó: Bulla Bea