Műanyag itt, műanyag ott, műanyag mindenhol... Mihez kezdjünk vele?

Könnyű, nem törik, rugalmas vagy éppen kemény, vékony, vastag, színes, szagos és így tovább. Nem kérdés, hogy a műanyagnak helye van az életünkben, de mára teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy azért nem ekkora helye. A műanyagok miatt komoly veszélyben vannak a vizek, a levegő, a föld, az állatok, a növények és mi magunk is. Ébresztő...! Hulej Emese írása.

műanyag

A huszonegyedik század embere a műanyagkorban él. Nézzünk körül otthon, az utcán, földön, vízen, levegőben, bárhol. Csupa mesterséges anyag vesz körül bennünket, a zacskóktól az űrhajóalkatrészekig. Míg a tizenkilencedik század tudósai még azon törték a fejüket, hogyan állíthatnának elő a természetes anyagoknál előnyösebb tulajdonságokkal rendelkező matériát, addig nekünk az a probléma jutott, mit kezdjünk a minket elborító, lebomlásra szinte képtelen anyaggal.

KELL EGY ANYAG…!

Pedig nem is olyan régen kezdődött… Victor Regnault fizikus és kémikus PVC-je volt az első, ember alkotta műanyag 1838-ban. A francia tudós neve felkerült az Eiffel-toronyra, és a Magyar Tudományos Akadémia is kültagnak választotta. Aztán jöttek Goodyearék a gumival, majd a linóleum, a műbőr, a celluloid, a műselymek. A huszadik század elején gyors, a második világháború után rohamos lett a fejlődés. A világ műanyagtermelése 1950-ben másfél millió tonnát tett ki, ma közel négyszázmilliónál tartunk. Közben sokkoló hírek és fotók érkeznek óceánban úszó hulladékszigetről és nejlonzacskótól elpusztult tengeri állatokról.

Néhány éve Borneón egy cölöpfaluban jártam, és nem akartam hinni a szememnek. A tenger felett álló házacskák környékén a vízfelszínt töméntelen szemét borította. Üdítős palackok, mosószeres flakonok, csokipapírok, zacskók. Az ott élők nem csináltak mást, mint elődeik: a tengerbe dobták, ami már nem kell nekik. Csakhogy míg őseik maradékát a tenger el tudta nyelni, addig a mai kor hulladékával nem tud mit kezdeni… Még leírni is rémes: évente hatmillió tonna műanyag kerül az óceánba. A helyzet az, hogy a tengerek valódi réme ma már nem valamelyik nagy ragadozó, hanem a műanyag.

KIS DARABOK, NAGY VESZÉLYEK

Ahhoz, hogy megértsük a baj nagyságát és igazi természetét, meg kell ismerkednünk egy új fogalommal. Ez a mikroműanyag. Vagyis egy olyan öt milliméter alatti műanyagrészecske, amelyet vagy eleve ilyen kicsinek gyártanak, vagy napsütés, egyéb kémiai, fizikai hatás révén aprózódott fel egy nagyobb tárgyból, például zacskóból. Ezeket nem látni a vízben, pedig legalább annyi kárt okoznak, mint a még egészben maradt hulladék. Bekerülnek a halak, madarak szervezetébe, gyulladást okoznak, eltömítik őket. Márpedig, ha bekerülnek a tengeri állatokba, akkor már bent vannak a táplálékláncban. A tudományos élet szereplői – akiknek érdeklődése nagy erőkkel koncentrálódik a műanyagok, azon belül is a mikroműanyagok jelenségére – úgy tartják, 2050-re több műanyag lesz az óceánban, mint hal… Nincs még vége a rossz híreknek.

– Nincs műanyag adalékanyag nélkül, és ezek az adalékanyagok is kioldódnak tengerbe, folyóba kerülve – mondja Bordós Gábor, a WESSLING Hungary Kft. munkatársa. A laboratóriumi vizsgálatokkal foglalkozó cég megmérte a mikroműanyagok arányát a Rábában, az Ipolyban, a Tiszában, a Tisza- tóban is, és már folynak a Duna vizsgálatának előkészületei. Még a többnyire védett területen folyó Ipolyban is köbméterenként 1,7 mikrorészecskét mutattak ki, de ez a szám a Rábában 12,1, a Tiszában pedig több mint 60…

– Sok hasonló vizsgálatra van szükség, mert csak ezek után lehet kockázatbecslést készíteni, és így születhetnek meg az erre vonatkozó szabályozások. Például a szennyvíz-kibocsátási határértékek. (A Parányi Plasztiktalány projektről, a mérési eredményekről és egyéb hasznos tudnivalókról a mikromuanyag.hu oldalon olvashatunk többet.) A leginkább környezetszennyező iparág, a divat a mikroműanyagok „gyártásából” is kiveszi a részét. Ma többet és gyorsabban gyártanak – egyre silányabb minőségben. Az apró műszálak már gyártáskor leválnak, aztán a használat, a mosás ideje alatt is, nem beszélve arról, amikor a blúz, a pulóver, a nadrág a szemétbe kerül. Nem kérdés, hogy a természetvédelem érdeke itt (is) ellentétben áll a profitéval. Mert ki tudja rábírni a gyártókat, hogy jobb minőségű, tartósabb darabokat állítsanak elő, hogy hosszabb legyen a jótállási idő, esetleg termékdíjat fizessenek utánuk?…

A teljes cikket a Nők Lapja 2018/32. lapszámában olvashatjátok el. A magazint augusztus 8-tól keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Hulej Emese

Fotó: Shutterstock