Pici bácsi és a hetvenkedés - Címlapinterjú Presser Gáborral

A hazai zenei élet ikonikus alakja a múlt héten ünnepeltethette volna magát, ehelyett szerényen háttérbe vonult. De elbújhat-e a rajongók elől hetvenévesen az a Presser Gábor, aki már tizenhét évesen maradandót alkotott, akinek a dalait minden korosztály dúdolja? Árvai Magdolna interjúja.

– Sokat változik az ember, mire hetvenéves lesz?

– Részben igen, másrészt nyilván képtelen, szóval nem is tudom.

– Változik annyit, hogy ne mondja azt az újságírónak: semmi köze hozzá?

– Azt újságírója válogatja, egyébként ez egy kisgyerekkori mondásom volt.

– Nagy buli lesz a születésnapján?

– Ha rajtam múlik, nem. Talán elbújok a világ elől.

– Azért az az 1507. nagy koncert mégis születésnapi lesz, ugye?

– Nevezhetnénk annak, de október 7-e már elég távol lesz attól a naptól.

– Önt rendkívül érzékeny embernek és zenésznek tartja a közönsége. A pályája során sokan kihasználták ezt? Voltak nagy átverések?

– A művészeket könnyű átverni, és utálnám közhelyesen azt mondani, hogy naivak, hiszen köztük is van ügyes, vagy ravasz, ráadásul a mi esetünkben nem is az átverés volt a legrosszabb, hanem az, amikor hülyére vettek. Ha számításokat végeznénk, ha készülne egy grafikon, érzékelhető volna, hogy a művész – legyen az színész vagy zenész – soha nem a sor elején keresendő. A képeken persze ő van ott, de az általa is generált haszon elosztásakor már nem az élbolyban végez.

– Elkeseríti ez?

– Annyira nem. Amikor fiatalok voltunk, előfordult, hogy megléptek a gázsinkkal, mostanság épp egy filmproducer szeretne nem elszámolni velem, egy másik huszonhárom éve teszi ugyanezt, neki ráadásul a barátja voltam. A zűrös ügyek a mi irigyelt szakmánk mindenkori mutatós vadhajtásai.

– Mit érez, amikor a szívéhez közel álló emberek okoznak csalódást?

– Az fájdalmasabb, az nagy ütés a szíven. Amikor kiderül, hogy akivel sokat zenéltél, utaztál, laktál, jól elhagy, az tud mardosni. Közben tudom, nem így kéne ezt fölfogni, hiszen az élet egyik része a zenélés, a másik pedig az, hogy mindenki maga dönti el, miként szeretne élni. Barta Tamás, később Laux József, úgy akart élni. Ezek lelki fájdalmat okoztak, régi történetek. A Dusán nagyon szépen megírta: „a vonat ment tovább, csak zökkent, meg sem állt”.

– A szív dalaival együtt is megveheti lapunkat az olvasó. Minden szót nagy átéléssel énekel. De érdekelne, hogy a mondatokkal, üzenetekkel olykor tud-e azonosulni?

– Az átélés szót inkább szerepekkel, előadásmóddal kapcsolatban szokták használni. Mondatokkal, üzenetekkel azonosulni lehet dalokon belül, azokon kívül, az nem mindig az előadást minősíti. A leglíraibb, de a legvadabb dalok is az érzelmek felől jönnek, ezekben az átélés keveredik az azonosulással, meg még sok minden mással. Egy jó kis lázító induló, vagy protest song is az érzelmek húrjait pengeti, hogy aztán mindent beleadva ordítsd együtt a dalt a többiekkel. De a dal veszélyes holmi, néha elszabadul, aztán nézheted, mi lett belőle…

– A dalai alapján mit gondol, milyennek látja önt a közönség?

– Szokták melankolikusnak is nevezni a dalaimat, én nem bánom, az legalább egy szép és rejtélyes szó.

– A Presser-szövegek közül például rendkívül megható a Jó éjszakát – a Sulyok Mária emlékére írt dala.

– A Sulyok-dal inkább ironikus és persze kesernyés leírása annak, hogy miket lát és gondol egy öreg színésznő – az akkori legnagyobbak egyike –, amikor előadás után egy nagy kockás plédbe burkolózva gyalogol haza a Vígből.

– Csodálatos zene és szöveg, meglep, mennyire visszaadja a művésznő gondolatait. Jó kapcsolatban volt vele?

– Nem volt kapcsolatunk, nem állt velem szóba. Egyszer megharagudott, aztán végül is megenyhült irányomban, ennyi volt.

– Elmeséli?

Presser Gábor válaszát és az interjú folytatását a Nők Lapja 2018/22. lapszámában olvashatjátok. A magazint május 30-tól keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Árvai Magdolna

Fotó: Falus Kriszta