Hangolódj ránk! A magyar költészet napját és a tavaszt ünnepeljük az új Nők Lapjában

Jó lenne versben elmondani, mire számíthattok legújabb lapszámunkban, melyben többek között a magyar költészet napja kerül reflektorfénybe, de a szavalás helyett álljon most itt egy galéria, hogy kiderüljön, mi mindent rejt még az e heti Nők Lapja.

A képre kattintva galéria nyílik!

Április 11.

Érettségi kérdésnek talán túl könnyű lenne, de azért mégiscsak indokolt évről évre emlékeztetni magunkat arra, miért illendő elmerengenünk ezen a napon, április 11-én. Immáron fél évszázada ünnepeljük tragikus sorsú huszadik századi költőnk születésnapját versmondással, irodalmi műsorokkal, emlékhelyek meglátogatásával, vagy egyszerűen csak azzal, hogy kezünkbe veszünk egy kötetet, és elgyönyörködünk a szavak harmóniáján.

Ha valamiben, ebben – tragikus sorsokban és költőzsenikben – kétségkívül gazdagok vagyunk. Talán ezért is van az, hogy bármennyire elanyagiasodott világban élünk is, ez a nap, a költészet napja, még mindig nem a pénz költészetének napja, habár bizonyára akadnak olyanok, akik értetlenül állnak az efféle „irracionalitás” előtt. De azért Csokonai, Berzsenyi, Arany, Petőfi , József Attila, Ady, Juhász Gyula, Radnóti és a többiek hagyatéka hál’ istennek meglehetősen időtállónak bizonyul. Mondhatni, egy igazi költőnagyságnak még a halálából is örökkévalóság csiszolódik. Kikezdhetetlen és megtörhetetlen, sokkarátos gyémánt. Olvassuk csak!

„…Senkim, barátom!
Testvérünk voltál és lettél apánk.
Gyémánt szavaid nem méred karáton:
nincs egyéb súly, ha föld zuhog reánk.”

József Attila búcsúztatta így Kosztolányit.

De hogy ne csak a tragikus oldalát mutassuk be, közelítsünk lassan a jelenhez. Nincs nehéz dolgunk, hiszen a Nők Lapja olvasói hétről hétre találkozhatnak olyan kortárs kiválóságok írásaival, mint Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Lackfi János, Varró Dániel és a sort folytathatnám. Varrónál azért akadtam el, mert ő már ma, negyvenévesen megélhette, hogy érettségi tétel lett belőle. Na nem mintha ezzel csupa felhőtlen öröm járna együtt, drámai elemek váratlan felbukkanásával bizony számolni kell. Ő maga meséli el a vele készült interjúban (60. oldal), hogy érettségi közeledtével kapott olyan levelet, amelyben a matúrázó nebuló lefegyverző közvetlenséggel megfenyegeti, ha őt húzza érettségi tételnek, és megbukik belőle… Szóval nem veszélytelen pálya ez. Sokféle akadályt kell legyőzni ahhoz, hogy egy jámbornak nevezhető óhaj teljesüljön, mint a nyolcvankilenc esztendős Kányádi Sándornak (18. oldal): „lelkemben többre nem vágyom, lenne bár egy padom lenn, az Arany János nevét viselő metróállomáson”.

Nos, a pad ott áll. Sanyi bácsit pedig sok-sok évig szeretnénk látni, amint arra sétál, és pajkos mosolyával megpihenget rajta, s hogy legyen még számtalan örökbecsű sor ihletője az a pad, ott, a forgatag közepén.

Lazarovits Szilvia, vezetőszerkesztő

 

Ha előfizetnétek a nyomtatott magazinra, ne habozzatok, kattintsatok az mc.hu oldalra, és kövessetek minket a Facebookon is!

Fotó, illusztráció: Archív, Unsplash