Istennel lenni izgalmas feladat - Látogatóban Szent Ferenc kisnővéreinél

Hányféle út, mennyiféle választás lehetősége áll előttünk! Azt hinnénk, a nők, akikhez igyekszünk, a szabadságukat áldozták fel azért, hogy Istennel közösségben élhessenek. Ők azt mondják: Szent Ferenc Kisnővéreiként lettek igazán szabadok. Balázs-Piri Krisztina riportja.

Szent Ferenc nővérei

Amikor elindultunk, Budapesten még csak szitált a havas eső, a februári tél egyik utolsó támadása volt ez. Miskolc után azonban a GPS egy szűk erdei útra vezetett. A fákon fehér zúzmara, kint kavargó hópelyhek, előttünk kitárult a téli erdő minden szépsége. Aztán váratlanul szembejött egy teherautó, félre kellett állnunk. Ebben a pillanatban a kocsi megcsúszott, hiába próbálkozott fotós kollégám, nem volt tovább. De a teherautó utasai nem hagytak sorsunkra: együttes erővel kitoltak az árokból, és az autó nehezen bár, de újra nekiindult a meredeknek. Alkalmi segítőink még utánunk kiáltottak: „Ugye, a nővérkékhez igyekeznek? Isten áldja magukat!” Különös utazás várt ránk, amely nyomot hagy a lélekben.

NYITOTT KAPUK

Amikor végre Bükkszentkereszten kiszálltunk a kocsiból, szinte megcsapott a mélységesen mély csend. Csak a madarak csiripeltek a magasban, de úgy éreztük: mi magunk is szinte valahová a felhők fölé jutottunk. Bükkszentkereszt Magyarország második legmagasabban fekvő települése, gyönyörű kilátással a környező völgyekre. Most azonban a falu olyan volt, mint egy szépasszony, aki fehér bundába burkolózik, hogy csak az orra hegye látszódjék ki a fejkendő alól. Korán leszáll itt a köd, de azért észrevettük a templom mellett a régi plébánia épületét – nyitott kapuval vártak vendéglátóink. Zavarban vagyok. Hogyan is szólítsuk a barna, hosszú ruhába öltözött nő véreket, akik már az ajtóban állnak, és mosolygósan invitálnak a felújított, makulátlan tisztaságú volt paplakba. De nincs gond: amikor a sáros csizma helyébe papucs kerül, tegeződést ajánlanak, és pillanatokon belül úgy érezzük, mintha régi ismerősök lennénk. Öten laknak itt, a fátyoluk színe elárulja, hogy más és más a „státusuk”. A huszonhét éves Krisztina nővér fehér fátyla szerint novícia: a pedagógia alapszakot végzett lány már a közösség tagja, de még a tanulás, az önmegismerés időszakában van. Assisi Szent Ferenc szavaival: „kivonul a pusztába, és hagyja, hogy Isten a szívére beszéljen”. A noviciátus két évig tart. A kék fátyol már az egyszerű fogadalmas időt jelentheti: három-hat évig tart, évente fogadalommegújítással, a nővérek ekkor már szolgálatok vállalásával készülnek a végleges elköteleződésre. Az örökfogadalom pedig a közösségen belüli nagyobb felelősséggel bíró feladatokkal jár – magyarázza Ráhel nővér, aki büszkén meséli: tavaly októberben tette le az örökfogadalmat, amikor a teljes önátadás jeleként leborult a templom kövére az oltár előtt. Ráhel nővér angol–német szakot végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ma a Miskolci Katolikus Egyetemi Lelkészségen szervez fakultatív programokat a hallgatóknak. Úgy érzi, ahogy az ő életében is sok volt a kudarc és a csalódás, bizony, ma is találkozik olyan fiatalokkal, akik belül ürességet érezve keresgélnek, mégis, kevesen jutnak el Istenhez. A nővér az egyetem különböző szereplőit, közösségeit igyekszik segíteni és összekötni. Hatalmas lehetőség ez, konfliktusokat oldva hidakat építeni az emberek közé. Most éppen mesedrámakurzusra hívja az érdeklődőket, ahol azt kutatják majd, milyen hatalmas erőforrásokat rejtenek a régi történetek.

Percek óta motoszkál bennem a kérdés: vajon mit engedtek el a nővérek, cserében Istenért? A negyvenkilenc éves Márta nővér elégedetlenül csóválja a fejét:
– Mindenki ezt kérdezi, ahelyett, hogy arról faggatnának: mit kaptunk a közösségtől. Nem származom vallásos családból, sok vitám volt valamikor az édesapámmal – folytatja. – Kamasz koromban tele voltam kétséggel, nem hittem, hogy szerethető vagyok, aztán rájöttem: azokkal kívánok együtt lenni, akik között Assisi Szent Ferenc is jól érezné magát. Nevezték őt mindennek: Isten bolondjától a Trubadúron át a legszeretetreméltóbb szentig…! Imádkoztam Istenhez, mutassa meg, mi a szándéka velem. Az életem ezután megváltozott, 1996-ban tettem örök fogadalmat; akkor már biztosan tudtam, hogy Istennel lenni nem unalmas, hanem csupa kaland, kihívás, csupa izgalmas feladat.

A teljes cikket a Nők Lapja 2018/10. lapszámában olvashatjátok el. A magazint március 7-től keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Balázs-Piri Krisztina

Fotó: Körmendi Imre