Tűzforró fürdő és törött lábujj – Női ketrecharcosok a világban

Míg a valóságshow-król mindenkinek a díványon heverésző munkakerülők jutnak eszébe, az egyik amerikai műsorban a villalakók szó szerint harcolnak a győzelemért. Annak sem kell elkeserednie, aki nem jut be a tehetségkutatóba: ha képes arra, hogy törött lábujjal eddzen, és nem tántorítja el a tűzforró fürdő, bármelyik óvónő kipróbálhatja magát ketrecharcosként. Pór Attila írása.

Ketrecbe zárt nők

A küzdősportolókat évszázadok óta foglalkoztatta, melyik a leghatékonyabb stílus, számtalan kínai legenda szól arról, hogy két kungfumester összetalálkozik a mezőn, és megverekszenek, hogy eldöntsék, melyikük irányzata a jobb. De hiába ütöttek jól a bokszolók, hiába birkóztak jól a cselgáncsozók, nem volt olyan versenyszám, amelyben igazságosan mérhették volna össze a tudásukat. Aztán a kilencvenes évek elején Amerikában útjára indult a ketrecharc: a versenyzők puszta kézzel küzdöttek, üthettek, rúghattak, könyökölhettek, birkózhattak. (Később mégis kötelezővé tették a vékony kesztyűt.) Míg az ökölvívásban rászámolnak arra, akit leütnek, itt a földön fekvő ellenfelet tovább támadhatták. Csak néhány év telt el, és a mészárlások emlékét őrző, nyolcszög alapú ketrecekben megjelentek az első női versenyzők is.

„MOSOLYOGJ! MOSOLYOGJ!”

A BBC 2010-es, női ketrecharcosokról szóló dokumentumfilmjében a legkülönbözőbb sorsok bomlanak ki. Egy angol nőt, Lisát a férje készíti fel a párizsi mérkőzésre, amikor kikap a francia bajnoktól, a férfi dühöng az öltözőben, amiért neje nem tartotta be az utasításait. Egy „kolléganő”, Rose Cambridge-ben diplomázott matematikából, utána programozást tanult, ám elhagyta a pályát, hogy szenvedélyére, a küzdősportra koncentrálhasson. Rose-t is a férje edzi, gyermekük kétéves. A stáb elkíséri egy amerikai meccsére. A nő leszorítással nyer, ellenfelével a földön fekszenek. A bíró int, hogy vége, a férj beszalad: „Állj fel, gyerünk! – parancsolja. – Mosolyogj! Mosolyogj!” A film második felében Lisa megnyer egy versenyt. A hazautazás után látjuk az édesanyját is, aki könnyezve-nevetve elmondja, mennyire aggódik a lányáért. Lisa azzal nyugtatgatja, hogy csak az önvédelmi képességeit teszteli a gyakorlatban. A témát a CNN is feldolgozta, ők egy negyvenéves, kétgyerekes óvónő, illetve egy tizenegy éves lány edzéseit és küzdelmeit mutatták be. Bár a ketrecharc MMA (Mixed Martial Arts) néven önálló, mára már tanulható sportágként is elterjedt, még mindig kevés a női versenyző, ezért a harcosoknak gyakran több, akár tíz kilót is kellett fogyniuk, hogy legyen ellenfelük (és bevételük). A legelrettentőbb példa erre a kőkemény, agyontetovált – újra meg újra szteroidhasználattal vádolt – Cris Cyborg kálváriája. Dokumentumfilm örökítette meg, hogy a mérlegelés előtti napon nagykabátban, kapucniban gyakorol, fut, labdát pattogtat, és amikor ez sem használ, forró vízbe fektetik, hogy jobban izzadjon. A csapata együttérzően fi gyeli, ahogy a kádban sír. A mérlegelést félájultan, guggolva várja a folyosón. Szabályrendszerét tekintve az MMA a legliberálisabb küzdősport, de az élet
még tovább tágította a lehetőségeket: több olyan videó is fennmaradt, amelyeken a nők férfiakkal küzdenek, méghozzá nem is esélytelenül. Az egyikük például puszta kézzel összeveri a nála nagyobb ellenfelét. De hiába bizonyították rátermettségüket a nők, a ketrecharc elit bajnokságában, az UFC-ben nem szerveztek nekik versenyeket. Amikor az UFC (Ultimate Fighting Championship) elnökét, Dana White-ot 2011-ben megkérdezte egy riporter, mikor indulhat náluk nő, a férfi csak annyit felelt: „Soha.” Az interjút látta Ronda Rousey is. Elhatározta, hogy bejut az UFC-be.

A FÁJDALOM CSAK EGY JELZÉS

Pór Attila írását teljes terjedelemben a Nők Lapja 2018/10. lapszámában olvashatjátok el. A magazint március 7-től keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Pór Attila

Fotó: Berecz Valter