Hangolódj ránk! Megcsalás és társai + tavaszvárás az új Nők Lapjában

A magazin e heti számában nemcsak kivesézzük a hűség-hűtlenség témáját, de elűzzük a telet is: képzeletben disznóvágásra invitálunk, illetve elrepítünk Koreába, hogy egy kis tavaszias (vagy inkább nyárias?) hangulatot csempésszünk a mindennapjaitokba.

A képre kattintva „belelapozhattok” a magazinba!

Nézőpontok

Néhány héttel ezelőtt kedves kolléganőm, Schäffer Erzsébet felhívott telefonon, hogy lenne egy érdekes témája; egy Karen nevű (mondta a vezetéknevét, de nem értettem jól) orosz rendező jön Budapestre egy új Anna Karenina-film bemutatójára, lehetne vele interjút készíteni annak ürügyén, hogy merőben új nézőpontból dolgozta fel a világirodalom e kivételes gyöngyszemét.

Éppen akkor terveztük a mostani lapszámunkat, amelynek központi témája a megcsalás, az elhagyás, a hűtlenség vizsgálata, kapóra jött tehát a felajánlás. Annak pedig külön örültem, hogy lám, végre egy nő dolgozza fel a női hűtlenség sokrétű drámáját, bizonyára egészen más szemszögből, mint a férfi elődök. Köztudott, hogy Anna Kareninát sokan megfilmesítették már, szinte amióta fi lm létezik, a széppróza e briliáns darabja ilyen-olyan formában időről időre megjelenik a mozivásznon. Az első feldolgozás 1911-ben született, és 1918-ban, éppen száz évvel ezelőtt készült egy magyar némafilm is, Varsányi Irénnel a főszerepben. Ha jól számolom, eddig összesen nyolc változat került a nézők elé, az utóbbiakban olyan főszereplőkkel, mint Sophie Marceau vagy Keira Knightley. A rendezői székben azonban mindannyiszor férfi ült. Lássuk hát, hogyan fest a dráma női szemmel…

Csakhogy rögtön az elején csalódnom kellett – az orosz nyelvben járatos olvasóink alighanem már ki is találták, miért – a Karen Sahnazarov név ugyanis természetesen férfi t takar. Mégpedig egy olyan úriemberét, aki roppant eredeti módon harminc évvel továbbgondolta a történetet, és nemes egyszerűséggel azon nyomban le is hisztérikázta Annát. Amúgy Thomas Mann annak idején a világ legnagyobb társadalmi regényeként méltatta a művet, s egyúttal Tolsztoj szerelemtől vett végső búcsújaként aposztrofálta a páratlanul kifinomult lélekrajzzal megalkotott remeket. Vajon ő is csak egy szimpla hisztérikát látott Annában? Abban a nőben, aki a társadalmi konvenciókkal dacolva nemcsak az önbecsülését áldozta fel egy férfi ért, nemcsak a fi át veszítette el, hanem az életét is eldobta, ott, a pályaudvaron? Kétlem.

De hát, változnak az idők. Manapság inkább azt sajnálják le, aki nem meri meglépni azt, amit Anna Karenina a maga korában, egy egészen másfajta társadalmi közegben, vállalva a megvetést és kitaszítottságot, merészelt megtenni. Ma inkább ahhoz kell bátorság, hogy a válságba jutott házastárs dolgozzék a családja megmaradásáért, és ne feltétlenül a kikacsintásban keresse azt a bizonyos bizsergető boldogságot. Igen, azt hiszem, Vass Virág fején találta a szöget, amikor ezt írta egy másik összeállításunkban: valaha azért váltunk el, mert boldogtalanok voltunk, ma azért, mert boldogabbak lehetünk.

És vagyunk?

Lazarovits Szilvia, vezetőszerkesztő

 

Fotó, illusztráció: Archív, Galgóczi Németh Kristóf, Thinkstock