Merj élni a szabadsággal! – Riport két otthonoktató családról

Vannak, akik másképp szeretnék oktatni a gyerekeiket, mint ahogy az iskolákban történik, és ezért nem is bízzák másra. A szülők maguk vállalják a gyerekeik tanításáért a felelősséget. Két otthonoktató családnál jártunk, hogy megnézzük, hogyan működik mindez. Rist Lilla riportja.

otthontanulás

Dunakeszire érkezünk egy négygyerekes család házába, ahol csak a legkisebb gyerek nincs otthon, ő óvodás. A nappaliban nincs tévé, viszont van magasra állítható tanulóasztal, rajzolóasztalka és számítógépes munkahely, zongora és persze könyvek. Benedek (12), Blanka (10) és Viola (8) oroszul tanulnak épp, az időhatározókat gyakorolják, miközben az édesanyjuk, Kováts-Szőcs Anita kéri, hogy fordítsák le az olyan kifejezéseket, hogy „holnap reggel nyolckor” vagy „tegnap délután hatkor”, egy kicsit mást is lehet csinálni. Viola rajzol közben, Blanka pedig gyakran a nyakába teszi a lábát, mert néhány balettmozdulat nélkül nehezen bírja ki. A fordítás szépen megy mindenkinek, egy-két kifejezésnél kell csak segíteni. Angolul már a középszint közelében járnak, úgyhogy elkezdtek egy második nyelvet is tanulni. Aztán matekoznak egy keveset, mindenki a legnagyobbik gyerek, Benedek hatodik osztályos könyvéből dolgozik, ahol épp a százalékszámítás a feladat. Viola is ezzel bíbelődik, pedig elvileg neki még csak harmadikos példák járnának. De ha Beni tudja ezeket, akkor neki is tudnia kell!

A „nyelvórák”, amelyek körül belül húszpercesek, hasonlítanak leginkább egy kötött iskolai órához, csak az a baj, hogy gyakran az ihlet is épp ilyenkor érkezik. Beni és Viola is verseket ír, Beni a Dunakeszi könyvtár helyi amatőr írók és költők felolvasóestjén is rendszeresen részt vesz. Viola ragaszkodik hozzá, hogy elmondja nekünk legújabb alkotását, egy verses mesét, ami egy zombi házaspár kalandjairól szól, egész pontosan Zsombikáról és Marciáról. A hosszú költeményt összeragasztott lapokra jegyezte le a nagytesó Benedek, és aztán ezt illusztrálta Viola apró rajzocskákkal.

otthontanítás

A nyelvóra húsz perce és a matekozás után mindenki a saját kedvtelése szerint „dolgozik” tovább, vagy inkább játszik. Viola xilofonon a saját szerzeményét adja elő, Beni a zongora mellé ül, és egy kisebb zongorafutamot játszik le, amely bármelyik koncertteremben megállná a helyét. Meg is állja, mert tavaly Bécsben a Mozart-házban is fellépett, ami nagy elismerésnek számít. Aztán megmutatja a legújabb zenei szerzeményét, aminek a megalkotásához egy számítógépes kottaszerkesztő programot használt. Az a vágya ugyanis, hogy egyszer majd zeneszerző lesz.

TANÁRNŐ, DE OTTHON

Az édesanyában, Kováts-Szőcs Anitában lassan érett meg az otthontanulás mellett az elhatározás. Az intézményes neveléstől legelőször akkor ment el a kedve, amikor megpróbálta a fiát beíratni az óvodába. Rengetegen álltak sorba, Beni a kezét szorongatta, sápadtan bújt hozzá, hogy ő nem szeretne ide járni… Akkor találtak egy Montessori óvodát, és ennek keresték iskolában is a folytatását. De nem volt folytatás, és Anita is úgy érezte, korábbi munkahelyén ugyan sok pénzt keresett, de a munkájának egyáltalán nem volt semmi értelme. Ha otthon marad, és a saját gyerekeit neveli, abban jobban megtalálja a helyét. Hiába a két diploma, ugyanis a magyar–német szakos tanári végzettsége mellé még a pénzügyi és számviteli főiskolát is elvégezte, mégsem megy vissza dolgozni, a tudását otthon kamatoztatja.
– Azok a szülők, akik ezt a tanulási formát választják, átvállalják a felelősséget a gyerekeik tudásáért az iskolától, de ez nemcsak teher, hanem óriási lehetőség is – vallja. – A legnagyobb problémát az jelenti számomra, amikor a gyerekeknek épp „óra” közben támad ihlete a versírásra vagy zeneszerzésre, mennyire engedhetem őket alkotni, és mennyire kell ragaszkodnom ahhoz, hogy most erre az időre tegyék ezt félre.

A teljes cikket a Nők Lapja 2018/6. lapszámában olvashatjátok el – a magazint február 7-től keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Rist Lilla

Fotó: Pályi Zsófia