Nyelvtanárból a sztárok jobbkeze – Vereb Rocky Adrienn története

Vereb „Rocky” Adrienn akkor látja a sztárokat, amikor csak nagyon kevesen: a kulisszák mögött, hol izgatottan, hol fáradtan. Backstage koordinátorként az ő feladata, hogy a hazánkban fellépő hírességek minden kívánsága teljesüljön a különleges salátáktól az elszakadt cipő megjavításáig. Adriennel Jónap Rita beszélgetett.

vereb rocky adrienn

A Rocky név adja magát, hiszen az elmúlt években száznegyven show lebonyolításában közreműködött, a popénekesektől a trash metál zenekarokig az összes, hazánkban turnézó előadó hálás neki, a becenév azonban egy régebbi kalandjához kötődik. Miután elvégezte a nyelvtanári szakot a Debreceni Egyetemen, úgy döntött, Amerikában próbál szerencsét. Amikor édesanyja meghallotta a tervet, nem tudott mást tenni, mint hogy elment a templomba imádkozni a kislányáért. Adrienn Manhattanbe megérkezve kiválasztott egy éttermet, és megkérdezte, van-e munka. Volt. Heti hat napot, napi tíz-tizenkét órát dolgozott, és imádta. Rudy Giuliani, New York akkori polgármestere és Juliette Lewis színésznő is evett nála, ők voltak az első sztárok az életében. A megszerzett nyelvtudást kiegészítette azzal, amit csak így lehet megtanulni: munka közben más-más nációkhoz, társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel kommunikált, akik a legkülönbözőbb akcentussal, stílusban beszéltek, ő pedig mindent megértett. Egy bemutatkozáskor a nevét meghallva felkiáltott a társaság egyik tagja: Rocky! Kiderült, hogy az Adrienn névről a legtöbb amerikainak a híres film főszereplőjének barátnője ugrik be. Így lett Adriennből Rocky, ami annyira tetszett neki, hogy megtartotta.

BÁTOR VAGY VAKMERŐ?

A tengeren túlról hazatérve Spanyolország felé vette az irányt, hogy a spanyolt is megtanulja.
– Egy nyáron át festményeket árultam, ezt a munkát egy apróhirdetésben találtam. Nagyon élveztem azt az időszakot, rengeteg érdekes emberrel ismerkedtem meg, de a hazaút a szokásosnál is kalandosabbra sikeredett. Barcelonából Riminiig kellett volna eljutnom, mert onnan indult a busz Budapestre, de a vonaton mindenemet ellopták, és a jegyem csak Bolognáig szólt. Zokogva hívtam az öcsémet, hogy jöjjön értem, mert ott ragadtam, ám az utastársaim szíve megesett rajtam, és összedobták a jegy árát. Itthon megint kinyitottam a Pesti Estet, és találtam egy hirdetést, amiben menedzserasszisztenst keresett a Multimédia Organisation cég. Azonnal felvettek, számukra az angoltudásom volt a fontos, hogy bármelyik zenekar vagy sztár menedzserével tudjak tárgyalni, megértsem, ha kell, élőszóban, ha kell, telefonon, gond nélkül kommunikáljak velük, beszéljenek akár brit, amerikai vagy ausztrál akcentussal. A 2001-es terrortámadást követően a művészek nem akartak utazni, pár hónapra leálltak a turnék, így kénytelenek voltak megszüntetni a munkakörömet. Nem sokáig maradtam azonban távol, 2006-ban ugyanis a Rolling Stones keresett egy produkciós asszisztenst a saját menedzserük mellé, és ezt a feladatot nekem ajánlották föl. Még azon a nyáron Robbie Williamsnél is szükség volt rám, így kialakult, hogy szabadúszóként vállalom a koncertek körüli teendőket, és tizenkettedik éve minden nagyobb eseményen én voltam a backstage koordinátor.

MOSOLYA A VÉDJEGYE

De miből áll pontosan ez a munka? A koncert előtt megkapja a művész igényeinek listáját, a backstage térképeket, és azt, hogyan kell berendezni a bútorokat. A show napjának reggelén színpadot és technikát építenek, Adrienn irányítja a háttérben dolgozókat, szervezi az étkezést, és nemcsak az előadók, de a stáb igényeit is kiszolgálja.
– Akik egy éven át úton vannak, magukkal viszik a cateringet, de mi segítünk nekik az alapanyagok, extrák beszerzésében. A Red Hot Chili Peppers tagjai például csak szuperélelmiszereket fogyasztanak, és a séf nagyon hálás volt, hogy a saját húsosomtól tudtam szerezni tanyasi csirkét, füvön legelt marhát. A show napján húsz-huszonkét órát dolgozom. Reggel, akár hajnal ötkor is, egy nagy mosollyal várom a produkciót, bemutatkozom, és elmondom, hogy bármire szükségük van, szóljanak. Nem azért mosolygok, mert elvárás, hanem mert imádom ezt csinálni, és ezt ők is nagyra értékelik. A nap folyamán az én feladatom, hogy teljesítsem a produkció kéréseit. Volt, hogy Rihanna Christian Louboutin-cipőjét kellett megjavíttatnom, azonnal és tökéletes minőségben, de gyakran megesik, hogy a fellépőruhán keletkezett szakadást kell eltüntetni. Előfordul, hogy masszőrt vagy orvost, esetleg valamilyen specialistát kell keríteni. Dél körül érkeznek a gardróbosok, öltöztetők, a művészek jellemzően kora délután. Egy részük nyitottabb, és a stábtagokkal együtt esznek, beszélgetnek a cateringben. Ilyen Lenny Kravitz, Bruno Mars, Sting, Chris Rea és a Depeche Mode tagjai is, nekik nincsenek allűrjeik, ugyanakkor maximalisták, és mindent megtesznek azért, hogy az előadás tökéletes legyen.

A cikk folytatását a Nők Lapja 2018/5. lapszámában olvashatjátok el – a magazint január 31-től keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Jónap Rita

Fotó: Juhász Marianna