Mennyire vagyunk képesek a változásra az élet derekán?

Soha nem változott még ilyen gyorsan a világ. Időnként felkapja az embert egy forgószél, és ki tudja, hol teszi le. Közben természetesen mi is folyamatosan változunk. Gyerekünk születik, elveszítjük a munkahelyünket, vagy váratlanul beköszönt az életközépi válság. Érdemes lenne megbarátkoznunk a gondolattal: előbb-utóbb újra kell programozni az életünket. Koronczay Lilla írása.

életközepi válság

– Harminckilenc éves voltam, amikor először éreztem úgy, hogy valami nagy nyugtalanság vesz erőt rajtam – avat be újrakezdésének történetébe Ágnes. – Reggelenként beültem az autómba, elvezettem a másfél órányira lévő munkahelyemre, beparkoltam a mélygarázsba, és este nyolc körül indultam haza. Kezdett elegem lenni a dugókban való veszteglésből, a munkámból, még a munkatársaimból is, pedig szerettem őket. Klasszikus karriert futottam be a cégnél, pénzügyi asszisztensként kezdtem, később megtanultam a mérlegképes könyvelést, az adózás szabályait, és húsz év után már a vállalat összes pénzügye az én kezemben futott össze. Megbecsültek, csakhogy nem volt többé kihívás. A munkám rutinná vált, és én kezdtem gépnek érezni magam. Feltettem a kérdést magamnak: miért csinálom? Hiszen még harminc aktív évem van hátra! Beleugrottam a semmibe. Egy évi megélhetésre való pénzem volt a bankban, gondoltam, egy kicsit pihenek, aztán elkezdek keresgélni. Felültem egy repülőre, hogy egy londoni nyelviskolában nyelvet tanuljak. Nagyon jót tett az az egy hónap! Hazaérkezve buzgón elkezdtem állást keresni, de valahogy egy állásinterjúra sem jutottam el. Közben időnként valaki rám bízta a kutyáját, hogy vigyázzak rá, amíg nyaral, én úgyis otthon vagyok. Mert azt még nem említettem, hogy kutyaoktató vagyok, évekig ennek segítségével sikerült kiengednem a gőzt hétvégenként. Hat kutyám van, a vendégekkel együtt pedig egyre szaporodott a számuk. A párom egyszer csak így szólt: „Minek keresel te munkát? Nyiss egy kutyapanziót!” És az üzlet virágzik… Nagyon élvezem az új életemet, végre jelen vagyok a testemben, és megszűnt az a szörnyű érzésem, hogy már csak robot vagyok.

„AZ EMBERÉLET ÚTJÁNAK FELÉN…”

Ágnes története tökéletes illusztrációja az életközépi válságnak. Száz évvel ezelőtt még nyoma sem lehetett ennek a jelenségnek, hiszen az átlagos élettartam negyvenhét év volt, ráadásul a szigorú vallási és társadalmi előírások kevéssé engedték szóhoz jutni a lélek sokszínűségét. Azonban a normatív intézmények és szerepek eltűnésével, valamint életünk nagymértékű meghosszabbodásával új kérdések merülnek fel. Negyven körül elérkezik a pillanat, amikor az ember egyszer csak megtorpan, és visszatekint a múltjára. Jó esetben nyugtázza, hogy mindent elért, amit akart, az igazi énje, a lelke legmélye azonban valami egészen másra vágyik. De felteheti a kérdést így is: „Most, hogy már kiszolgáltam a társadalom elvárásait, miről szóljon az élet második fele?” Két dolognak kell teljesülnie ahhoz, hogy ezek a fontos kérdések tudatosuljanak bennünk, hívja fel a figyelmünket James Hollis amerikai pszichológus Az élet második fele című segítő könyvében. „Elég hosszú időt kell élnünk ahhoz, hogy megfelelő énerő fejlődjön ki bennünk, és hátra merjünk nézni, hajlandóak legyünk foglalkozni bármilyen csalódással. Máshonnan nézve: már eleget éltünk ahhoz, hogy lássuk, minták alakultak ki az életünkben, köztük önbecsapóak is, amelyek aláássák az érdekeinket. Be kell látnunk, hogy az egyetlen ember, aki mindig jelen van ebben az életnek nevezett drámában, mi magunk vagyunk, lehet tehát némi felelősségünk abban, mi lesz a vége a színdarabnak” – figyelmeztet Hollis.

KÉSZÍTSD ELŐ AZ UGRÁST!

– A vízbe lehet egyből fejest ugrani, de lehet óvatosan beleereszkedni is, és én ez utóbbi híve vagyok – fűzi hozzá Bokor Judit klinikai szakpszichológus. – Ágnes története azért zárult sikerrel, mert nem engedte el rögtön a kapaszkodókat. Előbb szépen felkészült az ugrásra, pénzt gyűjtött az átmeneti időszakra, és tudta: pihennie kell, mielőtt új lehetőségek után néz. Két hónapig csak a térdét bámulta, és ennél jobbat nem is tehetett volna. Ez a relax állapot az, amelyben a legelengedettebben tudunk fantáziálni. Csak hagyjuk, hadd áramoljanak a gondolataink, és lassan körvonalazódni fog az új álom!

A teljes cikket a Nők Lapja 2018/2. lapszámában olvashatjátok el – a magazint január 10-től keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Koronczay Lilla

Fotó: iStock