Esélyt a képességeknek – A tizenhat éves Enikő és még sok mindenki más története

Az Esélyt a képességeknek program olyan gyerekeket támogat, akik ezzel a segítséggel kibontakoztathatják a bennük rejlő képességeket. Nehéz sorsú, gondokkal küzdő, tehetséges fiúk és lányok, akik nemcsak anyagi támogatást, de célzott segítséget, személyes törődést, bizalmat és reményt is kapnak. Enikő története azt bizonyítja, hogy érdemes az ügy mellé állni. Hulej Emese írása.

élettörténet

Egy tizenhat éves kislány története ez, mégsem egyedül az övé. Egy fiatal páré is, akik négy gyerekük mellé családjukba fogadták, és egy férfié, aki valóra váltva fiatalkori álmát, hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekeket támogat. Kezdjük vele, dr. Balogh Lászlóval, aki sikeres közgazdász pályát futott be, és közben mindvégig ott motoszkált benne egy ifjúkori elhatározás.

– Nagyapám a húszas években úgy lehetett állatorvos, hogy valakik felfigyeltek rá, a hóna alá nyúltak. Magam is sok nehéz sorsú gyereket láttam a falvakban, amikor Kék túrázni jártam. Akkor fogant meg bennem az elhatározás, hogy ha egyszer megtehetem, segítek ilyen gyerekeken. 2001-ben, az ötvenedik születésnapomra a barátaimtól ajándék helyett azt kértem, támogassák az ügyet, hogy el tudjam kezdeni. Még egy-két évbe telt, és elindult az Esélyt a képességeknek program. Alapítványt nagy nyűg létrehozni, ezért egy kedves barátom, aki a NOE vezetője volt, azt javasolta, vigyem be a programot a NOE Családjainkért nevű alapítványába. Így annak égisze alatt, de elkülönítve dolgozunk.

Az eltelt évek alatt a jó szándékú kezdeményezés szakmailag kidolgozott, minősítéssel, akkreditációval rendelkező Tehetségponttá vált, és hosszú távon huszonöt, alkalmilag körülbelül százhúsz gyereken segített. A támogatottakat tízéves koruk körül választják ki, de nem csak leendő Nobel-díjasokat keresnek. Bárkit, aki valamiben kiemelkedő, aki többre hivatott, de anyagi gondok vagy egyéb körülmények gátolják fejlődését. A legtöbb gyerek vidéki, akad köztük határon túli is. Közös nyári táborral indítanak, itt lehet legjobban megismerni az új gyerekeket, és a csapatból közösséget gyúrni.

– Kötünk velük egy nyolc évre szóló keretszerződést, de a támogatás mibenléte évenként változhat. Különórák, táborok, hangszer, eszközök, fogszabályozás, tanfolyam – kinek mire van szüksége a kibontakozáshoz. Intenzíven együttműködünk a családdal, a tanárokkal is. A szerződésben a gyereknek is vállalást kell tennie, ennek az az üzenete, hogy ha mások a pénzüket áldozzák a fejlődéséért, neki is meg kell tennie, ami rajta múlik.

Balogh László nyugodtan élvezhetné a nyugdíjas éveket, az unokák társaságát. Ehelyett rengeteg időt fordít a nehéz sorsú gyerekekre, új támogatók megnyerésére. Aki eddig az ügy mellé állt, nem bánta meg. Több olyan volt támogatottja van már a programnak, aki azóta kitanult egy szakmát, vagy éppen egyetemre jár.

CSALÁDOT KERESÜNK

A most tizenhat éves Enikőt hat éve választották ki. Akkor még senki nem tudta, hogy a csilingelő hangú, talpraesett, okos kislánynak különóráknál, táboroknál komolyabb segítségre lesz szüksége. Akkor egy elnyert pályázat keretében Salgótarján környéki gyerekekkel színdarabot adtak elő, és a próbák időszakában végigjárták a családokat, hogy kiderüljön, bekerülhet-e a gyerekek közül néhány az állandó támogatottak közé.

– Szerető, boldog család volt Enikőéké – idézi fel dr. Balogh László. – Olvasott, intelligens, jó humorú apa és egy különlegesen értékes anya. Csak a legnagyobb tisztelettel tudok beszélni róla. Azon az őszön lett beteg, és bár az orvosok mindent elkövettek, sajnos nem tudták meggyógyítani. László és munkatársai személyes törődéssel kísérik a gyerekeket, jóval többről van itt szó, mint hogy havonta átutalnak bizonyos összeget. Részesei az életüknek, a fejlődésüknek, kisebb-nagyobb gondjaiknak. Enikő esetében ez a törődés sokkal többet igényelt. Az édesanya halála után ugyanis az apa is gyógyíthatatlan beteg lett, így eljött az idő, amikor el kellett rendezni a gyerekek sorsát. A nagyfiú szakmát tanult, a legkisebb lány a nagynénjéhez kívánkozott, de mi lesz Enikővel? Sok viszontagság, bizonytalanság után Balogh László – az apával egyetértésben – felhívást tett közzé megbízható, zárt csatornákon, hogy befogadó családot keressen a kislánynak. Erre a felhívásra jelentkezett egy fiatal, négygyerekes házaspár, Lidi és Péter. Hozzájuk érkezünk meg éppen Bükkzsércre.

A teljes cikket a Nők Lapja 2018/1. lapszámában olvashatjátok el – a magazint január 3-tól keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Hulej Emese

Fotó: Hirling Bálint