Az imádnivaló sajtlabda

Villámgyorsan szeretnénk valami különlegeset készíteni az év utolsó estéjére? Az biztos, hogy ezzel az ínycsiklandó recepttel a tarsolyunkban nem fogunk mellényúlni!

sajtlabda

HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE:

50 dkg natúr krémsajt (vagy mascarpone) só, frissen őrölt bors 12 dkg reszelt sajt (füstölt sajt, parmezán vagy gouda) 1 szál újhagyma 10 dkg vegyes magvak (sós mogyoró, mandula, dió, pisztácia)

A krékerhez: 15 dkg liszt 1 teáskanál sütőpor | | 1 teáskanál só fél teáskanál cukor | | 8 dkg vaj 3 evőkanál hideg víz sóvirág vagy durva só

1. A reszelt sajtot összekeverjük a krémsajttal és a finomra vágott újhagymával, ízesítjük sóval, borssal, majd nedves kézzel sajtlabdát formázunk belőle. A magvakat száraz serpenyőben megpirítjuk, durvára vágjuk, ebbe forgatjuk a sajtlabdákat.

2. A kréker alapanyagait összegyúrjuk, majd lisztezett felületen 2-3 mm vékonyra nyújtjuk. 4×4 cmes vagy 5×5 cm-es négyzetekre vágjuk, sütőpapírral bélelt sütőlemezre tesszük. Vízzel megkenjük, durva sóval megszórjuk. 180 °C-ra előmelegített sütőben megsütjük 12 perc alatt.

EXTRA TIPP: A krékert ízesíthetjük szárított fűszerekkel is, például kakukkfűvel, rozmaringgal vagy bazsalikommal. Ne fűszerezzük túl, mert a sajtlabda is markáns ízű.

ELKÉSZÍTÉS 40 PERC
SÜTÉS 12 PERC
KALÓRIA 821 KCAL/ADAG

Recept és fotó: Nagy Tünde, az Ízbolygó blog szerzője.