„Nem kifelé kell harcosnak lenni!” – Közeli Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértővel

A hangja kedves, a termete törékeny, Paminát énekelhetné a Varázsfuvolában. De ő nem lírai szoprán, hanem gyerekjogi szakértő, aki szívós kitartással harcol a gyerekekért. Azért, hogy emberségesebben, jogkövetőbben és nagyobb szakértelemmel bánjunk az utánunk jövő generációval. V. Kulcsár Ildikó interjúja.

dr. gyurkó szilvia

– Tavaly többedmagaddal vettél részt a lapunk által szervezett kerekasztal-beszélgetésen, és arra gondoltam, amíg a gyermekvédelem legfájóbb gondjairól beszéltél, hogy ritkán találkozom olyan emberrel, akinek ennyire fejlett az igazságérzete, és ennyire szabadnak látszik.

– Örülök, hogy ilyennek láttál, és nem baj, hogy ezért meg kellett küzdenem. Ugyanis én klasszikus alföldi családból származom, ahol szigorúak voltak a szabályok, tehát jó gyerek voltam, meg akartam felelni a szüleimnek, a tanáraimnak, mindenkinek. Úgy éreztem, ha nem vagyok jó, elveszítem a szeretetüket. Persze a jogi egyetemre már a túlfejlett igazságérzetem vezérelt. Emlékszem, eleinte azt gondoltam, ügyész leszek, és megvédem a gyengéket, a kiszolgáltatottakat a rosszakkal szemben. A békéscsabai gyerekévek után nagyon jól éreztem magam a főváros szabadságában, az egyetemen és a Bibó kollégiumban. Első nagy szerelem, az akkoriban induló Erasmus program keretében olaszországi tanulás… Az is jó, hogy korán egymásra találtunk a férjemmel, és huszonhat évesen már várandósan mentem a diplomámért. Oldódott a belém nevelt „jókislányság”, de az sem titok, hogy a gyerekkorom feldolgozásához egy pszichológus segítségét is igénybe vettem. Jót tett. Segített megérteni az édesanyámhoz fűződő viszonyomat, akivel olyan erős szimbiózisban éltünk, hogy nem voltam igazi kamasz, nem is lázadtam időben. Csakhogy ezt nem tudtuk kibeszélni, mert alig kezdtem el az egyetemet, amikor meghalt. Egyszerre kellett őt elgyászolnom, felnőtté válnom, aztán gyorsan anya lettem magam is. A külső segítség eredményeként valami rend teremtődött bennem, és rájöttem, nem kifelé kell harcosnak lenni, inkább belül kell erőssé és szabaddá válni, hogy tudd, mi a célod, miben hiszel, és mit akarsz elérni.

– Mindig szenvedéllyel beszélsz a gyerekek jogairól, a közönség érti-érzi, miben hiszel.

– Régen elköteleződtem a gyermekvédelem mellett, hiszen egy évvel a szülés után, amikor éreztem, kellene valami otthon végezhető munka, meghívtak egy kutatásba. A családon belüli erőszak, a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak és a csecsemőgyilkosság volt a téma. Belépő a szakmába… Él bennem egy kép: ülök a laptopom előtt, mellettem Lili a kiságyában, és én csecsemőgyilkosságok jegyzőkönyveit olvasgatom meg a tanúvallomásokat. Ez a munka jelentős hatást gyakorolt a gondolkodásomra és a szakmai életemre – a fiatal anyák többsége inkább áldozat volt, a családjuk, környezetük felelőssége pedig hatalmas –, nem véletlen, hogy a kutatás után egészen 2012-ig a Kriminológiai Intézetben dolgoztam.

– Ott tanultál meg úgy fogalmazni, hogy ne sérts másokat, és ne politikai szereplőnek, hanem szakembernek tartsanak?

– Ebben is tudatos munka van. A gyerekeknek nincs politikai meggyőződésük, tehát a velük való foglalkozás, a jogaik érvényesítése közös ügy lehetne. Ezért is keresem azokat a lehetőségeket, amikor olyanokkal beszélhetek, akik másképp gondolkodnak, mint én. Egy dologban vagyok csak kérlelhetetlen: ezek a gyerekjogok. Mindez nem zárja ki, hogy figyeljem a körülöttünk zajló eseményeket. Ezért írtam egy internetes lapban arról, hogy miként beszéljünk a gyerekünkkel a plakátkampányról, a népszavazásról vagy Soros Györgyről. Mert a szülőknek segítséget kell adni, hogy ne a saját meggyőződésüket erőltessék a gyerekeikre, hanem ismeretanyagot adjanak, ami alapján ők is gondolkodhatnak.

– Az utóbbi időben a nagyközönség rengeteg közhelyes tévéműsort és reklámot nézhetett a „szemünk fényeiről”, közben kapkodta a fejét a gyermekvédelemben kirobbanó botrányok hallatán.

– Fontos, hogy napvilágra kerüljenek a botrányos ügyek, de a folyamatosan robbanó bombák nem használnak a gyermekvédelemnek. Én arra törekszem, hogy ne csak a negatívumokat fogalmazzam meg a skandalumok kapcsán. Például a bicskei gyermekotthon ügyében sokan mondtak véleményt kívülről (az igazgató szexuálisan zaklatta a rábízott kiskorúakat, vádat is emeltek ellene – a szerk.), de azzal senki sem törődik, milyen most az otthon belülről, és milyen küzdelmet vív a jelenlegi igazgatónő azért, hogy a meghirdetett állásokra minőségi embereket találjon. Még mindig vannak ott gyerekek, akiket a korábbi igazgató használt.

– Az általad életre hívott Hintalovon Alapítvány nemrég ismertté vált Gyermekjogi jelentése is bomba a maga módján. Tavaly az 1,8 millió gyerekből kétszázezren nem jutottak megfelelő élelemhez, oktatáshoz, tizenötezer fiatal ellen követtek el erőszakos cselekményt, és huszonnégyezernél többen éltek távol a családjuktól. Egyharmaduk nevelőintézetben vagy otthonban. Ijesztő adatok.

A teljes interjút a Nők Lapja 2017/49. lapszámában olvashatjátok el – a magazint december 6-tól keressétek az újságosoknál!

Szöveg: V. Kulcsár Ildikó

Fotó: Fiala de Gábor